A Fidesz minden törvényt a szabályok megsértésével hozott meg

2010. július 28. 08:30

Egy sor olyan jogszabályt hozott a parlamentben a Fidesz-KDNP, ami azt szolgálja, hogy a választók egyre kevesebb adathoz, információhoz férhessenek hozzá, egyre nehezebben ellenőrizhessék a hatalmon lévőket. Interjú.

2010. július 28. 08:30
A parlament 56 jogszabályt fogadott el az elmúlt időszakban. A TASZ szerint hány olyan volt ezek közül, ami nem felelt meg a jogalkotási törvény előírásainak, sértette a jogbiztonság elvét, vagy alkotmányos alapértéket negligált?

Valamennyi jogszabályt a jogalkotási törvény megsértésével hozták meg. Ezek különböző szintű jogsértések. A legsúlyosabbak a kormány által beterjesztett jogszabályoknál történtek. Répássy Róbert hiába mondta éppen a Hírszerzőnek, hogy minden jog-, és házszabályszerűen történt, ez egyszerűen nincs így. Az elektronikus információszabadságról szóló (2005. évi XC.). törvény nagyon részletesen szabályozza a jogalkotást: fel kell tenni a tervezetet és annak szakmai indoklását a minisztérium honlapjára, lehetővé kell tenni, hogy bárki véleményt nyilvánítson, utólag összefoglalót kell készíteni a nyilvánvalóan alaptalan vélemények kivételével az elutasított véleményekről – a kormány által beterjesztett 11 javaslat egyike sem került ki minisztérium honlapjára. Nem készültek hatástanulmányok és nem volt közigazgatási egyeztetés sem, vagyis nem teljesültek a jogalkotásról szóló (1987. évi XI.) törvény szabályai sem. 

A közigazgatási minisztérium másik államtitkára, Rétvéri Bence is nyilatkozott nekünk erről, ő azt mondta, a jogalkotási törvény úgyis hatályát veszti év végén, már elavult jogszabály.

A jogalkotási törvény nyilvánosságot előíró szabályait nem írta felül sem az idő, sem az Alkotmánybíróság nem kifogásolta döntésében. Ez egy nagyon rossz irány egy demokratikus jogállamban. Akkor azt is mondhatjuk: a Fidesz új alkotmányt ír tavaszra, a mostani »régivel« már minek foglalkozni. Fél évig nem lesz alkotmányunk? A jogalkotási törvényben valóban rengeteg elavult intézkedés van, de azért vannak benne garanciák, remélem, ezek az új törvényben is megmaradnak majd. Mert nemcsak a társadalmi egyeztetést, a hatástanulmányok készítését mulasztotta el a kormány, de bármilyen valós vitát ellehetetlenítenek a kormánypártok, amikor a benyújtás napján elfogadnak egy jogszabályt.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
slomovicz
2010. július 28. 13:17
"Ha a patás balerinákkal tölti fel az AB-t meg két hónap alatt csinál uj alkotmányt engem speciál az sem érdekel, csak legyen már rend." Mega LOL. Beszrok Elképzeltem és tökéletesen egyetértek. Lehet, hogy a balerinákkal, több élményben volna részünk. Amit elkell ismerni, hogy a Titanic nevű( Magyarország) hajót elég nagy igyekezettel próbálja az Orbán kormány a jéghegytől elkormányozni az utolsó pillanatokban. A "műértő" közönség pedig kritizál- " Nem Jó a zene! Nem lassitani kell ,- hanem menjünk neki teljes gözzel! :-)
phaidros
2010. július 28. 10:17
Simon Évának teljesen igaza van. Másrészt viszont gyorsnak kellett lenni, ezt elfogadom. A kérdés, ami nyugtalanít, hogy milyen hosszú távú hozadéka van annak, ha a politikusok nyugodtan kivonhatják magukat a jogrendszer alól? És itt most ne a fideszes "tudomhogytörvénytelendeigazságos" Lázárra gondoljunk, mert az a mi kutyánk kölyke, hanem mondjuk egy MSZP/SZDSZ helyzetre. Ha az zavar, akkor ennek is zavarnia kéne. Ha az ártatlanul listázottak nem nyerhetnek pert, és ha a parlament azt csinál amit akar, akkor valóban gáz van.
bbojfriend
2010. július 28. 10:08
A TASZ-ról mindig a TASZSZ orosz hírügynökség jut eszembe... Ennyi hülyeséget összehordani.
slomovicz
2010. július 28. 10:03
TASZ: A Fidesz minden törvényt a szabályok megsértésével hozott meg. Lófaszt , mama. Miért kussoltatok akkor - amikor a szoci parlament, egy óra múlva , változtatás nélkül visszaküldte a törvényt Sólyom Lászlónak aláirásra. Remélem egy büdös vasat sem kaptok, állami támogatásként közpénzből, viszont egy rendes adóvizsgálat már esedékes-ismerve a szoci kapcsolatokkal rendelkező alapitványoknál talált disznóságokat. :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!