A régi jó Népszava

2013. április 08. 10:16

A korai Népszava munka- és munkáskultusza tagadhatatlanul elavult, de nem is kultuszra volna szükség, hanem a dolgozó nép megszólaltatására. Hogy fölhangozzék újra a nép szava.

2013. április 08. 10:16
Tamás Gáspár Miklós
Népszava
„A Népszava némi habozás után a »falukutatók« (a népi írók mozgalma) mellé állt. Veres Péter rendőrileg üldözött szociáldemokrata párttagként kezdte a pályáját. (A kommunisták kezdettől támogatták a népi írókat.) Helyet adott a sztálini Szovjetunió demokratikus baloldali kritikájának. Az SZDP ugyanakkor - kissé bosszúsan - eltűrte a kommunisták »aknamunkáját« a szervezeteiben; nem mindig, de többnyire szemet hunyt fölötte, nem óhajtott denunciáns lenni a közös ellenség által üldözött belső ellenségével szemben. Kissé nehezebben, de elviselte Sztálin trockista és ultrabaloldali bírálatát is. Beletörődött a munkáskultúra avant-garde fordulatába is. A Népszava hősi szerepe a második világháború alatt - a Magyar Nemzet mellett a legfontosabb antináci orgánum - közismert, a híres karácsonyi szám megérdemelne egy utánnyomást.

Az 1947 utáni, pártállami Népszavát, bevallom, nem nagyon ismerem. Már 1945 és 1947 között is inkább a Haladás (radikális és szocdem értelmiségiek közös, antifasiszta hetilapja, amely szembehelyezkedett Rákosiék nacionalista fordulatával és a fasiszta korszakban bepiszkolódottak rehabilitálásával) és a Szocializmus (az SZDP politikai és elméleti folyóirata) volt szocdem lap. Az 1990-es évek vége óta magam is az egyik szerzője vagyok az új, magát büszkén szociáldemokratának nevező újságnak.

Az idők megváltoztak. Évek telnek el anélkül, hogy egy magyar munkás megszólalhatna a pesti sajtóban. Még mások, hivatásos zsurnaliszták se írnak munkásokról - legföljebb általánosságban a szegényekről, de köztük is inkább a munkanélküliekről, hajléktalanokról, cigányokról. Szempontjuk az újraelosztás, szereplőik a (szűkölködő) fogyasztók, nem a termelők; attitűdjük a polgári részvét. Ennek az újságírásnak a proletár a tárgya, nem az alanya. A szakszervezetek nagy ritkán szóba kerülnek a szakszervezetek nagy múltú lapjában, majd' mindig elmarasztalólag. A cégek, különösen az iparvállalatok kapuja bezárult a sajtó elől, a munkahelyek, a dolgozók nem láthatók többé. A »foglalkoztatás« mint olyan: probléma, a »munkavállalók« (ezt a szégyenletes kifejezést végre mellőzni kellene már!) elvontan föl-föltünedeznek mint a nemzeti jövedelem előállításának tényezői és a társadalombiztosítás költségfaktorai, de mint szubjektumok, pláne politikai szubjektumok: soha.
A korai Népszava - mellesleg: antimarxista - munka- és munkáskultusza tagadhatatlanul elavult, de nem is kultuszra volna szükség, hanem a dolgozó nép megszólaltatására. Hogy fölhangozzék újra a nép szava.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2013. június 28. 23:08
Tamás G. M.! Tudod, ott baszta el a Népszava (melyik népnek a szava?), hogy alapvetően és a zsidó kommunisztikus ideológia alapján akartak és akarnak a "munkás osztály élcsapata" lenni (a "boldoggá teszlek, ha bele is döglesz" el szerint). Hát ez nem ment és nem is fog menni - csak Izraelben, de még ott sem. Térjünk vissza kb kétszáz év múlva a témára.
magnamater
2013. április 13. 02:11
Hogy jutott most eszébe TGM-nek a népnek a szava? Mostanában eszébe se jutott,mennyire ellenszenves a többség részére minden megnyilvánulása?
states
2013. április 13. 02:11
A mostani Népszava egy cionista balnáci napilap. Nemhogy a munásokhoz nincs köze, de azországhoz sem. Legalábbis Magyarországhoz egész biztos hogy nincs.
nyugalmazott tanár
2013. április 13. 02:09
A félművelt bolsevikok és fasiszták mindenkor a "nép szavát" közvetítették. Most is azt teszik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!