„VV: Vajon az NGM inkább szándékosan, az érintett iparági szereplők lobbierejének minimalizálása céljából, vagy kapkodásból áll elő rohamtempóban az előkészítetlen új adóötletekkel? Például a telkóadó esetében nem tűnik életszerűtlennek, hogy a minisztériumban esetleg ennyire nem értenék a telekommunikációs szektor működését?
BR: A telefonadónál inkább a felkészületlenség dominálhat. Erre nemcsak az utal, hogy egy hét sem kellett a hivatalos bejelentéstől számítva, és már sorjáznak is azok a szempontok, hogy miért nem lehet akár technikailag, akár azért, mert az teljesen életszerűtlen, percalapon vagy SMS-enként 2 forint adót kivetni a távközlési szolgáltatásokra. Az is ugyanebbe az irányba mutat, ahogyan az adóról értesültek a piac szereplői. Azt talán kevesen tudják, hogy már egy ideje lefixáltak a szolgáltatók és a szaktárca, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy időpontot, hogy találkoznak, és a telekomadó kivezetése meg az uniós bírósági fejlemények körüli teendőket sorra veszik. Ez a bő két héttel ezelőtti péntek délután volt. Ám aznap délelőtt – erről a találkozóról nem tudva – megírtam a Nemzetgazdasági Minisztérium tervét a telefonadóról, a délutáni, NFM-ben történt egyeztetésen persze nem az eredeti napirendi pontokra koncentráltak a résztvevők, hanem az újabb sarcról kérdezgették az NFM-et, amelynek a képviselői széttették a kezüket, és mondták, hogy ők bizony erről vajmi keveset tudnak, mert ez az NGM találmánya.
De az adóötletek mögött kétségtelenül meghúzódik a másik szempont, a lobbitevékenységé is. A bankadó vagy a nyugdíjpénztári pénzek államosítása tervének a pénzügyi szektor szereplőivel való megismertetésével az utolsó pillanatig vártak.
VV: Ha az egyes javaslatok kapkodva is születtek, ettől még követhetnének valamifajta egységes gazdaságpolitikai stratégiát, nem? Látsz ilyesmit, vagy egyszerűen a »mindegy, csak pénz jöjjön belőle« logikájában gondolkozik a kormány?
BR: A logika két oszlopa az, hogy az államadósságot le akarják vinni és ezt a költségvetési egyenlegen keresztül csinálják, a másik pedig az egykulcsos, 16 százalékos szja-hoz való görcsös ragaszkodás. Mivel sok pénz esett ki utóbbival a költségvetésből, a növekedés pedig az istennek sem akar a kormány kedvében járni, muszáj újabb és újabb kiigazítást végrehajtaniuk. Ha gyorsan kell pénz, inkább adóemeléssel operálnak, a már meglevő adóknál csak az adóalanyok személyét változtatva. De azért az államháztartás kiadási oldalán láthatunk olyan átalakításokat, amelyeket a józan közgazdászok évek óta hiányolnak. A rokkantnyugdíjrendszerhez nem ész nélkül nyúlnak hozzá, a munkaerőpiacon a közmunkarendszer nem telitalálat ugyan, de a részmunkaidő preferálása, a rugalmasabb munkaerőpiac vagy a munkanélküli ellátás ahhoz való kötése, hogy valamit tegyen érte a bajba jutott, ezekkel egyet lehet érteni. Ahogyan a tömegközlekedésnél is a kedvezmények megritkítása, kevesebb vonatpár vagy egy ésszerű dugódíj elfogadható. Nem azt mondom, hogy ezeken a területeken minden úgy lesz jó, ahogy kinéz, de a jelenlegi állapotok fenntartásánál jobb az, ami kikerekedni látszik.”
