Búcsúlevél

2013. január 05. 17:35

Így nem lehet dolgozni, mert a nézők, akik igenis a legfontosabbak ebben az egész káoszban, amit közmédiának hívnak, ennél sokkal többet, jobbat érdemelnek.

2013. január 05. 17:35
D. Tóth Kriszta
NOL

„Kedves Csapat!

Életemben nem írtam még olyan nehezen szöveget, mint ezt a levelet most.

Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha a lényeggel kezdem: a mai napon hivatalosan is jeleztem a vezetőség felé, hogy kezdeményezem munkaviszonyom felbontását az MTVA-val.

Ismertek jól mindannyian, hajlamos vagyok a szenvedélyes, néha (khm) túlzott érzelmi reakciókra. Ezt a döntést azonban most egy viszonylag hosszú és keserves, de higgadt gondolkodás előzte meg. És egyáltalán nem gondolom, hogy bármelyikőtök is meglepődik majd.

Hiszen veletek együtt harcoltam végig az elmúlt másfél évet. A saját bőrötökön tapasztaltátok, hogy mennyire megnehezíti, egy idő után pedig ellehetetleníti a minőségi kreatív munkát az intézményi kiszámíthatatlanság, a koncepciótlanság, a szakmaiatlan döntések, a vezetők közötti, számunkra áttekinthetetlen harcok, a kapkodás. Mennyire megingatja az ember szakmai és személyes önbizalmát a sok egymásnak ellentmondó elvárás, a kavarás, a működésképtelen belső kommunikáció, az állandósult bizonytalanság. (...)

Két évvel ezelőtt egy hasonlóan nehéz döntés után, amikor eljöttem a Híradótól, azt gondoltam, hogy a politikát, a közéletet magam mögött hagyva és hermetikusan elzárva, lehet akár ebben a házban is »új életet kezdeni«. Létre lehet hozni egy olyan műsort és mögötte egy olyan csapatot, amely szakmai alapon szerveződik. Ahol mindenki sajátjának érzi a feladatot, és elég lesz, ha beleadunk mindent, amink van. Azt hiszem, naiv voltam. My bad.

Gyárthatnék most saját magam számára B és C tervet, kifarolhatnék óvatosan ebből a műsorból, berendezkedhetnék arra, hogy ellébecolgatok a házban még pár évig kevés, vagy semmi munkával sok pénzért (erre is van példa, tudjátok). De ez egyrészt nem az én stílusom, másrészt pedig itt és most ki kell mondani hangosan és egyértelműen, hogy a további kompromisszumok szakmailag és emberileg vállalhatatlanok. Ez pedig azt jelenti, hogy egyetlen tisztességes út áll előttem: véglegesen lezárni az elmúlt 10 és fél évet. Ennyi volt, vége van.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 180 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anti Komcsi
2015. május 19. 14:26
Ki ez a no? Es kit erdekel?
chinasky
2015. január 22. 16:34
nertársak. az ostobaságaitokkal emelitek piedesztálra a csajt.:D amúgy érthető a döntése. gondolom, nem szorul anyagilag rá, hogy ott legyen...akkor meg minek szívassa magát, egy hiteltelen melóhelyen. lelép, szevasz. lófasz kis hír.
USsange
2013. március 16. 14:59
Ballibeket sajnálni, csak azért mert jól néz ki? Úgyse fekszik le veled, gondolkodj. :)
USsange
2013. március 16. 14:59
Majd szólj, ha megvót, de nincs sokkal több esélyed, mint Kutakintének Szenegálból. Azért ne szomorkodj... Talán, ha pól lendvai elintézi neked... :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!