Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Ötletnek jó volt

2013. január 11. 16:55

A Lehet Más a Politikának talán egyetlen esélye, hogy talál egy miniszterelnök-jelöltet, aki hitelesebb, győzelemre esélyesebb, jobb Mesterházy Attilánál vagy Bajnai Gordonnál.

2013. január 11. 16:55
Szalay Tamás Lajos
NOL

Az LMP társadalmi bázist – egyébként sem túl izmos tömegeinek jelentős részét – veszít azáltal, hogy veszekedő, önmagával tisztában nem lévő, saját identitását és céljait (például: mennyire fontos leváltani Orbán Viktort) meghatározni igazából nem képes párt képét mutatja. Valószínűleg annak az oldalnak van igaza, amelyik felismerte: nem lehet ugyanazt a távolságot tartani mindkét levitézlett oldaltól. Új rendszer épült az országban, és viszonyulni kell hozzá. Része, eltűrője vagy ellenzéke lenni. Azzal, hogy a szervezet egyik – törékeny, de többségi – fele magára csukta az ajtót, éppen annak lehetőségétől fosztotta meg a pártot, hogy valós társadalmi bázissal a háta mögött érdemi tárgyalásokat folytasson. Hogy ki tudja kötni: veled meg veled nem fog menni, de így és így igen. Mert persze lehet karanténba zárni az elmúlt húsz évet és annak bizonyos szereplőit, de az utóbbiak közül néhányan éppen annál az asztalnál ülnek, amelyik – így vagy úgy, de – kihívója lesz a mostani kabinetnek. Az LMP pedig már csak akkor fog észbe kapni – talán már most is késő –, amikor támogatottság és erő híján nem lesz érdemi tárgyalási pozíciója. (...)

A Lehet Más a Politikának talán egyetlen esélye, hogy talál egy miniszterelnök-jelöltet, aki hitelesebb, győzelemre esélyesebb, jobb Mesterházy Attilánál vagy Bajnai Gordonnál. És, aki feltételként viszi magával a közösbe az ökopártiakat. Egyébként a politológia valószínűleg úgy fogja feljegyezni az LMP-t, mint egy jó ötletet, amelyért kár.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
silvester
2013. január 12. 11:00
Imhol a megoldás!!! A Buggyigógyűjtő még nem volt jelölt.Hozzátok illő lenne.Eszes,okos,szép és jól fogalamazó családcentrikus, barátját váltogató ,de Jó Nő lesz nektek.Maszop és holnap is,meg azután is fog.Ti meg már szoptok.
silvester
2013. január 12. 10:52
Az valahol a fekete lyukban lészen,ott kell kereseni.Oda út 1000év,vissszaút 1000 év és kérdés el dőlt,a jelöltet hurrá megtaláltuk.De ki az a jelölő aki kerestette a jelöltet?Kő a gépezetben,epekő jó nagy darab.És ez a maszopás hosszabb távra ,úgy 2000 évre érvényes.
belga
2013. január 12. 08:54
Sok fideszből kiábrándult szavazó ma azt mondja, hogy még mindig inkább a fidesz, mint egy olyan ellenzéki együtt-csapat, amelyben az Mszp, Dk is szerepel. Kérdés, hogy lesz e jobbközépen egy olyan csapat, aki a fidesz mellett választható (nem valószínű), és kérdés az is, hogy ezek a szavazók a választásig hátralévő időben elkeserednek e annyira, hogy hajlandók az LMP-re szavazni. Amúgy szomorú, hogy a magyar választó olyan (lehet, hogy a nem magyar is), hogy inkább szavaz egy nem nagyon kedvelt hitelét vesztett csapatra, mint egy kispártra. No és az ilyen írások is ezt támogatják. S miközben drukkerek egymásra fröcsögnek jobbról balra (és fordítva) nem hajlandók észrevenni hogy ezzel tartják életben azt a struktúrát ami összességében az ország ellehetetlenülését okozza. Persze mind a két oldalnak vannak nyertesi, ők személyes érintettség okán még érthetők. De vannak valódi vesztesek, akik annak ellenére kitartanak a választott csapat mellett, hogy egyéni életükben semmi jó nem történik.
RAMBO
2013. január 12. 07:53
Ha eldobnak egy követ, és kiválasztják jelöltnek azt, aki feljajdul, biztos, hogy hitelesebb faszit találtak, mint Mesterházy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!