A Google, mint autónepper?

2012. augusztus 08. 13:29

A Google egyik legmenőbb fejlesztése az önmagát vezető autó. Tán csak nem autóhitelezésbe fog a cég, hogy piacra dobja a járgányt? Erről szó sincs, az ok sokkal prózaiabb: egyszerűen nem tudja másba befektetni a készpénzt.

2012. augusztus 08. 13:29
Somi András
Dotkom

„A Google ugyanis nem fog autóhitelezésbe, pusztán a már meglévő autóhitelekből összecsomagolt, úgynevezett eszközfedezetű értékpapírokat (asset-backed securities, ABS) vásárol a nagy autógyártók finanszírozási részlegeitől. Ez nagyjából azt jelenti, hogy az autóhiteleket kiadó cégek egy befektetési bank közbenjárásával lényegében eladják a követeléseiket az értékpapírok megvásárlóinak, így a jövőbeli hiteltörlesztések is utóbbiakhoz érkeznek (ez az ABS »kamata«).

A hitelt eredetileg kiadó vállalatnak ez jó, mert azonnal készpénzhez jut (amit akár rögtön újból kihitelezhet), nem kell végigvárnia a futamidőt, míg az ABS megvásárlója az azonos lejáratú állampapírnál magasabb hozamot kap a befektetésére, attól függően, hogy milyen kockázati besorolású »szeletet« vásárol meg az autóhitel-követelésekből (a Google kizárólag a legmagasabb besorolásúakat veszi).

És ez az igazi lényeg, mert a zéró hozamkörnyezetben amerikai állampapírokon, betéteken és egyéb majdnem kockázatmentes eszközökön jóformán nulla a hozam (azaz az inflációt is figyelembe véve a befektetett pénz folyamatosan veszít vásárlóértékéből). Muszáj tehát alternatív megoldás felé nézni, miközben azért a kockázatokat is korlátok között kell tartani, a Google azért csak nem kezdhet el tőzsdézni a 43 milliárd dollárjával. Persze hatalmas nagy kaszálásról nincs így sem szó, 2-3 százalékos éves hozam mellett veszik ezeket a papírokat.

Annak ellenére, hogy a WSJ most erre rákapott, a Google portfóliójában már jó ideje szerepelnek hasonló eszközök, csak azok nem autóhitelekre, hanem jelzáloghitelekre épülnek (nyilván nem ugyanaz a sztori, de hasonló a motiváció mögötte). Ugyanígy a Google-nél több mint kétszer nagyobb pénzhalom felett rendelkező Apple-nél is szabad szemmel is látható szeletet tesznek ki ezek az értékpapírok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!