Süddeutsche Zeitung: Okos számítás a kormány levele

2012. február 21. 08:33

A Süddeutsche Zeitung írása szerint Magyarországon már kezdik felfogni, hogy az Európa-ellenes, nacionalista politika mellékvágányra vezet. A német lap beszámolt Volker Beck zöldpárti képviselő kezdeményezéséről is, aki állásfoglalást kért a német kormánytól Magyarország ellen.

2012. február 21. 08:33

A Süddeutsche Zeitungban Cathrin Kahlweit a magyar kormány Brüsszelbe küldött válaszleveléről megjegyezte, hogy az engedmények és ragaszkodások keveréke, egy olyan beleegyezés, amelyben ugyanakkor utalnak az ország hagyományaira is. A német lap szerzője a Bizottság irányába tett szokatlan diplomáciai meghajlásnak nevezte a levelet. Hozzátette, hogy nem egy ellenséges lépés, de ugyanakkor nem is megalázkodás, hanem magyar szempontból egy okos számítás. Már nem lehet azzal vádolni a kormányt, hogy nem akar beszélni, ráadásul amíg a Bizottság kiértékeli a levelet, addig a kormány tud tárgyalni a Nemzetközi Valutaalappal, akinek a pénze szerinte létfontosságú – idézi Kahlweit írását a Médianéző. A szerző kijelentette, hogy Magyarországon kezdik felfogni, hogy az Európa-ellenes, nacionalista politika mellékvágányra vezet. Hozzátette, hogy ez bosszanthatja Orbán Viktort és követőit, de az ellenzéknek alkalmat nyújt, hogy tízezreket mobilizáljon.

Cathrin Kahlweit másik, keddi írásában arról is hírt adott, hogy Volker Beck és a zöldpárti frakció arra kérte a német szövetségi kormányt, hogy foglaljon állás a demokratikus jogok magyarországi korlátozásával kapcsolatban. Megjegyezte, hogy a képviselő üdvözölte a kötelezettségszegési eljárások megindítását. Beck szerint Orbán Viktor nem akarja átgondolni az alkotmánymódosítás lehetőségét: kijelentette, hogy az EU-nak új eszközökre van szüksége, hogy reagálni tudjon az olyan helyzetekre, mint Magyarországé – emlékeztetett a Süddeutsche Zeitung.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2012. február 21. 13:27
"...Magyarországon már kezdik felfogni" - azt, hogy hiú ábránd volt nagy kínai befektetésre várni.
kjkj945
2012. február 21. 10:31
Persze, mert a németek nem nacionaliszák, csak ő akark eju nacsalnyikja lenni.
kbendeguz
2012. február 21. 10:22
Ha a támogatásokat megvonják, akkor egyértelmű, hogy a szocik hazaárulók, az ugyanis már nagyon is az országról szól és nem a kormányról. Arról már nem is beszélek, hogy az eljárás az elmúlt 10 éve eredménye illetve eredménytelensége miatt van.
hűtős
2012. február 21. 09:30
Ez hülye
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!