Még Gyurcsány Ferencnek is joga van magántulajdonhoz

2012. január 26. 08:50

Őszinte csodálkozással értesültünk arról, hogy Gyurcsány Ferenc szerint újra kell gondolni azt a felfogást, hogy a magántulajdon szent és sérthetetlen. Úgy véljük, a magántulajdon igenis szent és sérthetetlen.

2012. január 26. 08:50
IKSZ
Ifjú Kereszténydemokrata Közösség
„Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség őszinte csodálkozással értesült arról, hogy Gyurcsány Ferenc Miskolcon az ATV szerint azt mondta: újra kell gondolni azt a liberálisnak tekintett felfogást, hogy a magántulajdon szent és sérthetetlen. Szeretnénk tájékoztatni az MSZP volt, a Demokratikus Koalíció jelenlegi elnökét: újragondoltuk, és úgy véljük, kereszténydemokrata - konzervatív felfogás alapján a magántulajdon igenis szent és sérthetetlen.

A Gyurcsány Ferenc által elfogadhatatlannak tartott Alaptörvény tisztán és világosan fogalmaz: mindenkinek joga van a tulajdonához és az az ellen intézett vagy azt közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához. Bármennyire is ellenkezik a magántulajdon védelme Gyurcsány Ferenc újsütetű gondolkodásmódjával, ezt a jogot a Magyarországon fennálló demokratikus jogállam és annak biztosítékai garantálják az ő számára is. Ugyanis a Gyurcsány által elfogadhatatlannak tartott Alaptörvény szerint hazánkban a törvény előtt mindenki egyenlő. 

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség az egyik legismertebb pápai enciklikához a Rerum Novarumhoz, illetve a konzervatív hagyomány megteremtőjéhez, Edmund Burke-höz hasonlóan vallja, hogy a magántulajdonhoz való jog az egyéni szabadság legfőbb garanciája. Azonban azzal is tisztában vagyunk, hogy a tulajdon egyenlőtlen elosztása a társadalom természetes egyenlőtlenségéből fakad. Az ezen mechanikusan és erőltetetten változtatni akaró egyenlőségelvűsdi sosem segített, hanem kommunizmus zsákutcájába vezetett. Az esetlegesen igazságtalan tulajdonviszonyokon nem a gyurcsányi szocializmus módszerével, hanem megfelelő család-, szociál- és adópolitikai eszközök felhasználásával szabad változtatni. 

Mi fiatal kereszténydemokraták mindig is hittünk abban, hogy demokratikus társadalom csak a magántulajdon szentségén alapulhat. Gyurcsány még most is kommunista logika szerint gondolkozik, holott a rendszerváltással véget ért az a korszak, amikor a kommunista állam elvehette az emberektől a javaikat. Mindezek fényében arra szólítjuk fel Gyurcsány Ferencet, hogy álságos, csak és kizárólag az olcsó és pillanatnyi népszerűség elérést célzó, populista és szocialista megszólalásaival ne munkálkodjon a fennálló tulajdonviszonyok megbontásán.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2012. január 26. 22:50
Jogászkodunk...? Ilyenkor nagyon tudjátok, mi a magántulajdon...Manyup. Végkielégítések visszamenőleges, 98% különadója megvan? Amikor megkapta az illető,törvényesen kapta, az akkor fennálló szabályok szerint (mindegy mit gondolok róla erkölcsileg), a magántulajdona volt. Lopás az nagyon megy. Visszamenőlegesen is.
szikjáró
2012. január 26. 13:44
ez a magánnyugdíj-hiszti még nem unalmas? évek óta köztudott, hogy nem a saját majdani nyugdíját fizeti be a dolgozó. az, amit nagyszüleim befizettek egy életen át, elméletben ott kellene lenni egy számlán/kicstárban/kötvényben/stb., ezzel szemben jó eséllyel Soros biztonsági pincéjében van annyi minden más elherdált/ellopott holmival együtt. aki annak idején választotta a magánutat, így járt, ha nem látta ezt be. előbb-utóbb a befizetett és kifizetésre kerülő összegek különbségének ki kellett bukni, sőt, pár évente újra és újra ez lesz. akinek meg már kötelező volt, annak amúgy sincs esélye nyugdíja ebben a társadalomban, ezt is felfoghatja úgy, mint egy adónemet, és jobban teszi, ha magánúton takarékoskodik, valamilyen külföldi banknál. (nem külföldi bank itteni leányvállalatánál)
rorshock
2012. január 26. 11:53
"Még Gyurcsány Ferencnek is joga van magántulajdonhoz" NINCS joga!!! Annyihoz van joga, amit tisztességes, alkotó-teremtő munkával létrehozott, azaz semmihez!
huttinger
2012. január 26. 11:17
"""...kereszténydemokrata - konzervatív felfogás alapján a magántulajdon igenis szent és sérthetetlen."""" Igen? Akkor nézzük egy kicsinyt. Magántulajdon. Ugye az egy "termelő" egységet jelent. (Mert ugye e mellett még van a személyi tulajdon.) Tehát ha a magán tulajdon sérthetetlen kereszténydemokrata - konzervatív felfogás alapján akkor ez miként eshetett meg? """A fideszes Láng Zsolt által beterjesztett jogszabály szövegének értelmében ezen szolgáltatások mobil fizetési rendszeren keresztül történő értékesítését az állam közvetlen vagy közvetett kizárólagos tulajdonában álló, a kormány által kijelölt nemzeti mobil fizetési szervezet kizárólagos joggal, országosan egységes rendszerben (nemzeti mobil fizetési rendszer) végzi.""""
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!