Antiszemita szörny

2013. március 27. 07:33

A magyar harmadik köztársaságban, (egyáltalán az e még?), és a francia ötödikben ellentétesen ítéli meg a politikai vezetés az antiszemita uszítást.

2013. március 27. 07:33
Várkonyi Tibor
Népszava

„A párhuzamra alkalmat az ad, hogy miközben nálunk miniszter kunyerált az érintettnek, adná vissza »önként és énekelve« a Táncsics Mihály képmásával díszített plakettját, a francia ugyanezekben a napokban elrettentő példa volt művészi tévé játékban, ne felejtse el a ma esetleg tudatlanabb ifjú nemzedéke se, mi csúfítja el a torzulásoktól nem mentes történelmet. Sőt, fölfegyverzetten nézhessen szembe a visszatérő kísértetekkel. A két demokrácia minőségi eltérése. A magyar harmadik köztársaságban, (egyáltalán az e még?), és a francia ötödikben mennyire ellentétesen ítéli meg a politikai vezetés az antiszemita uszítást.

Rábukkanni nem kellett, mert közismert volt Edouard Drumont neve, ezé az íróé, aki annak idején »Zsidó Franciaország« címmel publikált könyvet, aztán lapot is alapított ugyancsak nem siker nélkül, évtizedeken át elszánt gyűlölettel tűzte programja középpontjába a zsidógyűlöletet. Pártja nem volt, de mozgalma, az Antiszemita Liga igen, vagy tucatnyi képviselője be is jutott a törvényhozásba. Azzal a lényeges különbséggel, hogy a házelnök nem nyájas szavakkal kísérte undorító fölszólalásait, hanem a többség helyeslésétől bátorítva rendre utasította. Drumont így lett a Dreyfus-indulat egyik hangadója, a hisztéria keltője, és akkor roppant össze, a végén, amikor Zoláék és velük az igazság győzött. Az igazság nálunk is győzött a XIX. század végén a mi Dreyfus-perünkben, a liberális Magyarország bírósága fölmentette a tiszaeszlári rágalmazókat, de ez nem akadályozta meg évtizedekkel később a magyar Drumont követőit, a parlamenti többséggel összekacsintó Jobbikat, hogy a magukat mérsékelteknek nevezők asszisztálása mellett fölelevenítsék a gonoszságot.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Thomas Müller
2013. március 27. 12:18
De ami a legszörnyűbb, legrettenetesebb az egészben, hogy Táncsics Mihálynál nagyobb antiszemita nem sok élt a maga korában... A franciák pedig (akik eleve nem egy szimpatikus népség) elérték, hogy hamarosan kisebbségbe kerülnek a saját hazájukban a nagy toleranciájuknak köszönhetően.
balbako_
2013. március 27. 11:28
Ha a szerzőt nézzük, íme a kommunista szörny! Undorító!
puszika
2013. március 27. 11:24
Hogy mondták a 90'-es években:a szekrénye köpönyegekkel van tele.Na,ennek a Várkonyinak is!
Locassen
2013. március 27. 11:17
mondjuk elég fura az érvelés. HUN: Balog "nomen est omen" Zoltán miniszter - a jelölőbizottság elutasító véleménye ellenére - kitünteti Szaniszlót, majd a felhorgadás után visszakéri a kitüntetést FRA: leforgatnak egy filmet egy XIX. századi francia antiszemita íróról, amit a közszolgálati csatorna korifeusai két évig nem akartak főműsoridőben bemutatni, mert ez állítólag rossz hatást tenne a gyengébb idegzetű nézőkre, de aztán végül beadták a derekukat. Nem igazán értem, hogy ez utóbbi esetet miként lehet a dicsőséges francia ötödik köztársaság antiszemitizmus elleni harcának példamutató megnyilvánulásaként interpretálni. Ha nálunk az MTVA ugyanilyen megokolással nem akart volna "rendes" időpontban leadni egy ilyen filmet, akkor az a minimum, hogy a köztévé vezetőségét az igazság eltussolásával, a szélsőjobbal való cinkos összekacsintással és az ordas eszmékkel szembeni fellépés alattomos elszabotálásával vádolta volna pl. Várkonyi úr. De lehet, hogy csak én nem vagyok ideológiailag elég képzett. P.S.: ilyen gyomorforgatóan szervilis, kádárista hangvételű cikket is ritkán lehet olvasni: "A róla szóló elrettentő film", " Comédie Française színész óriásának, Denis Podalydes-nek örökbecsű alakításával", "így lett a tartalmas tanulságokra szomjazó nézőknek felejthetetlen estéjük" .. Aczél György szelleme a vizek felett
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!