Bánatos majális

2013. április 30. 15:50

A Munkáspárt 2006 egész programja kimerül abban, hogy tagsága, mind a két fő, ötágú vörös csillaggal a hajtókáján flangálhasson a ligetben.

2013. április 30. 15:50
Ugró Miklós
MNO

„Kik is képviselnék őket – hogy a klasszikusokat idézzük –, akik abból élnek, hogy bérbe adják a munkaerejüket? Azok, akik egyébként bérbe veszik? Akik minden helyzetben, büszkén és fennhangon a bérbevevők érdekeit védik? Netán az, a nevében munkás párt, amelyik szimpla törvénysértésekkel igyekszik magára irányítani a figyelmet, s ráadásul annak az ideológiának rátarti örököseként tetszeleg, amely a munkakörülmények, a béralku és a munkásidentitás minimális lehetőségeitől is megfosztotta őket? A Munkáspárt 2006 egész programja, ambíciója és szerepe kimerül abban, hogy tagsága, mind a két fő, ötágú vörös csillaggal a hajtókáján flangálhasson a ligetben. Ha a munkásosztály szellemi, anyagi felemelkedésének ez a feltétele, akkor – Batsányit parafrazálva – vigyázó szemünket vessük Phenjanra.

Pillanatnyilag kénytelenek vagyunk beérni a Bajnai és Mesterházy által elővezetett (baráti vagy bemutatkozó?) kézfogással, úgyis, mint valami jövőbéli összedörgölődzés megpecsételésével. Ha a politikai toposzok a valóságnak megfelelő helyen lettek kijelölve, akkor a két, állítólag baloldali pártvezér lenne hivatott gondoskodni a magyar munkásemberek érdekvédelméről is. Sőt, elsősorban és mindenekelőtt a munkások java kéne, hogy lebegjen a szemük előtt, de az sem ártana, ha tennének is érte valamit. Ám a két (nagy, kis, nulla) formátumú politikus történelminek aligha titulálható négy, vérszegény pontban összefoglalt megállapodása arról tanúskodik, hogy a munkásosztály nem szerepelt a diskurzus tárgyai között.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. május 01. 09:23
József Attila - BÁNAT Hát kijöttem ide, az erdőbe. Lágy libegés, - a levelek zizegnek, mint a röpcédulák. A föld csöndje fekszik, nehéz. Ágak, karok nyulnak: Minden hatalmat!... Lombos hajamba száraz ág hull. A száraz ágak hullnak. Csak egy pillanatra martak ki, csak. Zúgj, erdő elvtárs! Szinte csikorgok. Egy pillanatra se martak ki, csak az az elvaduló csahos rám támadt s kijöttem, hogy erőm összeszedje, mint a néni a gallyat, a bánat. Könnycsepp, - egy hangya ivott belőle, eltünődve nézi benne arcát és mostan nem tud dolgozni tőle. 1931 ősze [?]
dé208
2013. május 01. 08:56
De ha valóban így van, akkor miért ne flangálhatnának ?
Ászok
2013. április 30. 22:15
Gyere ki te is cigarettát árulni Pubi.
Dr Safarov alvásterapeuta
2013. április 30. 17:21
Ja, hogy nem a munkáspártra gondolt Ugró úr, amikor egyetlen párt után sóvárgott?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!