Ilonka néni esete a Gyáva nyúllal

2011. december 17. 14:28

Orbitális szemétség volt ugyanis megfosztani egy 99 éves asszonyt a szlovák állampolgárságától.

2011. december 17. 14:28
kesztió
Szabadtér

„Ki hitte volna, hogy bekövetkezik – pedig mindenki pont úgy tette a hülyét, mintha azt hinné, hogy ilyesmi sohasem történhetne meg.Az persze már sokkal előreláthatóbb volt, hogy a szlovákok pléhpofával végigcsinált, finoman fogalmazva is kegyetlenül rosszindulatú húzását magyar össznemzeti felháborodással fogják honorálni (Stumpf András egyenest a beszédes Férgek címet adta a rimaszombati Szűcs Ilona meghurcoltatásáról szóló Heti Válaszos írásának). Aminthogy az is, hogy – mint már annyiszor – ismét kényelmesebbnek bizonyult a kifakadás, mint higgadt végiggondolása annak, hogy valójában ki is a fő felelős a történtekért.

Orbitális szemétség volt ugyanis megfosztani egy 99 éves asszonyt a szlovák állampolgárságától és ezzel együtt a személyi okmányaitól is, gyakorlatilag ellehetetlenítve az idős hölgy szlovákiai mindennapjait. Ellenben azt az apróságot sem kellene figyelmen kívül hagyni, hogy a szlovákok saját törvényes előírásaik betartásával cselekedtek.És ez akkor is így van, ha a törvény rosszakaratú, igazságtalan, sőt – egyáltalán nem mellékesen – véramatőr módon szembemegy a szlovák alkotmánnyal. Az alkotmányellenesség ráadásul Ilonka néni számára teljesen irreleváns. Az alkotmánybírósági vizsgálat időigényes procedúra, a jogerős alkotmánybírósági végzésig a törvény érvényben van, és még ha de jure alkotmányellenesnek is bizonyul, akkor is valószínű, hogy a majdnem 100 éves néni már nem fogja megélni a kedvező ítéletet és az ezzel járó erkölcsi kártérítést.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Corporate Soldier
2011. december 17. 23:10
"Orbitális szemétség volt ugyanis megfosztani egy 99 éves asszonyt a szlovák állampolgárságától." Ha _TÉNYLEG_ így gondolod, írd alá: http://www.change.org/petitions/the-government-of-the-republic-of-slovakia-stop-discrimination-of-ethnic-hungarians-10-of-the-population A többi csak fingreszelés.
Öreg
2011. december 17. 19:41
Érdekes, itthon egy bíró nem volt hajlandó foglalkozni Biszkuval, alkotmányos aggályai miatt, a tárgyi esetben mindenki tudja az alkotmányellenességet- a módosító törvényt a vérszlovák elnökük nem írta alá- és így marad az alkotmány ellenesség.
advocaat
2011. december 17. 18:49
MI VAN, "Kesztió", a SRI lanka lankad, vagy új megbízást kaptál, oláhszopó hazaáruló, nemzetgyalázó KLUZSI szemétláda???!
Finale*
2011. december 17. 17:33
Egy kicsit alnaivnak erzem ezt az irast. Most komolyan,meg mindig varjunk a szlovakok joindulatara ? Ha ketszaz evig nem lesznek hajlandoak megadni a kettos allampolgarsagot ,akkor varjunk ketszaz evig olbetett kezzel ? Mikozben folyamatosan fogy a magyarok aranya ,mikozben nem hasznalahtjak az anyanyelvuket ,nem tehetik ki meg a kettosfeliratu helysegneveket sem stb... ? Azt sem lehet mondani ,hogy nem vartunk mar eleget . Tobb mint 90 eve varnak arra az ottani magyarok ,hogy visszakaphassak magyarsagukat , magyar allampolgarsagukat, amit egyszeruen a fejuk folott az o megkerdezesuk nelkul vettek el toluk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!