Magyarország Európa előtt: komcsimentes övezet vagyunk

2013. május 07. 12:57

A Mandiner szerzője által hiányolt baloldal nem igaz, hogy teljesen láthatatlan lenne, csak kicsi még, 4K!-nak hívják.

2013. május 07. 12:57
Tékás Lacika
Fent és Lent

„A Mandineren lejött egy fasza írás arról, hogy a Magyarországon magukat baloldalinak mondó pártok mennyire nem azok európai viszonylatban:

»Az „európai értelemben vett” – azaz Amerika-kritikus, anticionista, kapitalizmus-kritikus, etatista, antiglobalista, Brüsszel-ellenes, szuverenista, bankadót szorgalmazó, privatizáció-ellenes, antikolonialista – baloldal Magyarországon egyelőre nem látszik.«

A Fent és Lentnek is nagyon fontos állítása ez, sok posztunkban írtunk erről, például így:

»A magyar politikai élet csúf, érthetetlen kinövése a Magyar Szocialista Párt névre hallgató, posztkommunista, kormányon alapvetően liberális gazdaságpolitikát folytató, anno a liberális SZDSZ-szel összeházasodó szervezet. Ja, és ha ez még nem lenne elég, akkor az igazi baloldalnak még ott van az az átka is, hogy a félig-meddig liberális, legnagyobb részben azonban a pragmatikus nárcizmus különutas politikáját képviselő Gyurcsány is azt hiszi, vagy legalábbis azt mondja magáról, hogy baloldali. És persze a szociáldemokráciához egyáltalán nem köthető, liberális Bajnait is szokták baloldalinak hívni.«

A Mandiner szerzője által hiányolt baloldal nem igaz, hogy teljesen láthatatlan lenne, csak kicsi még, 4K!-nak hívják. A mandineres poszt által sorolt jellemzők (»Amerika-kritikus, anticionista, kapitalizmus-kritikus" stb.) amúgy főleg a radikálisnak számító, de a politikai rendszerbe jól integrálódott, a parlamentekben ülő balos pártoknál (például a német Die Linkénél, vagy a görög SYRIZA-nál) találhatóak meg inkább nemzetközileg. Szerencsére a radikális jelleg a 4K!-nál - sok európai balos párttal szemben - nem fordul át kommunizmusba (legalábbis a programja alapján nem). Ez jó hír: az egyszer már kihalt kommunista szélsőbal nekem például rohadtul nem hiányzik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bolá
2013. május 07. 14:54
Az avítt és provinciális baloldalra való hivatkozás helyett jobb lenne a mai baloldali szociológiai elemzéseket elővenni (például Charles S. Maier: Territorialisten und Globalisten – Die beiden neuen „Parteien” in den heutigen Demokratien, Transit – Europäische Revue, Nr. 14/1997), amelyekből kiderülhetne, hogy ma a legfontosabb politikai választóvonal Európában és Észak-Amerikában a globalizáció és a lokális (nemzetállami) elv hívei között húzódik, de a két tábor nem fedi a hagyományos politikai pártokat, ennélfogva nem írható le a jobb- és baloldal dichotómiájában. Jobb- és baloldalról addig lehetett beszélni, amíg a nemzeti burzsoázia állt szemben a nemzeti munkásosztállyal. A baloldal képviselte a munkásosztály, a jobboldal a tőkések érdekeit, amelyeket a polgári demokráciákban igyekeztek összeegyeztetni. Ám a műszaki fejlődés, ezen belül a termelékenység növekedése, az automatizálás felszámolta a több tízezer embert foglalkoztató nagyvállalatokat, és ezzel kihúzta a talajt a szakszervezetek lába alól. Az egyensúly felbillent, és a tőke globalizációs törekvéseinek már semmi sem tudta útját állni.
Antigoné
2013. május 07. 14:46
A 4K! zavaros fejű, baloldali lózungokkal operáló , aktivista fiatalok időszakos szerveződése. Most éppen aktivizálódnak, de jön a nyár, irány a tenger! Ősszel újra beléjük futunk.
kjkj945
2013. május 07. 14:04
"""Tele van ex-kommunistával a parlamentünk, még mindig nincs ügynöktörvényünk, de talán '56 szelleme is benne van abban, hogy antikommunizmusban mindent összevetve így is Európa előtt járunk. """ Miben???
Nosam
2013. május 07. 13:19
"Ez jó hír: az egyszer már kihalt kommunista szélsőbal nekem például rohadtul nem hiányzik.” De olyannyira kihalt, hogy éppen most szavazták meg fidesznéknél, hogy az abban való részvétel nem jelent kockázati tényezőt. :D Szóval ennyit a ténymegállapításról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!