Az Aranycsapat bukása

2012. augusztus 10. 09:58

Kultusz ide, kultusz oda, nem lehetett ugyanis nem szeretni Kemény Dénest és csapatát, hiszen a lényegét tekintve mindent megadtak nekünk.

2012. augusztus 10. 09:58
Tóth Ákos
Tóth Ákos
NOL

„Ott nőttek naggyá a szemünk előtt: a fél világ vízilabdaértő közönsége megőrült értük, és akikért, a vízilabdához egy fikarcnyit sem értően, egy kicsit magam is hajlandó voltam megőrülni, kultusz ide, kultusz oda – nem lehetett ugyanis nem szeretni őket, hiszen a lényegét tekintve mindent megadtak nekünk.

Mindent, vagyis néhány igazi pillanatot. Ahogy az ember korosodik, sok mindent megad néhány valódi pillanatért: olyanokért, ahogy a semmiből hoznak vissza valamit az utolsó negyedben, és a szerbek már azt sem értik, mi történik körülöttük, vagy ahogy az Amerikai Egyesült Államok erőtől és magabiztosságtól duzzadó bajnokai csak a szemükkel követik a labdát, és azt sem tudják, hol vannak, és mindezt olyan játszi könnyedséggel, hogy hiába csöpög róluk a víz és a veríték, ahogy kihúzódzkodnak a medencéből, akkor is úgy tűnik, hogy ezek a fiúk még csak meg sem izzadtak.

Ez a csapat megadta nekünk azt a néhány pillanatot, amit lehet ugyan csodának hívni, de annál azért többről, másról van szó: arról, hogy ezek az emberek ott a vízben néhány pillanatig bennünket, szárazföldi halandókat is naggyá tudtak tenni, és a dolgoknak miattuk lett tétjük, mert egy-egy pillanatra azonosulhattunk az ő nagyságukkal. Nincs, ki ennél többet adhatna: ez az Aranycsapat. És persze, hogy nekünk ők maradnak a legnagyobbak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GáborGábor
2012. augusztus 10. 15:19
Ez egy fantasztikus csapat, és nem csak a megismételhetetlen eredményeik alapján - nem hiszem, hogy valaha valaki, zsinórban fog még 3 aranyat szeretni - hanem az emberi minőségük alapján is! Értelmes, intelligens, tanult, nagyon szerethető, csupa vagány fiatalember, akik nagyon jó példát mutattak nekünk, és gyermekeinknek egyaránt! Köszönet a Fiúknak, és persze Kemény Dénesnek az elmúlt közel másfél évtizedért!!!
gabuci
2012. augusztus 10. 14:57
A legkisebb tragédia sem történt. Csak azt sajnálom, h nem nézhettem egy szerb-magyart a 4 között
nyugalmazott tanár
2012. augusztus 10. 13:41
"Kultusz ide, kultusz oda, nem lehetett ugyanis nem szeretni Kemény Dénest és csapatát," Sekély e kéj, hallja kend, bértollnok! Már hogyne lehetne őket szeretni! Kiváló magyar fiúk, akikre most is büszkék vagyunk. Nagyon sok örömteli percet szereztek már nekünk. És még mennyit fognak...
kodani
2012. augusztus 10. 13:29
Ez nem aranycsapat hanem foscsapat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!