A vívósport visszanyerheti régi hírnevét

2012. augusztus 29. 08:36

Tudom, hogy az én olim­piai győzelmem nem fogja egy csapásra megváltoztatni a sportág hazai helyzetét. Kétségkívül lökést adhat. Interjú.

2012. augusztus 29. 08:36
Szilágyi Áron
Magyar Hírlap

– A legjobbkor lett aranyérmes. Mind a magyar vívósport, mind a kardvívás válságban van. Kevesen vívnak, és az utóbbi időben belső hatalmi harcok jellemezték a sportágat. Segíthet a győzelme abban, hogy a vívás elmozduljon erről a holtpontról?

– Szeretném, ha így lenne. Ugyanakkor azt is tudom, hogy az én olim­piai győzelmem nem fogja egy csapásra megváltoztatni a vívósportot, a sportág hazai helyzetét. Kétségkívül lökést adhat, hiszen a gyerekek, akik még nem határozták el, hogy melyik sportágat válasszák, talán a vívás mellett döntenek. Láthatták, hogy kemény munkával mit lehet elérni. Aztán abban is bízom, hogy a szülők nem feltétlenül a divatos sportágakat választják a gyerekeiknek, hiszen vannak más mozgásigényes, ugyanúgy értékes sportágak is. Ha megfelelő lesz az utánpótlás, és újra többen vívnak majd, akkor a magyar vívósport is visszanyerheti régi hírnevét. Ez a legfontosabb.

– Egy év múlva, augusztusban Budapesten rendezik a vívó-világbajnokságot. A vetélytársak nyilván mind le akarják győzni.


– Nyilván, de én is ott leszek a páston. Csapatban is maradandót szeretnénk alkotni. Utóbbi is nagyon fontos. Jó hír a jövőnk szempontjából, hogy végre javulnak a feltételek, és kialakulhat egy nagyon komoly kardközpont a Pasaréti úti Vasas Kardcentrumban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cromwell
2012. augusztus 29. 13:18
Ki a franc dislike-olta ezt a hírt?
cromwell
2012. augusztus 29. 13:18
Ki a franc dislike-olta ezt a hírt?
kodani
2012. augusztus 29. 10:54
Jól van zsidókám leülhetsz egyes!
Senior
2012. augusztus 29. 10:09
Az futballakadémiák támogatásán kívül nem az "itteni foci" fejlesztéséről van szó. Orbánnak egyebek mellett, kóros focikomplexusa van. Mesterségesen kiemelnek néhány csapatot, amik költségvetése tízszerese a többiekének, eredményességükben pedig ez nem mutatkozik. Lást a Loki-blamát, odahaza 0:3 egy belga csapattól. A vezér Alcsuton is építene egy háromezres stadiont, ennyi néző pedig gyakran a szeretett Vidinél sincs. Ilyenek ellen lehet és kell is tiltakozni. Szilágyi Áron pedig egy kardozó Messi, intelligenciája pedig magasabb, mint az komplett MLSZ-é.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!