Politikai sértettség miatt nem növelhetik a tehetetlenséget

2011. október 12. 21:48

Az adótörvények fontosabb elemeinek kétharmados törvénybe foglalása eredetileg sem volt ésszerű érvekkel indokolható.

2011. október 12. 21:48
Oszkó Péter
Oszkó Péter
VG

Bármekkora értetlenséget is szült a Fidesz azon kijelentése, hogy az adótörvények egyes elemeinek kétharmados törvénybe iktatásával évtizedekre előre próbálja kormányok kezét megkötni, úgy tűnik, ez a szándék továbbra is fennáll. Márpedig amikor a jelenlegi kormány is szinte hetente módosítja adókoncepcióját, logikus lenne elgondolkodni a felvetés ellentmondásain.

Nyilvánvaló először is, hogy az adópolitika általában is a gazdasági kormányzás legáltalánosabb eszköze, amelyben az egyes pártok választási alternatívát igyekeznek kínálni. Ráadásul az adóügyi kormányzás célja ideális esetben nem puszta bevételgyűjtés, hiszen a közterhek elosztásának rendszere, az egyes célzott terhek és kedvezmények összessége egyben az általános gazdaságirányítás leghatékonyabb és leggyakrabban alkalmazott eszköze is. Válság idején különösen láthatóvá válik, hogy az adószabályozás módosítása a változó körülményekhez való igazodás leghatékonyabb eszköze. Ráadásul erre az alkalmazkodásra válságtól függetlenül is szükség lehet. Egy egyszerű parlamenti többséggel rendelkező kormány adópolitikai eszköztárának korlátozása automatikusan olyan helyzetet teremt, amikor az nem tudja adójogi intézkedésekkel céljait végrehajtani, vagy akár csak a váratlan és változó körülményekhez alkalmazkodni. Ez viszont radikálisan csökkenti a pénzügyi stabilitást és egyensúlyt, s ezzel megnöveli az országkockázatot, valamint lényegében az egész ország kiszolgáltatottságát. Egy kétharmados törvénnyel korlátozott adópolitikának talán ez lenne a leggyorsabban jelentkező és leglátványosabb, ha nem az egyetlen eredménye. (...)

Ahogy persze sok intézkedés magyarázata és rejtett politikai motivációja a múltban gyökerezik, könnyen lehet, hogy ebben az esetben is ez fedi el a logikus ellenérveket. Akár az is feltételezhető ugyanis, hogy az adópolitika korlátozása iránti vágy megint csak a 2006-os választási küzdelem kudarcélményeinek hatására fogalmazódott meg. Kétségtelen persze, hogy amit akkor a szocialista oldal a már előre is csak imitált ötéves adócsökkentéssel és egyéb, az adóügyi eszközöket alkalmazó kampányfogásokkal tett, az utólag is megengedhetetlennek tűnik. Politikai sértettség vagy revánsvágy, de még korábbi választások tapasztalatából vett taktikázás sem írhatja azonban felül a gazdasági ésszerűséget, s nem szolgálhat indokul a gazdaságpolitika és általában az ország kiszolgáltatottságának és tehetetlenségének a mesterséges növelésére.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Soma
2011. október 13. 11:13
Oszkó Péter is tudja, hogy milyen költségvetést kellett készíteni ahhoz, hogy újra ne legyünk "Európa szégyene". Ha tartani akarjuk a tervezett növekedést , amivel életben tudunk maradni, mert kicsik s sebezhetőek vagyunk, akkor joggal hiányolja az ember Oszkó úr mondandójából a leglényegesebb elemeket! Először is: A jelenlegi helyzet és annak okainak feltárása, azután pedig -ha ebből a helyzetből indulunk ki - a kötelezettségek , amelyeket teljesíteni kell és azok jelenleg elérhető forrásai. Oszkó úr mindezeket kívülről tudja, mert ő az egyik legértelmesebb pénzügyér az országban. Erről szeretne az ember tőle egy himi-humi pártérdekű megszólalást is nélkülöző elemzést! Vennénk, mint a cukrot!
NoCsak
2011. október 13. 08:43
Van akinek van esze! TELL VILMOS hazája tudja, mit kell tenni! Most már értem mért nem mennek a cigányok Svájcba csak Kanadába, Franciaországba, Dániába... Hat napos tanulmányi útról tértem haza Svájcból. Ott is rengeteg a cigány de ott azt látjátok, hogy keményen dolgoznak, mint ahogy azt nekem két hotel tulajdonosa /Renáta/ mondta. A következő motivációjuk van: 1. Munkanélküli segélyt csupán öt megszakítás nélkül ledolgozott év után kapnak. 2. Ha a felkínált munkát elutasítják semmilyen támogatást nem kapnak. 3. Ha munkát saját hibájuk miatt vesztik el - abszentálnak, alkoholt fogyasztanak a munkahelyen - akkor támogatást nem kapnak. 4. Ha a községi lakást vagy az állami tulajdont megkárosítják akkor ki kell fizetniük a javítást vagy leülni börtönben és ott dolgozni míg ki nem fizeti az adósságát. Érthetetlen számomra hogy Havel ill. Kocáb nem kritizálja Svájcot, hogy nem akarják munka nélkül etetni a parazitákat. És Európában senki sem beszél a Svájci rasszizmusról! Ezért azt szeretném, hogy a parlamenti pártok fizessék a különböző szociális segélyeket, ha már ilyen megfordított rasszizmust tettek lehetővé!
marós
2011. október 13. 08:42
Oszkó Peti, akinek a tanácsai alapján, a döntési helyzetben lévő neóbolsi gazemberek millíárdokat vittek ki az országból,akinek a tanácai alpján megszámolatlanul vette fel a bajnaikormány a VB-i hiteleket, az súlyos népellenes bűnöket követett el, a minimum az lenne, ha befogná a száját, és nem úszítana a válságkezelő kormány ellen.
Csigorin
2011. október 13. 08:33
"Kétségtelen persze, hogy amit akkor a szocialista oldal a már előre is csak imitált ötéves adócsökkentéssel és egyéb, az adóügyi eszközöket alkalmazó kampányfogásokkal tett, az utólag is megengedhetetlennek tűnik. " nos, errol van szo. Bar szerintem eleg lenne egy olyan torveny hogy valasztasi evet megelozo ev januar elsejetol mar csak ketharmados felhatalmazassal lehet az adokhoz nyulni. Meg ugy altalaban mindenfele juttatast stb. adni/modositani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!