Hogyan csináljunk taxis kartellt?

2013. március 28. 16:08

Egy szűk kör megint jól jár – de azok egészen biztosan nem mi, utasok vagyunk.

2013. március 28. 16:08
Neocohn
Kapitalizmus blog

Nem egységes a fővárosi taxik megjelenése, az arculati káosz ronda és árt a Budapest-imázsnak? Nosza, írjuk elő központilag, hogy a sárga mely árnyalata legyen kötelező. Rögtön hozzátesszük: ez Tarlósék egyetlen taxiügyi intézkedése, amivel maradéktalanul egyetértünk. Ha ez az Európában és Amerikában is bevált előírás lenne az egyetlen új taxizási kritérium Budapesten, akkor véletlenül sem beszélnénk hatalmi diktátumról, vállalkozás- és piacellenességről, fentről kreált álpiacról, gengszterek integrálásáról. De beszélünk, és – hangsúlyozzuk – nem azért, mert a fővárosi taxik végre egységesen sárgák lesznek. (...)

A városimázsilag is kihívást jelentő taxis hiénák mindezidáig kezelhetetlen kérdését frappáns módon úgy oldaná meg ez a rendelet, hogy simán integrálná őket a rendszerbe: az egységes sárga szín alatt háborítatlanul folytathatnák áldásos tevékenységüket. Miközben – és ez az igazán elképesztő – becsületes kisvállalkozók ezreit szórja ki ez a rendszer, mert kocsijuk úgymond »alkalmatlan« lesz, túl kicsi a motor teljesítménye, a csomagtartója, az utastere, miközben ők még mindig fizetik a részletet a hatalom által immár »alkalmatlanná« minősített, remekül futó pár éves járműre.

Nem a piac, tehát a mi dolgunk eldönteni, milyen árú és nagyságú sárga taxival szeretnénk utazni? Nem, a taxis elit saját közegét szelektáltatja tisztává, hatalmi segítséggel. Ennek az elitnek a cinizmusát fejezik ki az Országos Taxis Szövetség elnökének szavai: a rendelettervezet szerinte »azokat a vállalkozásokat és taxisokat védené, akik eddig is a törvényi előírásokat betartva működtek.« Nonszensz: a legtöbb taxis szabálykövető volt, az új rendszer egyszerű konkurencia-lefaragási okokból szabadul meg jó részüktől.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!