Bajnokaink üzenete

„London minden várhatónál, remélhetőnél szebb választ adott: nem csak lesznek, már vannak is bajnokaink. Olyanok, akik csak a dicső elődökkel és a mindenséggel mérhetők. Tetteik, szavaik, egyáltalán, a lényük. Szilágyi Áron kardvívóé, aki úgy nyer, mint az előző évszázadban csak Gerevich Aladár, bár két hónapja még kijelentette, a Nobel-díjat választaná az olimpiai győzelem helyett, mert előbbi egy életmű koronája. Gyurta Dániel mellúszóé, aki aranyérme másolatát elküldi a tavasszal tragikus hirtelenséggel elhunyt norvég sporttárs, Dale Oen családjának, és gesztusa napokig uralja az oslói lapokat. Berki Krisztián tornászé, aki fő vetélytársa gyakorlata kellős közepén is önkéntelen tapsra ragadtatja magát, mert úgy véli, az ő sikerének értékét is emeli, ha a többiek nem rontanak, hanem remekelnek. (...)

Ahogyan a megnyitó előtt fogalmaztunk, ha 157-en nem is voltak sokan olimpikonjaink, végül mégis elegen lettek. Csak földrésznyi országok, világ- és kontinentális hatalmak nyertek több aranyérmet Londonban a magyaroknál. Diadalaink számszerűségét azonban azok nagyszerűsége még felül is múlta, bajnokaink nemcsak világverő vívók, úszók, tornászok, atléták, kajakosok, hanem a klasszikus, letűntnek hitt embereszményt megtestesítő személyiségek is. Üzenetük, a hazai visszajelzések alapján, a szakadatlan és elhivatott televíziós és rádiós közvetítésnek is köszönhetően, célba ért.”