A felelőtlen gazdaságpolitika ára

2013. június 18. 15:43

Ha az infláció azért alacsony, mert a gazdaságban nincs kereslet, az nem az egészség, hanem a betegség jele.

2013. június 18. 15:43
Felcsuti Péter
Felcsuti Péter blogja

„Ha az infláció azért alacsony, mert a gazdaságban nincs kereslet (nincs fogyasztás, nincs beruházás, nincs elég export), az nem az egészség, hanem a betegség jele. Ennek minősítetten súlyos esete, amikor az árak nem hogy nem emelkednek, de egyenesen csökkennek (ez a defláció). Ez azzal a következménnyel jár,  hogy az adósságok reálértéke növekszik, mivel az adósok – a vállalatok, a lakosság és az állam is – nem képesek jövedelmeiket nominálisan emelni (sőt azok csökkennek is), miközben legalább a kamatokat fizetni kell.

Ez nagyon súlyos helyzet, amit a modern piacgazdaságok valóban az infláció mesterséges serkentésével próbálnak orvosolni. Ezt mondja a mi gazdasági miniszterünk is, ám eközben szemérmesen hallgat arról, hogy boldogabb országokban az ilyen gazdaságpolitika eszköze nem az adóemelés, hanem épp ellenkezőleg: az adócsökkentés, illetve a fogyasztás ösztönzése. (Arról most már szót sem érdemes ejteni, hogyan ünnepelte magát a kormány és a jegybank áprilisban, amikor az alacsony inflációs adatok napvilágot láttak.) Ez lenne az a bizonyos anticiklikus gazdaságpolitika, amellyel a tankönyvek szerint a kormányok megpróbálják a gazdaság lefelé húzó erőit ellensúlyozni, illetve az ellenkező irányba fordítani.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2013. június 20. 06:54
Ilyen beteg ország Japán jó régóta. Azért nem vásárolnak, mert később olcsóbb lesz.
őshonos
2013. június 19. 09:46
Ennek az embernek fogalma sincs a közgazdasághoz.Az a baj ,hogy annak idején a közgázon végzett jó néhány fiatal közgazdászról kikiáltották,hogy ők az új generáció,és ők sajnos el is hitték.Ebbe a sorba tartozik Felcsúti is,Lengyel László akinek egyetlen jóslata,pardon előrejelzése sem jött be,de utólag mindig Ő a megmondó ember.Hasonlóan Vértes András a magyar Amway király.Csak a jó Isten tudja hogy maradt évek óta GKI élén???Surányi aki sikersen eladta a 90-es évek elején a magyar aranykészletet.Mondván,hogy dollárban érdemes tartani a pénzt amit fél évvel később támogatni kellet.Pontosan 60to aranytól szabadította meg az országot,és még mindig szabadlábon van.DE érdemes végig nézni a 90-es évektől a különféle bankok vezetőinek,igazgatósági tagjainak a pályafutását.Princz,Kollarik stb.De ide tartozik Simor,Király Júlia,Bokros sb is.Csoda,hogy létezik ez az ország még!!!Ezeknek,és hasonszőrű embereknek egyetlen közös tulajdonságuk van:az egyetemről kijöve egyetlen komoly szakmai könyvet nem olvastak,mikor hozzáférhető volt akkor sem.Viszont Mszp-s támogatássl évekig uralták a magyar pénzpiacot.Az eredmény ismert!!!
GáborGábor
2013. június 19. 08:09
Ez a fasz tönkretette a Raiffeisen Bankot, hathatòs segìtsèget adott a devizahitelezès bevezetèsèhez, majd bankjàn keresztül sokszàzezer embert koldusbotra juttatott, nos most meg ez osztja az èszt... Gusztustalan fèreg...
kalasnyikov
2013. június 19. 07:26
peti, te ismét a régi moszkvai mgimos szellemeddel harcolsz????Szánalmasan öregedsz öregem...LOL
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!