Kit szolgál Szvatopluk?

2010. szeptember 25. 17:04

Nevetséges, hogy önmagunkat áltatjuk az ószlovákokról szóló mesékkel, hogy bebizonyítsuk, régebben itt vagyunk, mint a körülöttünk élő nemzetek.

2010. szeptember 25. 17:04

„Természetesen főként önök, magyarok előtt, ugyebár. Önöknek vannak királyaik. Nekünk mink van? Semmink? Jelentéktelen pásztorok vagyunk? Nem, ezt nem hagyjuk. Nekünk, önálló szlovákoknak, Mária kiválasztott népének kell, hogy a legnagyobb szavunk legyen. Ezért kitaláltunk egy legendát arról, hogy már korábban volt királyunk, mint maguknak. Szvatopluk, az ószlovákok királya – áll a talapzaton, annak a gusztustalan szobornak a talapzatán, amely kardjával déli irányba, tehát önök felé mutat. Ebben a gesztusban hadüzenetet vélek felfedezni. Ki van itthon ezen a földön és ki itt a betolakodó – kérdezi a kőbe vésett álkirály. Szerencsére ez plátói felhívás csupán, mert mi, örökké opportunista szlovákok semmiért sem harcolunk szívesen. Kiabálni, sértegetni, hazudni, azt igen. Valamit feláldozni? Azt aztán nem. De erről szól a lovas a várudvaron, telve ellenségeskedéssel és gonoszsággal. (...)

Reméltem, hogy az új kormány lemossa ezt a gyalázatot. Bíztam benne, hogy Szvatopluk szobra, Fico önemlékműve alázatosan távozik a várból. De nem. Állítólag az új garnitúrának nincs hozzá mersze. Attól tartok, hogy most még rosszabb a helyzet. És hogy Sulík azért döntött úgy, hogy a szobor a várban marad, mert ennek a kormánynak is azt kell kiabálnia Budapest felé: mi vagyunk a királyok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Arma Gedeon
2010. szeptember 27. 23:47
Jókai korrupt filoszemitizmusához egy jó adalék ez is, véletlenül ugyanazon a blogon található: http://www.boldogsag.net/index.php?option=com_content&view=article&id=5995:a-zsidok-az-18489-iki-szabadsagharcban-&catid=650:zsidokerdesek-magyarorszagon&Itemid=217 A zsidó meséket, melyek a szabadságharcban való részvételüket eltúlozták és hamisan álljtották be, Jókai is "igazolta". Dr Kacziány Géza, akit Zimándi Ignác is idéz, helyreteszi a hazudós zsidó "történészt is, meg Jókait is.
bazalttufa
2010. szeptember 26. 22:18
Igazán kár. A konzi meg.. higgye el, ilyen jelentéktelen és közhelyes összeesküvés-elméletekkel ma már nem lehet betörni a piacra. Maradjon az olajtémánál, amikor arról ír, mindig jobban odafigyelek a benzinmutatóra a kocsiban.
margand
2010. szeptember 26. 14:12
Ennek a cikknek a szerzője egy becsületes szlovák ember, aki az egyetlen értelmes megoldást, a békés együttélést igyekszik támogatni. Arról ábrándozni, hogy visszaállítjuk a Trianon előtti határokat értelmetlenség! Hiszen jóformán nincsenek is határok, Európán belül mindenki ott él, ahol jónak látja. Nem hallottam arról, hogy a szlovák hatóságok tömegesen elutasítottak volna letelepülni szándékozó magyarokat - nyilván mert ilyenek nincsenek is! Nagy-Magyarországhoz harmincmillió magyar kellene, ehhez képest tízmilliónál kevesebben vagyunk és a fogyás megállíthatatlannak tűnik. Bármilyen furcsa, a szlovákok is fogynak, a Szlovákiában tapasztalható jelentéktelen népességnövekedést a cigány lakosság arányának erőteljes növekedése kíséri. Ha visszakapnánk a Felvidéket és Erdélyt, talán megállna a magyar lakosság fogyása? Valószínűleg inkább egyre jobban kisebbségbe kerülnénk, még a trianoni határokon belül is! A nemzet fennmaradása és növekedése nem határok és nyelvtörvények kérdése! A három keleti megyében a magyarság máris kisebbségben van és a 6-8 éves korúak között országosan is már csak felerész a magyarok aránya! Nem a történelmi múlton kell ábrándozni most, hanem sürgősen tenni valamit, ha nem akarunk a kihalt népek listájára kerülni néhány évtizeden belül! Azokat a szlovákokat pedig, akik csak Szvatoplukot ismerik a saját - és nagyrész közös - történelemből, sajnálom, hiszen az együttélés évszázadai alatt számos nagy ember vallotta magát szlovák származásúnak, akikre ők is joggal büszkék lehetnének. Csak egy apró példa. Mindszenty József egyik beszédében olvastam nemrég az alábbiakat: " 1924-ben Csernoch János hercegprímás, esztergomi érsek aranymiséjén a nagy püspök, Prohászka Ottokár volt az ünnepi szónok. Ö mondotta ekkor: "Két szlovák gyermek indult el régen Esztergom felé, az egyik ma az ünnepi szónok, a másik Magyarország hercegprímása. Mi ketten élő cáfolata vagyunk annak, hogy Magyarország elnyomta a nemzetiségeket...""
Vhailor
2010. szeptember 26. 12:49
Sokan sodródtak, és ezért lett belőle ár. Magyarországon gyakorlatilag nem volt olyan személyiség, olyan politikus, aki érdemben próbált volna tenni valamit az ország széthullása ellen - még Tisza sem, de ő legalább férfiasan meg tudott halni, ha már mást nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!