Nyílt levél Brüsszelnek

2012. január 11. 11:10

Orbán Viktorért lehet rajongani. Több mint politikus. Mint(h)a bálvány lenne egy mint(h)a demokrácia élén.

2012. január 11. 11:10
FN24 szerkesztőség
FN24

„Tisztelt Uniós Döntéshozók! 

Nálunk jobban senki sem érzi, hogy a magyar gazdaság kritikus (hó)napokat él át, innen már csak felfelé vezethet… De azért az államadósságunk bóvlivá minősítését túlzásnak tartjuk. Megértésüket kérjük. A kormányfőnk ellen indított globális támadást még képesek vagyunk értelmezni, demokráciaféltésüket kevésbé. Tudniuk kell, hogy a Kárpát-medencében élőket különösebben nem érdekli a demokrácia. A hazafiság meg az európaiság persze fontos nekünk, de legfontosabbak az egyéni érdekek.

Kicsit süketek vagyunk, és sokak szerint a kormányfőnk is olyan rossz állapotba került, mint az államháztartás. Hogy jobban értsék: 2,8 millió alkalmi hallássérült magyar értette úgy annak idején, hogy jobban teszi, ha nem önmaga gondoskodik a jövőjéről, hanem az államra bízza ezt, mert egyébként annyi a nyugdíjának, a magánpénztár meg úgyis csak átveri. Valami ilyesmit mondott Orbán Viktor, amit persze - így utólag értjük - nem mondhatott, hiszen ő is pontosan tudja, hogy Magyarországon a munkanélküliség, a mindennapi megélhetés után a nyugdíjas éveik miatt aggódnak a legtöbben. Az meg számít neki.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuzmics
2012. január 11. 22:42
Itt az ideje, hogy senki ne klikkeljen az fn.hir24.hu-ra. Én mostantól így teszek. Ennyire hülyék nem lehetnek, így tehát aljasak.
Biomechanoid
2012. január 11. 17:47
Az lenne a legjobb, ha valamennyi zsidó személyesen is írna egy ilyen levelet. Persze, a mandiner beposztolná az összeset.
korona
2012. január 11. 15:36
FN24, megsértetted, mint közmédia 2,8 millió ember lelkiismeretét, emberi méltóságát. Mint egy média, honnan veszed magadnak ezt a szabadságot, ezt az arcátlanságot, hogy nem egyet, nem kettőt, de 2,8 millió embert minősítesz nyílt leveleddel ??? Vajon titeket is megvásároltak a Rohtschildok, a Goldman Sach-szok ? Vagy csak egyszerűen zsidók vagytok? Ha igen, akkor ajánlom, hogy tanuljatok meg viselkedni, mint nemzeti kisebbség ebben az országban, ahol CSAK - igenis - vendégek vagytok. Ha itt nem tetszik, "el lehet menni".
Autofocus
2012. január 11. 15:08
"2,8 millió alkalmi hallássérült magyar értette úgy annak idején, hogy jobban teszi, ha nem önmaga gondoskodik a jövőjéről, hanem az államra bízza ezt, mert egyébként annyi a nyugdíjának, a magánpénztár meg úgyis csak átveri. ... Maradjunk annyiban, hogy a 2,8 millió magyar azt hitte, a magánpénztárak kivéreztetése helyes, mert úgysem képesek orvosolni azt az alapgondot, hogy egyre kevesebb járulékból egyre több nyugdíjast kéne eltartani." Maradjunk annyiban hogy mindenki meg lett hülyítve aki értékpapírokra vagy állami gondoskodásra akarta bízni az öregkorát. Van erre régen kitalált recept, úgy hívják gyerekvállalás, és azok az országok, akik ezt nem felejtették el, nem is fognak nyugdíjproblémákkal szembesülni. Meg kell érteni hogy ok-okozati összefüggés van az állami nyugdíj vagy öngondoskodás fétise és az alacsony gyerekszám között: azért nem vállalnak a fejlett társadalmak az önreprodukcióhoz szükséges számú gyereket, mert elhitették velük, hogy ez nyugdíjjárulékkal vagy manyup befizetéssel kiváltható, ezért az utódok létrehozására és felnevelésére szánt erőforrásaikat erre fordítják. Ez természetesen önáltatás és illúzió, továbbá olyan mint a pilótajáték: keveseknek összejöhet, de ha mindenki erre bazírozik, ott lesz egy végzetesen elöregedett társadalomban szart sem érő megtakarításokkal. Magyarország az alábbi európai mutatókban dobogós: - Itt a legmagasabb a fizetésekhez képest a nyugdíjak mértéke - Itt az egyik legalacsonyabb a foglalkoztatás - Itt az egyik legnagyobb az állami újraelosztás - Itt az egyik legrosszabb a gyerekvállalási mutató Mi a megoldás? A becsapott generációkkal (akik kevés gyerekkel, sok egyéni befizetéssel most mennek nyugdíjba) nem cél kiszúrni, de a nyugdíjak reálértékét fokozatosan engedni kell csökkenni, és a termékeny korú lakosság esetében tudatosítani hogy mind egyéni, mind társadalmi szinten a gyerekvállalás az egyetlen ami a társadalom fenntarthatóságát és az időskori gondoskodást biztosítja, és ezt mind az adórendszerben, mind a kommunikáció szintjén ki kell fejezni. Be kell látni hogy a (nagy)család egy sor olyan szolgáltatást sokkal hatékonyabban tud ellátni amit ma az államtól vár el az atomizált, mesterségesen individualizált társadalom. Be kell látni hogy az állam szerepét azokra a funkciókra kell korlátozni, melyek a nagycsalád mint alap gazdasági egység nem tud ellátni: EÜ., nagyberuházások, államigazgatás, honvédelem. Bölcsöde, Óvoda, nyugdíj teljesen kiváltható lenne a hagyományos társadalmi munkamegosztás újrafelfedezésével, és azok a generációkon átadott kulturális értékek és tudás is átadódnának, melyek ma veszendőbe mennek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!