Nyilvánosságra hozzuk bevételeinket

2013. április 25. 12:37

A CÖKA 2012-ben a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványtól 40 millió forint támogatást kért és kapott, amit a nemzeti érzelmű polgárok összefogásának érdekében használt fel.

2013. április 25. 12:37
Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány

KÖZLEMÉNY

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány figyelemmel a Haza és Haladás Egyesület irányunkba megnyilvánuló információ éhségére, a törvényben meghatározott határidőn belül nyilvánosságra hozza számviteli és közhasznúsági jelentéséből a 2012-es évre vonatkozó bevételi adatait. A szervezetünk bevétele 46,5 millió forint volt.

A CÖKA 2012-ben a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványtól 40 millió forint támogatást kért és kapott, amit a nemzeti érzelmű polgárok összefogásának érdekében használt fel. További bevételeinket a magánszemélyektől kapott támogatások jelentették.
A kapott támogatásokkal és adományokkal az érintettek felé alapítványunk a jogszabályok előírása szerint elszámolt.

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány vezető tisztségviselőinek nem nyújtott sem pénzbeli, sem természetbeni juttatást.

Visszautasítjuk a Haza és Haladás Egyesület azon állítását, miszerint a Gyurcsány-Bajnai kormány múltbeli tevékenységéről szóló ismeretterjesztésünkre támogatást kaptunk volna költségvetési szervtől, FIDESZ-től vagy más párttól, alapítványtól vagy külföldi intézménytől. Ez irányú kiadásainkat, mint ahogy azt már többször jeleztük, magánszemélyek és kisvállalkozások segítségével rendeztük.

Az ismeretterjesztéssel kapcsolatos költségek a fizetési határidők figyelembe vételével a 2013-as számviteli beszámoló részét képezik, amit alapítványunk a törvényi határidő betartásával a megfelelő időben közzé tesz a személyiséghez fűződő jogok védelmét tiszteletben tartva.


A CÖKA kuratóriuma

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nimród
2013. április 25. 19:40
Ne legyen illúziónk: a szokásos ballib-Jobbik összefogás van az itt olvasható CÖF ellenes rágalmak mögött.
toportyántiszteletes.
2013. április 25. 18:21
Ezek a fiúk, ezek a szerencse fiai, akik azt gondolják magukról, hogy ők a világ urai, valójában ügyetlen, ostoba hülyegyerekek. Senki ne irigyelje őket. Végignézik, ahogy a másik, az ellenzék hülyegyereke – mert persze nem mindegyik az – elhiszi magáról, hogy legyőzhetetlen, szórja a lopott pénzt, és kétpofára zabálja a beluga kaviárt, aztán végignézik azt is, amikor fordul a kocka, és az illető ül az előzetesben a sonkás zsemlével a kezében, borostásan, lesoványodva, és várja, hogy leszedjék róla a bilincset, végignézik mindezt, és nem tanulnak belőle.
Fici7
2013. április 25. 17:12
"Visszautasítjuk a Haza és Haladás Egyesület azon állítását, miszerint a Gyurcsány-Bajnai kormány múltbeli tevékenységéről szóló ismeretterjesztésünkre támogatást kaptunk volna költségvetési szervtől, FIDESZ-től vagy más párttól, alapítványtól vagy külföldi intézménytől. Ez irányú kiadásainkat, mint ahogy azt már többször jeleztük, magánszemélyek és kisvállalkozások segítségével rendeztük. Az ismeretterjesztéssel kapcsolatos költségek a fizetési határidők figyelembe vételével a 2013-as számviteli beszámoló részét képezik, " Látható hogy a lejárató buszos kampány számláit 2013-ra tolták át, igy majd egy évük lesz arra hogyan papírozzák le. Erről szóló beszámolót meg a választások után megtudhatjuk, amikor meg már nem számít.
párizsi
2013. április 25. 15:25
Ők kezdték el a gyalázkodást? Tele plakáttal és negatív reklámmal a buszokat? Az mennyibe került? Ez is benne van az elszámolásban? Kétlem, pedig tudtommal még fel is vállalták! 46 és fél millából? Beperelni őket és APEH ellenőrzést rájuk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!