Markó és a szabad sajtó

2011. március 30. 18:59

Amióta világ a világ, a politikusok irtóznak a felelős szabad sajtótól.

2011. március 30. 18:59

„Igazat kell, hogy adjak Földes Györgynek, mikor azt mondja: »Markó Béla azok közé tartozik, akik tisztában vannak azzal, hogy a sajtó csak akkor lehet felelős, ha szabad«. Markó tényleg tisztában van ezzel, pont ezért nem akar szabad sajtót. Mert Markó politikus. Én bírom Markót mint politikust, nem a rosszabb fajtából való, és időnként humorérzéke is van, de tisztában vagyok vele, hogy politikus.

Amióta világ a világ, a politikusok irtóznak a felelős szabad sajtótól. Igazuk is van, meg is tudom érteni őket teljesen. Ezért nem is csodálkoztam, amikor Markó utódjának kampányfőnöke kijelenti kollégámnak, hogy ez vagy az nem jelenhet meg a lapban, és ha megjelenik, akkor úgyis leszedetik. Ez nem túl régi emlék, két hete történt. Ilyen a politikus, ennyire viszi az agya. Ezt örökölte a fiatal politikusgárda a kitüntetett Markótól.

Politikusnak Szabad Sajtó Díjat adni nonszensz, legalább annyira vicces, mint egy profi hóhért a Teréz anya érdemrend csillagával kitüntetni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Siklódi
2011. március 31. 15:39
UFO barátom ha te ilyeneket irogatsz, nem lesz sokáig maradásod ott a lapnál. Rövid úton ki fognak téged nyírni. Dicsérem bátorságodat.
Nagytestver
2011. március 31. 09:21
Mit vársz Markótól és bűntársaitól? Az aljasságukat nincs elég szókincsem leírni, de ugyis tudja mindenki. Egész szívemből gyűlölöm őket! A dolog pikantériája: az anyósom is köztük volt, 8 évig képviselő, képzelhetitek a köztünk levő viszonyt: még a lakodalmunkba sem engedtem eljönni. Olyan üldözés alá vetettem, hogy az inkvizíció, ha létezne, elnöki posztot ajánlana nekem:))))
nick89
2011. március 30. 19:18
Télleg így lehet. Mi volna, ha a politikusok csak egymást b..szogathatnák, az alattvalókat meg nem. És élnének a saját munkájuk gyümölcseiből. Képzeld el: J W Bush lebirkózná Szaddam Husszeint és elvenné tőle az atomvegyigiológiai fegyverét. Vagy Markó Béla mosogatna egy román tengerparti város szállodájának bárjában és munka után pamfletet írna az autonómiáról Tőkésnek. Vagy ez már Rejtő Jenő világa?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!