Báránysült és pálinka

2012. június 20. 19:31

Amikor Szőcs Gézával megismerkedtem, akkortájt L. Simon László kiselemista volt valahol Fejér megyében.

2012. június 20. 19:31
Alexa Károly
Magyar Hírlap

„Amikor Szőcs Gézával megismerkedtem, akkortájt L. Simon László kiselemista volt valahol Fejér megyében. Ennek persze az égegyadta világon semmi jelentősége nincs. Esetleg egyik-másik borongósabb kedélyű kortársam a kultúra vidékeiről – lehet, hogy így kellene írnom: végvidékeiről – újra morfondírozhat azon: maradtak-e még itt-ott a régiek közül. (...)

Szőcs Géza – ez a rejtélyes férfiú – az újabb és egyetemes magyar irodalomnak az egyik legeredetibb szelleme, és a későbolsevik korszak egyik legbátrabb magyar közszereplője. Ezt ne feledjük akkor sem, ha úgy érezzük, okkal van morgolódni valónk egynémely kulturális ágazat mostoha állapota miatt, Simonban viszont – ebben a harsány, nyitott fiúban – az elképesztő hivatali munkabírást, a mindig józan, ám a (»szubjektív«) körülményeknek csak nehezen engedő és nem is indulatmentes keménységet lehet kedvelni, meg azt, hogy ott munkál benne, ott a politikus »én«-ben egy mélyen elkötelezett magyar (pannon) patrióta.

Hogy hivatalvezetőnek és nemzeti kulturális menedzsernek az »utóbbi« az alkalmasabb, azt az »előbbi« is tudja, de ha lecsitulnak a – feltételezhető – személyes konfliktusok és a – vélhető – szakmai érdekérvényesítő küzdelmek emlékei, akkor L. Simon szeme elé is ki fognak rajzolódni azoknak a vízióknak a fő vonalai, amelyek egy nagyon hosszú távú, több választási cikluson átívelő kulturális megújulási program keretei lehetnek, és amelyek egy jelentős része Szőcs Géza magánrögeszméjének látszik ma, amiknek megfogalmazásában esetenként semmi nem feszélyezte: pénzhiány, személyes-szakmai ellenszenv, politikai gyanakvás. A poéta, ha hivatalnok. Ezt még Arany János költői életműve is igencsak megsínylette…”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hatodik Béla
2012. június 21. 10:20
Na, aki szerint Alexa Károly kurzuscseléd, az nem tud semmit az interneten kívüli világról.
vaskos111
2012. június 20. 22:31
==Amikor Szőcs Gézával megismerkedtem, akkortájt L. Simon László kiselemista volt valahol Fejér megyében.== Köcsögök vagytok mind a hárman. Tolvaj senkiháziak. Mit nektek a magyar? Nézzetek tükörbe: Csak pénzért kaptok nőt!!! Gyűjtitek a vagyont (földet), közben elvész az a csöpp eszetek is. Kultúra, na ja, alexa-szőcs-simon: egykutya. Töketlen pancserek.
gross
2012. június 20. 22:13
Jól értem, hogy egy konok bunkónak írja le L. Simont? "a (»szubjektív«) körülményeknek csak nehezen engedő és nem is indulatmentes keménységet"... Ráadásul az elődje által felvázol utat ajánlja neki követésre. Szerintem ez nem volt igazán dícséret
kjkj945
2012. június 20. 20:40
http://www.youtube.com/watch?v=NZjeGNxWX2w&feature=related
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!