Határtalanul

2012. július 04. 13:31

A külországi magyar pártok politikailag emancipálódva már nemcsak pénzekért kujtorognak át, hanem országukon belül is érvényesíteni akarják érdekeiket.

2012. július 04. 13:31
Alexa Károly
Magyar Hírlap

Mit is látunk ma? Sok szívmelengető tényt és nem kevés bosszantó vagy nyugtalanító esetet. Mondjuk megengedőleg, hogy az állam keresi a maga szerepét ezen a területen is, ahol hozzáállásának korrektsége természetesen kétségbevonhatatlan. Keresi a szerepét a külhoni magyar politikai szerkezettel és szervezetekkel való viszonyban. Mert ez is újdonság. Hogy a külországi magyar pártok politikailag emancipálódva már nemcsak pénzekért kujtorognak át, hanem országukon belül is érvényesíteni akarják érdekeiket. (Nem mondva le persze az „anyaországi” apanázsról akkor sem, ha pillanatnyi érdekükben áll barátságtalanul viselkedni azokkal szemben, akiknél ott a kasszakulcs…) Ezekben a pártközi ügyekben mondhatni folyamatos a magyarországi kormányzat kudarctörténete, noha nehéz elképzelni, hogy miféle viselkedés volna helyénvaló a felvidéki vagy a romániai győztes magyar pártokkal azok után, amik a részükről elhangzottak vagy másként megnyilvánultak. Pedig meg kell teremtődni a modus vivendinek és nem a „kettős identitású” Híd-Most (ahonnan újra a szlovákiai nagypolitika csúcsai mellé emelődött A. Nagy László – emlékszünk boldogult úrfikorára?), vagy a ki tudja már, milyen módon azonosítható, jórészt román miniszterekként funkcionáló RMDSZ vezérkarának jó szándékát kiérdemelni, hanem azokra a magyar százezrekre gondolva, akik rájuk szavaztak. Külpolitikailag kezelendő (tehát állami) feladat mindaz, ami nyílt nemzeti sérelemként nyilvánul meg. A temesvári bebörtönzöttek ügye (nyolc év után!), a marosvásárhelyi és nyitrai egyetem mélyrepülése, a Nyirő-kérdés rendezése és számtalan más. 

Az persze rendjén van, hogy külön államtitkársága lett a határon túli nemzetpolitikai kérdések kezelésének (az viszont nem egészen világos, hogy kormányzati besorolása ellenére hol is van az igazi főhatósága…), hogy a Bethlen Gábor Alap talán rendet tud tenni a kiutalások elképesztően kusza gyakorlatában, és – talán – a legszebb, hogy máris több tízezer magyarhoni iskolás utazhatott a határon túlra állampénzen és „tanügyi előírásra”. És mindaz, ami megindult spontán nemzeti kezdeményekként valamikor a hetvenes évek elejétől, az megyeget szépen továbbra is, egyszerre erősítve a lelki és gazdasági kapcsolatokat. Ennek sem érnénk a végére, ha elkezdenénk sorolgatni. Mindenesetre az államnak van mire támaszkodnia, ha olyan problémák adódnak elő, amelyek meghaladják a civil szféra erejét és illetékességét.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tóth mária
2012. július 04. 15:44
tetahó: jó a név-választásod!
tetahó
2012. július 04. 14:13
A szlovákiai, erdélyi, délvidéki magyarok szarnak ránk, a burgenlandiak meg szégyellnek minket. Ez Orbán "sikere"!
egysegelem
2012. július 04. 14:10
LOL Savanya a szolo, idiotak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!