Zsolt, kérj bocsánatot!

2013. január 09. 19:04

Pártszolga vagy, egy hatalmi téboly túlbuzgó kiszolgálója. Azzá lettél, akiktől újságírói úrfi korodban magad is riadoztál: bértollnok.

2013. január 09. 19:04
Mester Ákos
168 Óra

 „Ez már megtörtént, Zsolt. Egykori szellemed magad likvidáltad. 

Jól emlékszem pályakezdésedre. Lendületes voltál, okos, tehetséges, szellemes, kritikus, jó szemű, jókedvű – emberi. Az a kis féktelenség jól állt neked; talán mert minden szakmai kölyökkutya féktelen ezen a pályán, és ha rosszul tűri a szájkosarat, akkor a mi kutyánk kölyke, persze, jól gondolod. De nem politikai póráz kötött ide hozzánk, Zsolt, hanem a szabadabb ugatás mámora, kár, hogy erről elfeledkezel. A rendszerváltó időkben és az utána következő néhány évben viszonylag gyakori szerzője voltál e lapnak. Nem gondolom, hogy utóbb szégyenkeznem kellene emiatt. Azt viszont nehezen tudnám körülírni, mit gondolunk ma rólad ebben a szerkesztőségben. Alighanem ugyanazt, mint más redakciókban más kollégák, olyanok, akik viszolyognak a verbális verőlegények stílusától.

Zsolt, nem vagy már pályatárs.

Pártszolga vagy, egy hatalmi téboly túlbuzgó kiszolgálója. Azzá lettél, akiktől újságírói úrfi korodban magad is riadoztál: bértollnok. Vagy még rosszabb: közéleti krakéler, vérlázításra szakosodott zsurnálripacs.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OrangeOrder
2017. július 15. 03:05
Nem unjátok még? Sunyin kivárnak, aztán csoportosan támadnak a senkiháziak.
HattoryHanzo
2017. július 15. 03:05
Bayer a söpredéknek ír, a söpredék pedig meg is védi. Meg is érdemlik egymást. Lapozzunk.
bohocugyi allamtitkar
2017. július 15. 02:54
fidesznacikok! olvassatok mar el balavany posztjat bayer mediafeherje zsoltirol. kulonosen azt a reszt amiben elmeseli amikor orokolte bayer mobiltelojat. kibaszov elvtars cikkrendelese a non plus ultra zsocika bertollnoki mivoltjara.
Soma
2017. július 15. 02:52
Már csak a Bartust kell begyűjteni a sakál-vokálba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!