Fideszország készen van

2012. december 28. 20:27

Fideszország többé-kevésbé készen van. Jelentkezzen, aki ilyennek képzelte.

2012. december 28. 20:27
Politicus
Mandiner

2012 a konszolidáció éve volt. A rendszer-konszolidációé. A 2010 és 2011-ben elfogadott 152 új törvény után 2012-re már csak 71 jutott. 2013 és részben 2014 egyik legfontosabb feladata minden bizonnyal már a pénzosztás lesz). Az új rend szempontjából fontos jogszabályok döntő többségét a kormánytöbbség a ciklus első két évében elfogadta.

A kormányerők az államszervezet fontosabb (és kevésbé fontosabb) pozícióit elfoglalták, míg az összes politikai, gazdasági támadást viszonylag sikeresen védték ki/élték túl. Tették mindezt úgy, hogy 1. a vezető kormánypárt továbbra is a népszerűségi listák élén tanyázik, illetve 2. hogy igazán lényegi kérdésekkel nem is nagyon bíbelődtek.

A magyar köz- és felsőoktatás alapvető mennyiségi és minőségi problémáit nem sikerült orvosolni, továbbra sem látszik, honnan lesznek magasan képzett, releváns tudással rendelkező és idegen nyelveket beszélő munkavállalók a magyar munkaerőpiacon.  Az egészségügyi ellátó rendszerben semmilyen érdemleges változás nem látszik. A kormány gazdaságpolitikájára az unortodox talán a legenyhébb jelző. Sorra adóztatják azokat a cégeket, amelyek korábban a gazdasági növekedés dandárját adták. 

Eközben alig tettek valamit a feketegazdaság kifehérítéséért, az adórendszer átláthatóbbá tételéért, a vállalkozások életének könnyítéséért, vagy a KKV-k helyzetbe hozásáért. A magyar környezetvédelem ügye egy jottányit sem haladt. Nem látni a változást a közbiztonság területén és egyéb szakpolitikákban sem.

Fideszország tehát többé-kevésbé készen van. Jelentkezzen, aki ilyennek képzelte.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 589 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fakutya tizedes
2012. december 29. 21:17
Hajrá Fidesz! Csak igy tovább!
Fakutya tizedes
2012. december 29. 20:55
Jaj de igényesnek teccik lenni, kedves Politiqss! Horn Gyuszikra, Megyókra, Böszmékre szavazunk, aztán követeljük, hogy még ma orvosolják a hülyeségünk következményeit?
ciseaux
2012. december 29. 14:41
Ai weh, Gojem! Azt hiszem jó úton járok, ha arra fogadok, hogy a Mandiner zsenijei alsós/kisdobosok, vagy már nyolcadikosok lehettek a módszer/birodalom váltás idején, így java részük már a neo-demokratikus-liberális felsőoktatás gyümölcsein végezhették az isé-mizé egyetemeiket...Úgy, mint a módszerváltás, maga a demokrácia sem volt képes kiölni a mára endemikussá vált "dögöljön meg a szomszéd tehene is" mentalitást. A Mandiner név nélkül, mert szerkesztőségi egységben vonta meg a "fideszország" +2 éves egyenlegét...1.pont: a Fidesz minden államigazgatási pozíciót elfoglalt, mert ilyen még soha nem fordult elő (?)l. a D-209-Gyurcsány-Bajnai időkben, és azokkal az eredményekkel; 2.pont: A "felsőoktatás alapvető mennyiségi és minőségi problémáit nem sikerült orvosolni", mert a mandiberesek sokkal okosabbak, ők tudják mi a minőségi-mennyiségi felsőokatatás megoldása, és miből jön össze az a potom 5 ezer milliárd, amibe a felsőoktatás kerül...; 3.pont: az egészségügyben még mindíg a Horváth Ági szelleme kísért; 4.pont: csak a gazdagokat (multinacionális nem adófizetőket) sarcolják, akik pedig derekukat törik, hogy az olcsó minimál-bérmunkaerőnek munkát adjanak; 5.pont: a "kádári" idők örökségéül kapott, és a módszerváltás óta endemikus túlélési technikává vált fekete/paralell gazdaságot "kifehérítsék; 6.pont: adórendszer...izé; 7.pont, KKV-k;, 8.pont Környezetvédelem, 9.pont: Közbiztonság... A Mandiner miért nem idéz a még nem létező Lúdmilla-koalíció manifesztójából? A Mandiner tudja, hogy elvileg államcsődben élünk? A Mandineresek tudják, hogy nem a Mercedes összeszereléséből lehet megélni? Hogy a BKV 40 éves buszait, a 2006-os rendőröket nem lehet 5 perc alatt lecserélni? A Mandineresek szülei nekik sosem mesélték el, hogy pl. a '70-80-as években iskolaigazgatók mentek el taxisnak, zöldségesnek és benzinkutasnak, hogy pénzt keresenek? A Mandineresek hol voltak 2002-10 között? A mandinereseknek egyben van nagyon igazuk, a KKV-k elhanyagolásában! Nem, ez a 2/3 nem az a 2/3, ez a "fideszország" nem is létezik. De a mandinereseknek látszólag az is mindegy, hogy a módszerváltás 20 éve arra volt jó, hogy minden ami "hazai" elpusztuljon, vagy külföldi gazdája legyen, és a "per capita" reáljövedelem az 1978-as nívóra kerüljön. A mandineresek biztosan nem emlékeznek, hogy hajdan, pl. az M7-es mellett nem logisztikai központok, meg ilyen-olyan multinacionális hangárak áltak, hanem búza mezők és kukorica táblák, gyümölcsösök és legelők, mert anno voltak háziállataink is, meg saját élelmiszeriparunk... No, most megyek, és megnézem a Metapédián, melyik mandineres nem zsidó...mert a módszerváltás legalább ennyit megengedett nekem, hogy tudjam ki-kicsoda...
staliens
2012. december 29. 11:56
448. hun van má a 424? Mert az én babám fűttőőőő elöre, sohase hátra,
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!