A tér, az idő és a szó

2010. október 24. 11:26

A Hortobágy maga a tér. Nevezd sziknek, pusztának, sztyeppének. A néplélek és a magyar mitológia.

2010. október 24. 11:26

„A Hortobágy maga a tér. Nevezd sziknek, pusztának, sztyeppének. A néplélek és a magyar mitológia, a magyar mitológia, mint tájélmény, erkölcs, létszemlélet, mint a szabadsághoz szóló hangtalan, mert szavakat nem is kereső fohászkodás. A »pusztához képest« látjuk olyannak, amilyen: Pannóniát, Erdélyt és a Felföldet.

Az idő itt a természet ritmusa szerint halad. Hát a történelmi idő? Csöndes az is, belevész a térbe. Kunhalmok-kurgánok… ezeket a halastavakat első háborús orosz foglyok ásták… a kiszáradt árkok itt rizsföldeket kereteztek, kitelepítetteket dolgoztattak bennük hatvan esztendeje.

Ősszel kell erre járni, amikor a darvak vonulnak hangosan krúgatva és ökörnyálat lengedeztet az alkonyat. (»Ökörnyál? A kis pók felmegy a fűszál végére, ott szövi a hálóját, és abba kapaszkodva repíti el a szél…«)

Napkeltében kell idejönni és napnyugtakor továbbmenni. Éjszaka, elalvás előtt még beleolvasok a kis szöveggyűjteménybe, amit Saád József barátom – a kitelepítettek sorskutatója, maga is »érintett« – nyomott a kezembe. »Olyan csodálatos napfelkeltét és naplementét, mint itt a pusztán, talán sehol a világon nem lehet látni… Az éjszakai sötétség mélyén opálos derengés jelenik meg az égbolton. Aztán követik a mindig más és más színek és formák… Rózsaszín és piros fények, felettük fodros fehér felhők…« Így lát a szem, míg a láb birkaganéba tapos vagy küszködik az agyagos sárral, korog a gyomor, fáj a derék, derékszíjába dugja hüvelykujját és úgy üvölt az ávós őr…”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
maxeeking
2010. október 25. 08:37
Sajnálatos és szomorú, hogy egy ilyen szép és emelkedett hangulatú írás csak ennyi érdeklődést vált ki a körtársakból...
maxeeking
2010. október 24. 23:09
Remek írás, a hangulata költői és leíró. Petőfit juttatja eszembe: Mit nekem te zordon Kárpátoknak Fenyvesekkel vadregényes tája! Tán csodállak ,ám de nem szeretlek, S képzetem hegy-völgyeit nem járja!
balbako_
2010. október 24. 12:36
Átéltem a napkelte, napnyugta felséges látványát nemegyszer, de betelni vele sohasem tudtam. Csoda még az éjjel. Amikor a felhőtlen égbolton a sok milliárd csillag sziporkázik az égen és az ember beleolvad az univerzumba. Nemcsak a tenger szép, vagy az égbetörő hegyek, hanem a síkság, az Alföld is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!