Schmittelő szerkesztőségek: plágiumügy pro és kontra

2012. április 14. 20:25

Az ügy régen látott volumenű publicisztika-termelésre késztette az újságírókat, és ritkán tapasztalt őszinteségre és nyílt kiállásra sarkallta a szerkesztőségeket.

2012. április 14. 20:25
Tófalvy Tamás
e-MaSa

„A magyar sajtó túlnyomó része, bár a szakmai elemzések és a közvélemény szerint is erősen elfogult valamelyik politikai párt iránt, sajátos módon mégis igen ritkán vállalja nyílt és egyenes nyilatkozatokban – úgynevezett endorsementekben – pártszimpátiáit. Ezt az attitűdöt többnyire a választásokat megelőző időszakok illusztrálják a leglátványosabban, amikor rendszerint csak egy-két sajtótermék mondja ki világosan, hogy pontosan melyik pártra voksol. A választások mellett még a rendkívüli politikai események adhatnak alkalmat olyan, nyílt állásfoglalások közlésére, amelyek bár nem feltétlenül a konkrét pártszimpátia kinyilvánításáról szólnak, de egyértelműen jelezhetik, hogy egy adott lap melyik oldalon áll az események megítélésében. Ilyen volt Gyurcsány Ferenc 2006-os őszödi beszéde, a magyar sajtó megosztottságára jellemző sajátos módon az új médiatörvény elfogadása körüli viták időszaka és legújabban Schmitt Pál idei plágiumbotránya is.

A köztársasági elnök plágiumbotránya úgy tűnik, új színt hozott a hazai újságírásba. Amellett, hogy először fordult elő, hogy a köztársasági elnök (és úgy egyáltalán, politikus) egy lap által kirobbantott botrány következtében kényszerült lemondásra a rendszerváltás óta, az ügy régen látott volumenű publicisztika-termelésre késztette az újságírókat, és ritkán tapasztalt őszinteségre és nyílt kiállásra sarkallta a szerkesztőségeket. A kérdés, amelyben állást foglalhattak a lapok, igen egyszerű volt: most akkor mondjon le vagy maradjon Schmitt Pál? Illetve lemondását követően: jól avagy rosszul tette, hogy lemondott?

A hetilapok szegmensében gyakorlatilag minden szerkesztőség adott ki nyílt állásfoglalást, kivéve egyet, éppen a botrányt kirobbantó cikket, és azt követően is számos további cikket, publicisztikát közlő hvg.hu-val egy kiadóhoz tartozó HVG-t. Információink szerint ez egy részben tudatos stratégiai lépés volt, a szerkesztőség célja inkább azt volt, hogy a bemutatott tényeket látva inkább maguk az olvasók vonják le a következtetéseket, és ebben ők ne befolyásolják őket.(...)”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
narmer
2012. április 18. 21:45
Höhöhö, csak a következőket nem tudjuk, 1.Ki hívta fel a figyelmet Schmitt doktorijára? 2.Ki járt utána és adta el a HVG-nek 3.Ki tudta hogy mi van benne?Na ennyit érnek a mázsányi publicisztikák.
Tyrker
2012. április 18. 20:01
Te nem voltál mindig ennyire beteg.
Hajdú Sógor
2012. április 18. 15:05
”A hetilapok szegmensében gyakorlatilag minden szerkesztőség adott ki nyílt állásfoglalást, kivéve egyet, éppen a botrányt kirobbantó cikket, és azt követően is számos további cikket, publicisztikát közlő hvg.hu-val egy kiadóhoz tartozó HVG-t. Információink szerint ez egy részben tudatos stratégiai lépés volt, a szerkesztőség célja inkább azt volt, hogy a bemutatott tényeket látva inkább maguk az olvasók vonják le a következtetéseket, és ebben ők ne befolyásolják őket.(...)”” Vince Mátyás a HVG alapítója és közel tíz évig főszerkesztője volt. Vince Mátyás (Budapest, 1946. december 31. –) Rózsa Ferenc- és Opus-díjas újságíró, az MTI volt elnöke. 1970-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett. Gyakornokként a Magyar Kereskedelmi Kamara napilapjánál, a Napi Világgazdaságnál működött. 1973-ban Vietnamban volt tolmácsként a békefenntartó egységek magyar kontingensénél. A rendszerváltás Amerikában találta: 1988–90-ben az USA fővárosában a Világbank Transition című kiadványának alapító szerkesztőjeként. Díjai Rózsa Ferenc-díj (1989) Opus-díj Táncsics Mihály-díj (2010) Lipovecz Iván 1988-ban, a Magyar Rádiónál eltöltött közel két évtized után lett a HVG első embere. A nyolcvanas évek végére páratlanul sikeressé váló lapot ő kormányozta át a rendszerváltozás viszontagságain, s a szocializmus idején élvezett kivételes helyzeti előnnyel ügyesen sáfárkodva 1990 után is piacvezetőként őrizte meg a hetilapot. Európa egyik legnagyobb médiabirodalma, a Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) szemet vetett a vállalkozásra, s - dunántúli megyei napilapjai mellé - 2003-ban 75 százaléknyi többségi részesedés erejéig bevásárolta magát a HVG kiadójába is. A vételárat nem hozták nyilvánosságra, de hazai és német források tudni vélik: az összeg legalább tízmilliárd forint lehetett. E pénzből bőséggel jutott a lap azon munkatársainak, akik a hírmagazin tulajdonosaiként részvényeket birtokoltak a HVG Kiadói Rt.-ben. - köztük az egyik főrészvényes Lipovecz Ivánnak, aki tudomásunk szerint két éve százmilliós nagyságrendű összegért bocsátotta áruba részesedését a többségi tulajdonosnak. Az MSZMP-tag Vince Mátyás - az 1998. novemberi Beszélőben olvasható visszaemlékezése szerint - „jó káderként” került a lap élére. A főszerkesztő hosszú évek vitái után 1988-ban elköszönt a laptól, és a Világbanknál vállalt állást, helyére pedig az MSZMP-központ jóváhagyásával Lipovecz Ivánt, a Magyar Rádió újságíróját - 1979 és 1985 közötti bonni tudósítóját - nevezték ki.
cili
2012. április 18. 14:56
Változnak az idők,és a barátságok... Jogos volt a címfosztás! A többi csalóval is ezt kéne tenni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!