A politikusok lenyúlják a magánszektort

2012. március 22. 20:41

Az üzleti és a politikai szektor rendszerszinten is összeér. A politikai döntéshozók egyszerűen lenyúlják a magánszektort. Interjú.

2012. március 22. 20:41
Földes Ádám
Petőfi utca

„De még a többszörös kampánypénz is csak apró szelete annak, amit a korrupt pénzmozgásokról feltételezünk.

Ez egy pici, de megfogható része a politikai korrupciónak, ezt a legkönnyebb megmagyarázni. Az üzleti szektorból, kamarákból, érdekképviseletekből mindenféle rémtörténeteket hallunk, hogy engedélyt hogyan nem kapnak meg, hogyan zsarolnak ki kenőpénzt, csak azért, hogy időben meglegyenek az engedélyek. Hogy a hatósági ellenőrzésnél hogyan zsarolnak ki pénzt a cégektől. De ha megnézzük az ingatlanpanamákat a hatodik-hetedik kerületben, hogy hogyan gazdálkodnak önkormányzati vagyonnal, ott is rengeteg pénz megy el. Örök téma a közbeszerzés, a hetven-harmincas városi legenda, ami kapcsán jön a visszajelzés, hogy melyik alvállalkozót hogyan kell bevenni, hogy sikeres legyen az a pályázat, és ne kelljen érvényteleníteni formai okokból. És ezeknél a történeteknél van mindig egy közös elem, hogy ezt a pénzt nem önjáróan a gonosz köztisztviselő akarja eltenni, vagy legalábbis nem elsősorban saját zsebre dolgozik, hanem a pénz jó része pártokhoz megy. Nem is konkrétan a pártok fenntartására, mert az nem nagy összeg, hanem a pártok körüli gazdasági érdekcsoportokhoz. A GKI-nak volt egy kutatása 2009-ben, ott úgy saccolták, hogy a közbeszerzések 25 százalékkal drágábbak a korrupció miatt. Abban az évben 1600 milliárd forint volt a teljes közbeszerzési összeg, ebből eszerint 400 milliárd korrupcióra ment el.

A nemrég megjelentett Nemzeti Integritás Tanulmányukban az szerepelt, hogy Magyarországon az elmúlt másfél évben minőségileg másik szintre lépett a korrupció. Azt írják, hogy beállt a 'state capture' állapota, azaz gyakorlatilag az államot foglyul ejtették különféle üzleti körök. Milyen jelei vannak ennek a változásnak?

A tanulmány minden fejezetét az egyes témák szakértői írták, meghatározott módszertanú kutatások alapján. Két területen látszik nagyon nagy baj, a párt és kampányfinanszírozásban, illetve az üzleti szektorban. Nem arról van szó elsősorban, hogy maga az üzleti szektor korrumpálna, hanem hogy a cégek teljesen kiszolgáltatottak. És ezekből az állt össze, hogy az üzleti és a politikai szektor rendszerszinten is összeér. A politikai döntéshozók egyszerűen lenyúlják a magánszektort.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2012. március 23. 15:14
Tényleg lenyúlták. Ez volt a privatizáció. De azokat, akik akkor kaptak, legalább a politikától kellett volna eltiltani, de a súlyokat és ellensúlyokat akkor nem firtatta senki.
tarackos
2012. március 23. 09:22
"...nem látjuk, hogy ha tavaly több mint kétszáz törvényt sikerült elfogadni a parlamentnek, akkor mi volt az akadálya annak, hogy a kétharmados felhatalmazására előszeretettel hivatkozó parlamenti többség ebben a témában is elfogadjon egy átlátható szabályozást..." Segítek Ádi, az az akadálya, hogy most a narancsoknál csönget, természetesen nemzeti érdekből, a nem oligarchás pénzespostás. Tőlük maradhatatott volna az átkos is ha ők a párttitkárok...
Tikva
2012. március 23. 09:14
Júúúj, de igaztalanototot állít ez a cikk...Margit-híd, 4-es metro...,mg. belterjessége, stb...azonnal elhatárolódom...azonban arról meg még talán szólni érdemes,hogy most már legálisan lehet 2 millát keresni,mint politikussss,mert kap egyszer ,mint polgármester,meg kap egyszer-kétszer-háromszor---mint vastag(bőr)képviselő..,meg mindegymilyenbizottságcsakbennelegyekéskapjakpénztetet tagként is..
Morrison
2012. március 23. 09:07
"A politikusok lenyúlják a magánszektort.." Mivel az állami tulajdont sikerült teljes mértékben lenyúlniuk az utóbbi 22 évben, most a magánszektor és a lakosság tulajdona van veszélyben. "A kommunizmus tragédia, de a legnagyobb ellenség a nemzeti színbe öltöztetett, hazug kapzsi jobboldal." /Márai/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!