Megint szürreális napra ébredtem

2012. július 31. 08:21

Ebben az országban az antiszemita- meg a zsidókártya nem csak a két legerősebb lap a pakliban, hanem a pakli fele ezekből a lapokból áll.

2012. július 31. 08:21
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert Facebook

„Megint egy szürreális napra ébredtem. Mintha az Arkham elmegyógyintézet lakói költöznének be az életembe, akiknek az a rögeszméjük, hogy én vagyok a Sötét Lovag, akit le kell vadászni.

A Helyi Téma újságírója azzal hív föl ma délelőtt, hogy meg tudom-e erősíteni, hogy az egyik kollégáját »kettes típusú, nyomulós zsidó«-nak neveztem, és ezért nem nyilatkoztam neki. Mondom, hogy nem tudom megerősíteni, de megragadnám az alkalmat, hogy beszéljek ezzel az újságíróval. Hívja már ide, hadd mondja a fülembe, hányas típusú zsidóztam le! Azt válaszolja, hogy nincs itt a »kolléga«. Mondom, hogy akkor adja meg a nevét meg a számát, felhívom és tisztázzuk, mit hazudozik. Erre azt válaszolja, hogy nem adja ki a forrását. A forrását! Akit állítólag én lezsidóztam, tehát nyilván ismerem. Vagy legalább a nevét tudnom kéne, hiszen telefonon beszéltem vele. És ő nem adja ki! Újra felteszi a kérdést: cáfolom? Persze, cáfolom. Bár az még mindig nem világos, hogy a »kettes típusú, nyomulós zsidó«, az mit is jelent? Hol nézhetek utána? És az normális, hogy a Helyi Téma újságírója úgy csinál, mintha a legelemibb dolog lenne azt tudni, hogy mit jelet a »kettes típusú, nyomulós zsidó«?
Ebben az országban az antiszemita- meg a zsidókártya nem csak a két legerősebb lap a pakliban, hanem a pakli fele ezekből a lapokból áll. És minden percben valahol valaki kiteríti a lapjait. A barbárság, a másik megsemmisítésének (halálbüntetés, antiszemitázás stb.) igénye olyan zsigerien van jelen a közgondolkodásban, ahogy a szexi fekete latex meg a közveszélyes pszichopátia a Batman-trilógiában.

Egy másik Nolan film kezd kísérteni, az Eredet. Mi van akkor, ha ebből az elkúrt álomból egy még szürreálisabb és még abszurdabb rémálomba merülök? Mi fog történni? Szegedi Csanád az Európa Parlamentben szkíta/héber nyelvű felszólalásban tiltakozik a Puzsér által generált antiszemitizmus- és erőszakhullám ellen? A lakásom előtt a fehér lepelbe öltözött Hajdú-Sarka celebduó keresztet ácsol, majd a Fókusz/Aktív kamerái előtt meggyújtva kötelet követel a nyakamba? (Pár napja Hajdú azt nyilatkozta a Bors magazinnak, hogy »Puzsér nem ember«.) Meddig lehet feszíteni a valóságot? Meddig lehet szembe menni a legalapvetőbb morális elvárásokkal és a legelemibb tényekkel? A Puzsér nem ember. Ez a verdikt. És antiszemita. Ez a vád.

A humoromat is kikezdi lassan az ostobaságnak, a gonoszságnak és a gátlástalanságnak ez az elegye. Átmar mindent, mint a sav. Esszenciája mindennek, ami hazug, mocskos és romlott ebben az identitászavaros, értékközömbös országban és korban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
citizen queen
2012. augusztus 05. 00:28
Ha nem hiszed, hogy hiteles, olvass utána. És utána legyen nagy az arcod. Márai egyébként '48-ban negyvenkilenc éves volt, tehát szó sincs öregkori becsavarodásról. Másrészt mi ez a fejedelmi többes "hozzátok"? Én a magam nevében írok, és az a véleményem, hogy hetven évvel a háború után nagyon szánalmas egy népet erőszakkal tabukkal körülvenni - akár rosszul értelmezett lelkiismeretfurdalásból, akár más okok miatt. És aki ezeket a tabukat megtöri, azt egyből leantiszemitázni - lásd pl. a Romsics-féle boszorkányüldözést. Tényeket közölt, erre azonnal nekiestek, csak mert ezek a tények kellemetlenek egyeseknek. A zsidóság semmivel sem különb, mint más hazai népcsoport, szóval hadd lehessen a sokáig elhallgatott tényeket közölni, vagy urambocsá' kritikát megfogalmazni velük szemben. Igen, volt egy borzalmas tragédiájuk - de másoknak is megvannak a maguk tragédiái, amin éppen azok vigyorognak-gúnyolódnak cinikusan, akik azután teli pofával követelik a zsidóság szenvedései kapcsán a bűnbánatot.
szepmikhal
2012. augusztus 02. 22:05
Puzsér, ez minősíthetetlen szenny, igénytelenség, színvonaltalanság, amit te művelsz. Ilyen gagyi ember, ilyen álszent senki, ilyen sekélyesség. Te szerepet játszó, utolsó senki vagy, aki bármihez nyúl, az szarrá válik.
Claypool
2012. augusztus 01. 02:23
Éljen Puzsér! Sarkát pedig sunáznám! Ez a magyar centralizmus!!!!!!!!
Kuda Bux
2012. augusztus 01. 02:18
Szefárd vagy askenázi? Ez itt a kérdés! A múltkor megyek az utcán, és lemagyaroztak. Én meg viszonzásképpen felcigányoztam. Most Puzsér bezsidózott. Van ilyen. Az askenáziak rühellik a szefárdokat. Én mindegyiket rühellem, de ez nem antiszemitizmus, csak demokratikus vélemény nyilvánítás. Az meg szabad, ugyebár. Aki tiltja, az antidemokratikus, és egyben antiszemita is, mert tudva levő, hogy a zsidók mind született demokraták, akár askenáziak, akár szefárdok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!