Tényleg a hang a lényeg a The Voice-ban

2012. október 13. 16:18

A The Voice-ból kimaradnak a szerethető vagy kiröhöghető lúzerek, a tévéadásba már csak olyanok kerülnek be, akiket egy falunapra már most simán el lehet adni.

2012. október 13. 16:18
sixx
comment:com

„Amikor tegnap este Mező Misi előredőlt a székében, és félig komolyan azt mondta egy 16 éves ikerpár egyik tagjának, hogy beszarik, ha ő is Somló Tamást választja, mint a testvére, önkéntelenül felröhögtem. A beszólás teljesen természetesen jött a tetovált kőrockert adó Mezőből, aki a The Voice egyik mestereként éppen Magyarország legjobb hangját keresi a Tv2-n. A 16 éves csaj persze nem az LGT legendás basszusgitárosához ment, kell a családi dráma ebbe a műsorba is, amitől azt várja a tévé, hogy visszaállítja kissé megtépázott renoméját.

Új tehetségkutatót, pardon, énekversenyt indított útjára tehát a Tv2, hatalmas kockázatot vállalva azzal hogy a bikicsunájon szocializálódott nézőknek már az első adástól kezdve olyan énekeseket prezentált, akiknek valóban van is hangja. A The Voice-ból ugyanis kimaradnak a szerethető vagy kiröhöghető lúzerek, a tévéadásba már csak olyanok kerülnek be, akiket egy falunapra már most simán el lehet adni. A Voice főleg direkt castinggal, azaz közvetlen szereplőválogatással dolgozik, a jelentkezők között rengeteg ismerős arccal, olyanokkal, akik már elindultak a pályán, de valamiért megrekedtek egy szinten, és nem jött össze nekik a kiugrás, de persze megvannak azok az ismeretlen indulók is, akik köré keserédes történetet lehet felvázolni pár ügyes ecsetvonással.

Itt csak a hang számít, sugallja a műsor szlogenje, és tényleg: a négy zsűritag háttal ül a színpadnak, így hallgatja a produkciókat, és csak akkor láthatják, kiből jön a hang, ha egy gomb megnyomásával jelzik, érdekli őket a produkció, és megfordul velük a szék. Ez így tiszta sor, ha valaki tud énekelni, mindegy, hogy néz ki, öreg vagy fiatal, ismert ember testvére vagy régen menőnek számító zenekar egykori vokalistája, de akár pornószínésznő is lehet - ha jó hangja van, továbbmegy, ha nem, mehet vissza felszolgálni Londonba. Ha egy énekest több mester is szívesen látna a csapatában, az induló választja ki, kivel akar a továbbiakban dolgozni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
baccardi
2012. október 17. 12:54
Ha valóban a hang lenne alényeg, akkor a zsűri nem bohócokból állna......
1000bocs
2012. október 15. 19:16
Ha tényleg csak a hang lenne a lényeg, a rádióban menne. Mivel a TV-ben megy, ezért ez mégiscsak egy gyorséttermi szinvonalú sms műsor, csak másképpen van csomagolva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!