Index, hazugság a neved

2013. március 08. 12:36

Az Index-Véleményvezér páros meg húzza le magát a WC-n.

2013. március 08. 12:36
Narancsy Dávid
Kerdem

Az ELTE TÁTK belterjes közönsége nem egyenlő a magyar fiatalok egészével. Mi úgy látjuk, hogy ti anarchista harcot vívtok azzal a kormánnyal, amelyik megerősítette a szabadságot, az emberi jogokat, és vád alá helyezett haramiamaffiózókat, és soha de soha, senkit nem ütlegelt még az utcán a véleménye miatt.

Mi úgy látjuk, az egész anarchista bulitok csak arra bizonyíték, hogy teljesen szétszívtátok a fejeteket.

Az index-Véleményvezér páros meg húzza le magát a WC-n. A Fidesz néppárt, korosztályok politikai otthona. Mi, szimpatizánsok, hiszünk a generációs összefogásban. Hiszünk abban, Magyarország akkor lesz otthonos, ha mindannyian jól érezhetjük benne magunkat. Nagyon egyszerű lenne nekimenni az időseknek, de akkor saját szüleinknek, és nagyszüleinknek mennénk neki. Ez meg embertelenség lenne.

Nagyon egyszerű lenne nekimenni a nyugdíjasoknak, kedves HaHa-index-Véleményvezér, csakhogy ők már letettek valamit az asztalra, szemben veletek, akik annyit tudtok felmutatni, hogy 30 éves korotokra bohóccá szívtátok magatokat.

Próbáljatok meg inkább rendes adófizető magyarokká válni.

Annak mindenki, a teljes ország a nyertese lehet.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karcolt
2013. december 12. 22:35
Kérlek, követeljétek már a "közveszélyes munkakerülés" bűntény visszahozását. Miazhogy munkanapon bárki ráér csakúgy az utcán császkálni, meg esetleg összeverődni és mindenféle imperialista felforgató tevékenységet végezni.
Karcolt
2013. december 12. 22:34
Mi ez a faszság?
states
2013. március 18. 21:12
Nincs is hozzáfűzni való. Legfeljebb csak annyi, hadd csinálják, randalírozzanak, erőszakoskodjanak, törjenek-zuzzanak, mint tegnap. A magyar választó már sokszor bebizonyította, hogy erre és az anarchiára nem vevő. Amúgy meg akik a marionettfigurákat mozgatják a háttérből éppen jókora buktára állnak megint a közvélemény-kutatások szerint. Hajrá Fidesz, lehet készülni nyugiban a következő ciklusra.
marko11
2013. március 18. 21:12
A diákokról, a civilekről vagy ahogy most éppen hívják magukat ezek a hülyegyerekek: Spiró szerint már az egyetemisták is funkcionális analfabéták: nem olvasnak, vagy ha mégis, akkor sem értik a szöveget, mert nincs meg hozzá a kulturális hátterük. Olyan világban szocializálódtak, ahol ezek a dolgok nem fontosak. A magyar fiatalok legfontosabb életcélja, hogy gazdagok legyenek. Bihari Mihály szerint a hallgatókat három csoportra lehet osztani. Egyharmaduk nagyon okos, érdeklődő, tudásszomja irigylésre méltó. Következő harmaduk közepes szorgalmú és tehetségű, ha megmozgatjuk őket, tanulnak, dolgoznak, de minden különösebb érdeklődés és céltudatosság nélkül járnak az egyetemre. A harmadik harmadhoz sorolhatók azok, akik teljességgel alkalmatlanok egyetemi tanulmányok folytatására. Műveltségük olyan hiányos, hogy az egyszerűbb dolgokat sem képesek követni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!