Magyarország, jeles!

2010. november 22. 18:30

A magyar filmes gárda valami hihetetlen. Interjú.

2010. november 22. 18:30

- Egyszer csak feltűntél Budapesten?

- Azzal jöttek, hogy muszáj Budapesten forgatni. Elindult egy kis stáb körülnézni, és úgy jött vissza, hogy a Raleigh Stúdió valami fantasztikus. Meg hogy a magyar filmes gárda valami hihetetlen. És a helyszínek elképesztőek. Alig kell Amerikából vinnünk szakembereket, mert Budapest tele van profikkal.

„- Az interneten arról vitáztak, hogy forgatsz, vagy nem forgatsz Boszniában. Mi az igazság?

- Ez a film nem egyvalakiről szól, még csak nem is egy csoportról, mert az nem fejezné ki egy egész nép hangját. Igen, forgatunk Boszniában. Aki egy számára idegen közösség történelméről akar filmet csinálni, annak tiszteletben kell tartania az adott nép érzékenységét, tehát csakis kellő tisztelettel és óvatossággal szabad közelítenie. Ebben a stábban mindenkinek a helyén van a szíve és az esze, mindenki a lehető legtisztességesebben nyúlt a témához azzal a szándékkal, hogy igazat mondjon.

- Mennyire rázódtál bele a rendezésbe?

- Első naptól fogva jobban érzem magam a kamera mögött, mint valaha a kamera előtt. Szeretem az eredeti szakmámat, de van némi igazság abban, hogy egy rendező sokkal közelebb van a stábhoz és a színészekhez. A csapat tagja. A színész magának való, elmerül a figurában, csak a saját jeleneteire koncentrál, és a többi színészhez húz. A rendező viszont mindenkihez, az operatőrtől a kábeleseken, a hangmérnökön, a berendezőkön át a díszletmunkásokig. Óriási szerencsém, hogy olyan operatőrt fogtam ki, mint Dean Semler. Mielőtt elindultunk, vettem egy pár technikai szakkönyvet. Próbáltam összebogarászni bizonyos beállításokat, referenciákat, fényhatásokat, hogy ne csak a forgatókönyvvel magyarázzam el a stábnak, amit akarok, hanem képekkel is illusztráljam.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ricochet
2010. november 23. 18:15
Nekem nem folyik a nyálam Angelika Joli után, de meg kell hagyni, hogy inkább van szíve, mint egy-két so called "magyar celebnek". A legszexibb az Alexanderben volt; előtte, utána semmi... Azt meg kell hagyni, hogy igazi úrinő: kicsesztek vele, ellopták Bread Pitt kameráját, de ő mégis leokézta a magyar forgatást. Nem úgy, mint a köcsög Spílberg, aki azt találta mondani 4-5 éve, a München pesti forgatásakor, hogy "lehet kussolni, mert a szovjet megszállás óta ez a legfontosabb esemény, ami Budapesten történt". (Ezt arra vágta oda, amikor a környékbeliek, meg mások is nyávogtak a filmezéssel járó lezárások miatt...) Ennél tetvebb csak Alan Parker volt, aki az Evita itteni forgatásakor tette a szaros búráját. Csalódtam benne...)
advocaat
2010. november 23. 11:27
Szabó István - ügynökmúltjától függetlenül - nagyszerű, gyönyörűséges közép-európai történelmi filmeket csinált. Szerepeltetem is őket a Facebook-on. A 80-as, 90-es években SENKI még csak meg sem közelítette őt. Az új generáció filmjei ZSIDÓK. Pl. a "Valami Amerika I.-II." büdösbunkó, periférikus , bűnöző és csaló és (női szerepekben) KURVA magyarokat, mint általános karaktereket mutat be. Destruálják a magyar nemzetkaraktert. A KIVÉGZENDŐ filmesek közé tartozik a "MAGYAR VÁNDOR" című film rendezője, producere, forgatókönyvírója. A film UGYANIS NEMZETGYALÁZÁS!!!
56október
2010. november 23. 11:09
Angelina,jeles!
tevevanegypupu
2010. november 23. 09:24
A magyar filmesek - a technikai szemelyzet, operatorok, stb..(: - vilaghiruek, naluk jobb nincs mashol sem. Az iranyzat lett egeszen zavaros es az erthetetlen oncelusag zavarhatta meg a filmrendezok fejet, amit nem tudni honnet vehettek. Az onmegvalositas kizarolagossaga, a merhetetlen onzes es muveszieskedes, meg a sok nevetseges sznob tehet mindenrol. Jancso mondjuk mindig ilyen volt(kiveve a Szegenylegenyeket) a kulfoldon keszitett filmjei sem kozelitik meg Forman, Menzel, Wajda vagy akar Zulavszky, Kieszlovszkij filmjeit. Csak nalunk esnek hasra tole, meg par masodrangu fesztivalon tomkodik a dijakat neki. De hogy Magyarorszagon o szamit elso filmrendezonek az rolunk allit ki bizonyitvanyt, mikor felsorolni is nehez az o generaciojaba (vagy par evvel fiatalabb) nagyon jo filmrendezoket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!