Felmérés: már nem is olyan drágák a budapesti albérletek
Az idén először megállt a drágulás a budapesti albérletpiacon, áprilisban az árak 2 százalékkal mérséklődtek havi összevetésben.
Rettenetesen megváltoztak a nézői szokások, ezt a mostani eredmények is leképezték. Az is látható, hogy a helyi gyártású produkciókkal szemben erősödött a filmek és a sorozatok szerepe.
„Az NBC Universal mindössze egy televízióadóval, a Universal Channellel van jelen a magyar piacon. Nemzetközi összehasonlításban ez kevésnek számít, hiszen a szomszédos országokban két-négy csatornával képviseltetik magukat. Ennek ellenére nagyszabású kutatást végeztek a honi tévénézőkről. Miért éri ez meg?
Számunkra a magyar piac továbbra is nagyon fontos, ezért is döntöttünk a kutatás mellett, amely része annak a törekvésünknek, hogy erősíteni, fejleszteni tudjuk a csatornát minden olyan piacon, ahol jelen van. A kutatási projekt tavaly indult, arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan tévéznek a magyar nézők, és az attitűdjeik alapján 11 nézői szegmenst különíthettünk el. Az érdekelt bennünket, hogy melyek azok a nézői csoportok, amelyek számunkra programing-, marketing- és kereskedelmi szempontból valóban fontosak.
Mire jutottak a magyar nézőkkel kapcsolatban?
Egyelőre a kiértékelési szakasz elején járunk, de annyi már biztos, hogy a további stratégiánkat két kulcsfontosságú nézői szegmens határozza meg. Az első és legmérvadóbb csoport számunkra a nézők 10 százalékát kitevő »drámakirálynőké«. Ez a célcsoport alapvetően nőies, aktív, tehetős, sok sorozatot néz, és kíváncsi arra, hogy mi történik mások életében. Az ilyen nézők szeretik az emberi drámákat és a krimiket is, vagyis hozzájuk az olyan sorozatok állnak közel, mint a CSI vagy például a Vészhelyzet.
A másik fontos szegmenst az »esti nagy tévézők« jelentik, akik a magyarországi televíziónézők 8 százalékát adják. Az e csoportba tartozók hétköznap mozgalmas, hektikus életet élnek a családjukkal, barátaikkal, ha viszont leülnek a tévé elé, nagyüzemben fogyasztják a filmeket. Nem az a lényeg számukra, hogy a legfrissebb mozisikert kínáljuk nekik, hanem az, hogy valami olyat, amit igazán szeretnek és szórakoztatónak tartanak.
Mindebből az vált számunkra nyilvánvalóvá, hogy a Universal Channelnek a magyar piacon a 30-40 éves, tehetős, városias női nézőkre kell fókuszálnia, őket kell megszereznie és megtartania. A jelenlegi kínálatban a Testvérek, a Békét bíró vagy A férjem védelmében a tipikusan nekik való programok.
Jutottak-e meglepő következtetésre a kutatás során?
Bár nem meglepő, de a korábbi kutatásokhoz képest rettenetesen megváltoztak a nézői szokások, ezt a mostani eredmények is leképezték. Mind a választék szélesebbé válása, mind az online médiafogyasztás megugrása látványosan megmutatkozik. Ahogy az is látható, hogy a helyi gyártású produkciókkal szemben erősödött a filmek és a sorozatok szerepe.
Kifejezetten fontos személyes felismerés volt számomra, hogy az a tény, hogy ezek a célcsoportok egyszerre szeretik a drámát, a nyomozást és az emberi kapcsolatokat, az erős karakterek generálta szövevényes helyzeteket, milyen logikusan vezet el a kórházsorozatokhoz. Egyáltalán nem volt evidens, hogy milyen erős párhuzam van a klasszikus krimi- és a kórházsorozatok nézői percepciója között. Ez azonban megint csak megerősített bennünket abban, hogy őszi négy premierünk ebben a műsortípusban helyes döntés volt.”