Szétment a kezük alatt?

2010. szeptember 11. 13:55

Komolyan érdekelne, hogy a kormányfő valóban így értette-e, azaz azt akarta-e mondani, üzenni, aminek ez a bekezdés látszik.

2010. szeptember 11. 13:55

Az első száz napot értékelő beszédben a miniszterelnök így fogalmazott: »Ez az a pont, ahol a legtöbb támadást kapta egyébként a kormány, mondván, hogy a személycserék valójában önös hatalmi érdekeket szolgálnak. A személycseréket kicsit tágabban értelmezve, hiszen nemcsak itt történtek változások, hanem máshol is, azt kell, hogy mondjam Önöknek, hogyha az ország jól működött volna, nem kellett volna ennyi személycserét végrehajtani. Ha az intézményeink jól működtek volna, akkor nem kellett volna személycserét végrehajtani. De hogyan várhatok én el bármely intézmény élén álló embertől jobb munkát, hogyha az elmúlt években szétment a keze alatt az, amit rábíztak. Legyen szó közlekedési vállalatról, Alkotmánybíróságról vagy éppen Számvevőszékről.«

Az »elmúlt években« Bihari Mihály (2005-2008) és Paczolay Péter (2008-) vezette az Alkománybíróságot, míg a Számvevőszék élén Kovács Árpád (1997-2009) állt. Nem nagyon lehet másképp értelmezni az idézett részletet, mint hogy többek között ők lehettek azok, akiknek a munkájáról Orbán Viktor meglehetősen lesújtó véleménnyel bír. Ehhez képest Bihari Mihályt a fideszes parlamenti többség idén nyáron alkotmánybíróvá választotta, Paczolay Péter jelenleg is a testület tagja és elnöke, míg Kovács Árpádot az Orbán-kormány minisztere, Fellegi Tamás az állami vagyonkezelő (MNV Zrt.) igazgatósági tagjává nevezte ki.  

Sem védeni, sem támadni nem szeretném őket, egyszerűen csak fontosnak tartottam, hogy észrevegyük ezt az állítást. Komolyan érdekelne, hogy a kormányfő valóban így értette-e, azaz azt akarta-e mondani, üzenni, aminek ez a bekezdés látszik. Továbbá kíváncsi lennék arra is, hogy mit gondolnak az érintettek erről az eddig máshol még nem hallott erős kritikáról, vajon egyetértenek-e azzal a megállapítással, hogy szétment a kezük alatt az, amit rájuk bíztak. Ha akad újságíró az olvasóim között, talán egyszer meg is kérdezi majd erről az illetékeseket…

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2010. szeptember 12. 12:58
Hát kedves Török tekintetes úr, ezúttal benézte (mondom jóindulatúan). Az egész beszédet kellett volna értelmezni. Netán említeni, hogy az alkotmánybíróság pár helye betöltetlen évek óta. Hogy pl. azt a környezetvédelmi főmuftit rúgták ki, aki áruházaknak árvizi területre építési engedélyt adott. Hogy azokat a minisztériumi eeetársakat bocsájtották el, akik százmilliós tanulmányokat írattak munkavégzés helyett. Hogy azon postai, külügyi, stb. vezetők talpára kötöttek útilaput, akik milliárdos székházakat kótyavetyéltek el. Hogy a Magyar Fejlesztési Bank brüsszeli kiküldött senkiházi tisztviselője teniszbérletet havi 800.000 Ft-ért, egyetlen gyerekágyat közel 400.000 Ft.-ért, koktélkeverőt 200.000-ért vásárolt állami pénzből. Hogy a magyar (?) köztévének, rádiónak lassan egy éve nincs vezetője. És így tovább.
cutcopy
2010. szeptember 11. 19:44
Török Gábor nagy bakija ha üres posztok betöltését személycserének gondolja..
gross
2010. szeptember 11. 16:36
Hibásan fogalmazott Orbán itt a beszédben. Az előző bekezdésben beszélt az Alkotmánybíróság és az ÁSZ működéséről, a kinevezések hiányáról, ami a működésüket veszélyeztette. Ezért keveredtek ide, ebbe a passzusba. De biztosan nem akart Bihari vagy Kovács Árpád ellen beszélni.
gudmen
2010. szeptember 11. 16:04
Akkor örüljünk együtt, hogy a fidesz vigyázz a demokrácia "egyensulyára" és nem mindenhova saját embereit ülteti:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!