A legértékesebb tokajit teszik hiteltelenné

2012. október 03. 17:53

A tokajinak ma ott kellene tartania, hogy az 5 és 6 puttonyos aszúkat a vevők évekre előre lekötik, hogy biztosan kapjanak belőle. Interjú.

2012. október 03. 17:53
Kovács Tibor
hvg.hu

hvg.hu: Hogyan?

K. T.: Például úgy, hogy mondják ki a mostani 3 puttonyos aszúról, hogy az nem édes bor. Sokszor alig több mint 60 gramm cukor van benne, pedig az édes bor az valahol a 100 grammos szint felett kezdődik, és igazából a 140-150 gramm környékétől igazán élvezhető. Lehet, hogy az volna a legegyszerűbb, ha húznánk egy határt a cukorszintben, és afelett – akár puttonyszám nélkül is – volna az aszú. De ezzel az ötlettel komoly szakmai grémium elé nem lehet állni, még ha a bortörvény szerinti 3 puttonyos aszúval Hegyalja voltaképp mindenkit becsap. Ennél az is sokkal okosabb lenne, ha csak az aszút jelölnénk meg tokajiként. Csak a magyarok számára érthető, hogy tokaji ma többféle van. Külföldön, ahová egyébként ma is az aszú zöme kerül, az elnevezést kizárólag az aszúra használják.

Több mint 15 éve vallom, hogy a furmint csak az aszútermelés mellékterméke. Nagyon jó furmintok vannak Hegyalján, de itt nem erről van szó, mert én aszút akarok készíteni! Egy hatalmas asztalt tele tudnék pakolni olyan európai fehérborokkal, mint a furmint. Ha viszont leteszek egy jobb minőségű aszút erre az asztalra, amellé nagyon nehéz bármi hasonló fajsúlyút mellétenni. Mert van ugyan ilyesmi a Rajna és a Mosel völgyében a németeknél és a Loire völgyében a franciáknál, de ezeken a vidékeken hozzánk képest csak minimális mennyiségek teremnek. A legnagyobb termelő, a bordeuax-i borvidékhez tartozó Sauternes pedig koncentrációjában marad alul. És akkor miért nem azzal rukkolunk elő, amiben a legjobbak vagyunk? Én nagyon szeretem, szinte mindennap iszom is furmintot, de ha megváltozna az itteni klíma, és Tokaj-Hegyalján csak furmint teremne, a tokajit el kellene felejteni.

hvg.hu: Nem új keletű gondolat, hogy nem kellene minden tokaj-hegyaljai szőlőből készült bort tokajinak hívni, és hogy a nevet alulról zárni és védeni kellene. Ezt az elképzelést azonban senki nem vitte tisztességesen végig. Miért?

K. T.: Mindez nem csak a tokaji bor definiálásának a kérdése. Megengedik például a borkészítés során a sűrítmények használatát. Ha nem is az aszúnál és a szamorodninál, de más boroknál a bortörvény lehetőséget ad erre azon a borvidéken, amely amúgy a világ legjobb természetes édes borából szeretne megélni. Ilyen nincs még egy a világon, mert ezzel épp a legértékesebb árut teszik hiteltelenné, mert mint sűrítmény így felbukkan ugyanabban a pincében. De ha komoly helyen előadnám, hogy márpedig be kell tiltani a sűrítmény használatát, magamra vonnám a bortermelők 80-85 százalékának haragját.

Azt kérdeznék, hogy mit csináljanak a furmintjukkal, amit csak úgy tudnak eladni, ha beédesítik? Erre a logikus válasz az, hogy tessék aszút készíteni, és amiből meg nem lehet, abból meg tisztességes száraz furmintot. De ezt senki nem meri kimondani. Helyette a bortörvény legalizálja a csalást. Mert ha csak 30 grammal feljebb nyomnák az előírt minimum cukor szinteket, a jelenlegi 3 puttonyos aszú eltűnne a kínálatból.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lantose70
2016. november 28. 11:19
Én nagy borissza vagyok (már akkor is az voltam, amikor a jelenlegi - meglheetősen idegesítő - bormánia még nem ütött be), de azért ez elég nagy baromság. Van olyan borvidék, ahol több évre előre lekötik a borokat? Én legalábbis nem tudok ilyesmiről. És a tokaji borvidék jó, én szeretem, de azért ne hülyüljünk bele az öntömjénezésbe. Tényleg különleges, de azért nem egy ligában játszik mondjuk a jobb francia, olasz vagy portugál vidékekkel. Halkan teszem hozzá, még a macedónok is jobbak, persze könnyű nekik olyan természeti adottságok mellett. Ettől még imádjuk, szurkolunk nekik, csak kicsit vágják vissza az arcukat a reális méretűre. És az áraikat is.
lantose70
2016. november 28. 11:19
Na de itten is csak azt írják, hogy egy évvel, vagy akár 18 hónappal előre kötik le a borokat. Szóval a több év eleve teljesen irreális. Sőt, ha a szócikkben említett vidékekeken 12-18 hónapra előre kötnek le, akkor én nagyon csodálkoznék rajta, ha akár 2 hétre előre kötnének le Tokajban. Azért Tokaj nem Bordeaux... De komolyan, miért kell szarul éreznünk magunkat valamiért, ami jó, de azért nem vilgszám? Nem elég, hogy jó és különleges? Miért gondoljuk, hogy Tokajban "évekre előre" lekötni a borokat, ha Bordeauxban is csak egy évvel előre kötik le? Nem lenne mindenkinek jobb, ha leszállnánk a földre?
lantose70
2016. november 28. 11:19
Nézd, ez teljesen szubjektív. Ha világszám, akkor minek megy a sírás? A nyafogás szerintem arra utal, hogy a piac nem veszi annyiért a boraikat, mint amennyit szerintük ér. Tehát nem ér ennyit. Ilyen egyszerű. Én sem vagyok hajlandó 5-9 ezer forintot adni egy palackért. Ha ennyit költenék egy üveg borra (ritkán teszem), akkor inkább Bordeaux környékéről vásárolnék.
bukovics
2012. október 16. 10:32
"Van olyan borvidék, ahol több évre előre lekötik a borokat? Én legalábbis nem tudok ilyesmiről." Van: http://en.wikipedia.org/wiki/En_primeur
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!