A forradalmi munkás-paraszt és a vele szövetséges prostituált értelmiség I.

2010. november 12. 12:11

Kedves fideszesek, bár nem akarunk érzékeny lelketekbe tiporni, de ti tényleg kommunisták vagytok. Ezen most már ne vitatkozzunk.

2010. november 12. 12:11

„Orbán Viktornak céljai részbeni megvalósításához és a kellemetlen politikai következmények elkerüléséhez sikerült ugyanazt a forrást megtalálnia, mint nyolc éve Medgyessynek és még korábban Kádárnak: a jövőt. A pártlapok és hivatásos agitátorok hab- és hírverésével ellentétben még csak nem is az a főkérdés (bár megvan erről is a véleményünk), hogy a magánpénztárak vagy az állam kezeli jobban a megtakarításokat, hanem hogy vannak-e egyáltalán megtakarítások, vagy az összes befizetés megy a felosztó kirovó rendszerbe. Ha az utóbbi történik, akkor rövidtávon talán enyhül a nyugdíjkasszán a nyomás, mivel a 2014 és 2020 között nyugdíjba menő nagy létszámú korosztályt eltartásához igénybe vehető a fiatal harmincasok szintén népes nemzedékének teljes járuléka. Azonban, amire ők érik el a nyugdíjkorhatárt – hazánk demográfiai helyzete miatt –, már nem lesz olyan generáció, amelyre támaszkodhatnának, és ezen nem tud változtatni az sem, ha a születések számát illetően örvendetes és radikális változások következnének be.

Persze, értjük mi, hogy mindez üres okoskodásnak, körmönfont beszédnek tűnik, ha olyasmik szegezhetők szembe vele, mint például Bayer Zsoltnak, a polgári gazdaságtan docensének empirikus kutatásokon alapuló, részleteiben kimunkált, kellően bizonyított és meggyőzően előadott tételei, melyeket a jövendő okulása végett most közölni fogunk. »Azt mondják, a magánnyugdíjpénztár a biztonságot jelenti. Rohadt hazugság. Azt mondják, a magánnyugdíjpénztár számon tartja egyéni befizetéseinket. Rohadt hazugság. Azt mondják, a magánnyugdíjpénztár kiszámítható és igazságos. Rohadt hazugság. A magánnyugdíjpénztár valójában egy globális piramisjáték. Elveszik a pénzünket, használják, aztán majd meglátjuk, mi lesz.«”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 280 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lillburne
2010. november 13. 13:54
Fidesz=kommunizmus: http://index.hu/belfold/2010/11/12/ketezer_pedagogussal_hallgattak_meg_hoffmann_rozsat/
röviden
2010. november 13. 11:20
Csak a sors fránya fintoraira utaltam. A pascali Kleopátra orra tézisre.
Dr. Kotász
2010. november 13. 09:37
Irány a Szemlőhegyi utca 42.Ott pengesd a balalajkád Jewgennyíj !
JBJ
2010. november 13. 07:55
Úgy látom, egyre nagyobb indulattal szidtok, ócsároltok mindent és mindenkit! Zsidót, cigányt, komcsit, vöröset, szőkét és mindenki mást, akiről úgy látjátok, hogy nincs egy véleményen veletek! Vajon mi lehet az oka a csillapíthatatlan indulatotoknak? Ti, akik hívő kereszténynek nevezitek magatokat, miért használtok, miért kiabáltok ennyi trágárságot? Vagy a képmutató kereszténységetek csak a Fidesz nagygyűlés idejére szól? A hitetek már nem is az egy, igaz Isten felé irányul, sokkal inkább egy gyarló halandó felé, aki apró termetét határtalan nagyravágyással és gőggel próbálja leplezni? Vagy talán a félelmetek az, ami az indulataitokat fűti? Vagy talán az dühít, az a probléma, hogy már látjátok: nem azt kaptátok, amit ígértek nektek! Aki eddig gazdag volt, most még gazdagabb lehet, aki eddig szegény, kisemmizett, kihasznált és elnyomott volt, most még inkább az lesz! Teszik mindezt rájuk hivatkozva, a nevükben! (A nevetekben teszik) Kiáltsátok, hát bátran a világba: Én nem ilyen lovat akartam! A parlament bábjai megszavaznak mindent és másnap akár az ellenkezőjét is, ha azt királyuk úgy kívánja! Az sem számít, ha törvénytelen, ha igazságtalan, ha ellentmond a józan észnek is! Az ember, ki sosem hazudott, - csak a véleménye változik időről –időre! A félistennek is kijár a véleményváltoztatás joga? Vajon ezt ki mondhatta kb. fél éve? „Az államnak pártatlannak kell lennie. Nem ügyeskedhet, nem változtathatja Kénye-kedve szerint a törvényeket és a szabályokat. Ha az állam részrehajló, és magánérdekek kiszolgálójává alacsonyodik, magánérdekek foglyává teszi a törvényhozást, akkor saját működésének értelmét számolja fel. Ha az állam azt akarja, hogy tiszteljék, akkor tiszteletre méltónak is kell lennie.”
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!