Tessék szépen beszélni!

2012. szeptember 11. 09:27

Ha egy irányelvet nagyon szigorúan veszünk, akkor az már könnyen lesz a ló másik oldala, és mint ilyen, okozhat kellemetlenséget nekünk, reklámipari segédmunkásoknak is.

2012. szeptember 11. 09:27
Berényi Konrád
Onlinemarketing blog

„Én egyébként a reklám szempontjából (is) elég liberális nézeteket vallok. Azt gondolom, hogy amit árusítani lehet, azt engedni kell reklámozni is, és azt gondolom, a reklámnak igenis van szerepe a szocializációban és a fogyasztásban. Hiszek a kapitalizmusban, a szabad piacban, és abban, hogy az emberek döntési helyzetben képesek jól dönteni, a saját érdekeiknek megfelelően. De azt is tudom, hogy ez egy ideális rendszerben működik csak, és annyi torzító hatás van, hogy a fentiek teljes tisztaságukban nem megvalósíthatóak. Tehát kellenek a törvények, a szabályok, azokat be kell tartatni, és vannak olyanok, akiket védeni kell.

Ilyen védeni való csoport a kiskorúak csoportja. Egyrészt teljesen érthető, hogy a nem számukra forgalmazott termékeket nekik ne reklámozzuk. Másrészt az is elfogadható, hogy próbáljunk meg számukra kisebb reklámzajt teremteni. És még azt is el tudom fogadni, hogy figyeljünk oda, mennyire erőszakosan tukmáló egy reklám.

De ha egy irányelvet nagyon szigorúan veszünk, akkor az már könnyen lesz a ló másik oldala, és mint ilyen, okozhat kellemetlenséget nekünk, reklámipari segédmunkásoknak is. (...)

Azon egyszerű oknál fogva, hogy az interneten nem kevés reklámszöveget kell írnunk. A kampányok szövegét a Google-re, Facebookra, ETARGET-re mi magunk írjuk, bannereket tervezünk, és sok más olyan kommunikációt valósítunk meg, ahol a szöveg tőlünk származik. És ha egy tőlünk származó szöveg célcsoportja a gyerekek, és nem tudunk erről a szabályról, akkor bizony nagyon szép büntetést kaphat az ügyfelünk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2012. szeptember 14. 16:23
Nem beszélünk szépen! Hibás benne a TV: az idő pénz, tehát azonos idő alatt mindég többet akarnak mondani, ezért hadarnak. Egyszer valami játékon benn voltam a tvben, éppen egy bemondónőt tanítottak gyorsan beszélni. A magyar nyelv méltóságteljes, lassú - ez talán úgy alakult ki, hogy sokat kellett idegekkel beszélni,lassan kellett mondani, hogy megértsék.Hadarás jól áll a franciáknak,de a magyar nyelvhez nem illik, monotonná válik a dallamos magyar beszéd,agyunk is ahhoz van alkalmazkodva, a túl gyors beszédet nehezen értjük. Sajnos e kérdéssel nem foglalkoznak - tessék a régi filmeket meghallgatni, mennyivel szebben beszéltek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!