Az alacsony fizetésektől szenved Magyarország

"Gazdag László: Az alacsony fizetésekről..." Szegény Béla : A magas fizetésekről....

Ezt akartam linkelni régebben.

Bár az első rész régi írásom, ma is aktuális. Annyi mindent mondanak emberek, de a lényeget alig érintik vagy eszeveszett marhaságokat mondanak állítólagos szakemberek. 2011.11.28. A termelőeszközök és a termelési ismeretek fejlődése nyomán az emberiség számára szükséges javak előállítását, az emberek mind kevesebb hányada képes előállítani. Ez akkor is igaz, ha a szükséges alrendszerek által foglalkoztatott embereket is beleszámoljuk, így a javak elosztását végző kereskedelmet, a közszolgáltatásokat vagy a pénzügyi rendszert is ide számítjuk. Az emberek egy része tehát egész egyszerűen feleslegessé vált és megélhetés nélkül maradt. Erre a problémakörre különféle társadalmi kísérletek születtek, a fasizmus, a kommunizmus vagy éppen az eddig legsikeresebbnek bizonyult szociális piacgazdaság. Ez utóbbiban az állam a termelés által előállított javak által képződött jövedelmeket törvényi eszközökkel (adók, munkajogi szabályok, környezet védelmi rendelkezések, stb.) egyfajta újraelosztásra kötelezte. Kialakult és létrejött egyfajta szolgáltatóipar, amely az eddig felesleges emberek munkaerejét felszívta, illetve a nagy ellátó rendszerek segítségével (egészségügy, nyugdíjrendszer) az egyén számára viszonylagos biztonságot és jólétet teremtett. De a legfontosabb, hogy a megtermelt termékek, árúk és szolgáltatások számára stabil és kiszámítható fizetőképes keresletet biztosított. A probléma ott keletkezett, hogy a nyugati világ legnagyobb súllyal rendelkező országában az USA-ban a pénzügyi alrendszer elszabadult és túlsúlyra tett szert. Fokozatosan számukra mindinkább kedvező szabályozásokat léptettek érvénybe azok a politikusok, kiknek megválasztása nyomán (nyíltan vállaltan) az őket támogatók érdekeit képviselik. (Jellemző példa: a 90-es évek környékén egy néhány száz fős brókercég sok Md dolláros nyereséggel a legjövedelmezőbb cég volt, míg a General Motors a maga 400 ezer emberével a huszonvalahányadik volt ezen a listán.) Nos ezek az erők elindították a szabadkereskedelmi megállapodások, később a globalizáció folyamatát. (Vámok leépítése, a tőke korlátozás nélküli szabad mozgása, a spekulációs műveletek jövedelmezőbbé váltak, mint a termelés finanszírozása.) A cél a profit növelése volt. Lényegében az állam által kikényszerített munkajogi (magas munkabérek és szociális ellátások), környezetvédelmi szabályozások, magas adók elől, a termelést olyan országokba telepítették, ahol ezek nem terhelték az elérhető nyereséget. Természetesen ez fokozatosan történt meg, de egyre gyorsuló ütemben, mert aki nem vett részt ebben a folyamatban, az versenyképtelenné vált a többiekkel szemben. Az informatika, a szállítás fejlődése (ez is környezetszennyező, tízezer kilóméterekről van szó ) lehetővé tette ezt, sőt a káros folyamatokat elfedte, hogy az árúk – miután a többlet nyereségbe bőven belefért – olcsóbbakká váltak. A termelő kapacitások elvándorlásával azonban a nyugati társadalmakban felborult az egyensúly. Jóformán a gazdaság csak szolgáltatói tevékenységből áll. (Gondoljunk egy családra. Ha a családtagok egyike levágja a másik haját, a másik az egyik körmét, akkor bár ezek fontos és hasznos tevékenységek, a család egésze még éhen hal és megfagy, ha nem állít elő olyan terméket, amelyet a család keretein kívül értékesíthet. Nos az országok is így vannak ezzel.) Az árúkat azokban az országokban, ahol megtermelték őket, az emberek az alacsony bérek miatt nem tudták megvásárolni, a nyugati államokban – ahol eladták őket – viszont a tartalékokból, később hitelekből (főleg Amerikában) vásárolták meg az emberek. Az államok és az általuk fenntartott nagy ellátó rendszerek a kieső munkabérek és az ezeket terhelő adó és járulék bevételek híján szintén bajba kerültek és hitelekkel próbálták a lukakat betömni. A pénzrendszer irányítói pedig ezeken a hiteleken (az emberek és az államok hitelein is) szintén kerestek. Az új termelő országok pedig olyan új extra jövedelmekhez jutottak, amelyeket (vagy amelyeknek a nagy részét) a társadalmi és kulturális tehetetlenség miatt (nem volt idő az alkalmazkodásra) nem tudnak racionálisan felhasználni. (Szellem városok, megkérdőjelezhető giga beruházások) További gazdagodásuk, további munkahelyek megteremtése érdekében még arra is hajlandók, hogy a nyugat fogyasztását hitelek nyújtásával finanszírozza. A helyzet azonban nyilvánvalóan fenntarthatatlan, előbb utóbb katasztrófába torkollik. A nyugat végképpen fizetésképtelenné válik, Délkelet-Ázsia pedig túltermelési válságba kerül. Ráadásul legújabb fejleményként a pénzvilág irányítói világpolitikai tényezőként lépnek fel. Amerikában a káros folyamatok elfedésére pénzügyi buborékokat fújtak (ingatlanválság, boldog boldogtalannak hiteleket nyújtva) amelyet teremtett, fedezetlen pénzzel véltek megoldani. (Az állam sok ezer Md dollár kölcsönt vett fel a bankoktól a bankrendszer kimentésére, amely után az adófizetők pénzéből kamatot fizet nekik.) Ebből a pénzből spekulálnak Európa ellen (ahol szintén megnőttek az államadósságok, egyrészt hasonló folyamatok miatt, másrészt az amarikai döglött papírok vásárlása nyomán szükségessé vált bankmentő csomagok miatt) ezzel a meglévő államadósságokat futamidejük lejárta után megújíthatatlanná téve a magas és egyre növekvő extra kockázati kamatok miatt. A bajban levő országokat teljesen kifosztják, ezzel talpra állásukat hosszú időre végképpen lehetetlenné téve úgy, hogy a senki által meg nem választott pénzvilág saját helytartóit ülteti a nyakukba a demokrácia legnagyobb dicsőségére. Ezeket a pénzeket az amerikai bajok (nagyobb bajban vannak mint Európa) elfedésére használják. Látni kell azonban, hogy a kikényszerített megszorítások, a társadalmak és emberek koldusbotra juttatása csak növeli a problémákat, hiszen a fizetőképes keresletet csökkenti még tovább. Megoldásnak egyelőre nyoma sem látszik. A politikai vezetők látszat intézkedésekkel próbálkoznak, a megszorítások csak tovább rontanak a helyzeten a fizető képes kereslet csökkentésével(vagy megvették vagy zsarolják őket). A társadalmak nemhogy nem fogyasztanak túl, de lényegesen kevesebbet fogyasztanak mint régebben, de így sem tudják a kitermelhetetlen kamatszinteket megfizetni. A resszeszióba kergetett országok pedig – a megszorítások ellenére - még nagyobb bajba kerülnek. A valódi megoldás a termelés egy részének visszatelepítése, az elszabadult pénzmaffia működésének szigorú szabályozása lenne és mindenek előtt kamatok leszorítása, maximálása. A mai termelő országokban (Délkelet-Ázsia) a munkabérek növelése, a helyi szolgáltatóipar kiépítése és ezzel a helyi fogyasztás ösztönzése volna kívánatos. Persze itt jönnek be a világhatalmi tényezők, Kína hatalmi törekvései és a még munkához nem juttatott százmilliók ellátásának szándéka. A nyugat öngólt lőtt és ez egyelőre nem az ő gondjuk (ha összeomlik az az lesz, ha pedig valami őrült hadi vállalkozásba kezdenek az is). Ebben a helyzetben Magyarország nem játszik (erejénél, méreténél fogva.) Egyet tehetünk : olyan feltételeket kell teremtenünk, hogy nálunk érje meg termelő kapacitást létrehozni (Tetszik vagy sem, versenyképesnek kell lennünk a Távol-keleti remélhetőleg növekvő bérekkel. A cél már nem a jóléti társadalom, hanem az életben maradás.) Magyar kézben lévő termelési kapacitásokkal (ezek nem hagynak cserben és fejlesztésük hosszú távú lehetőséget, nyújthat) kell biztosítanunk fejlődésünket, stabilizálni a helyzetünket. A további kifosztásunkra irányuló kísérleteket pedig kemény alkufolyamatokkal megakadályoznunk vagy legalább mérsékelnünk kell. (A gondolatsor tovább folytatható: Mikor lehetne az emberiség fejlődése fenntartható (akár ökológiai szempontból is) és kiegyensúlyozott ? Természetesen akkor, ha az anyagi alapok (a termelés) elosztását szabályoznák.) http://delphoijosda.blog.hu/2011/11/28/ix_37/fullcommentlist/1#c15262059 2012. november 12. Európai Unió Bizonyos értelemben, hasonló folyamatok játszódtak le az EU-ban az bővítések során. A bajban levő régiókat eltérő folyamatok miatt érdemes külön tárgyalni. A Dél-európai országok csatlakozásakor - globalizáció és a válság még el sem kezdődött – az EU komoly erőfeszítéseket tett az országok és elmaradottabb régiók felzárkóztatására. (Utak, infrastuktúra fejlesztése) Termelő kapacitásaik, amelyek versenyképesek voltak megmaradtak, de a gazdaságuk jelentős tényezője volt az idegenforgalom, amelynek jövedelmezősége nagyban függ a vendégek tömegeinek fizetőképességétől. Ez az első csapást a német újraegyesítéssel szenvedte el (a legendás Nyugatnémet életszínvonal a keleti országrész több ezer Md-ra rugó konszolidálásával esett), később a válság további érvágást jelentett ezen a vásárlóerőn. (A családok nyilvánvalóan először a nyaralásra költött összegeken igyekeznek spórolni, illetve akinek erre már nem futja, az nem megy nyaralni .) Az Amerikai pénzügyi válságot követő bank konszolidáció pedig katasztrofálisan megemelte ezeknek az államoknak az adósság állományát. (Európai méretekben 4500-5000 Md eurót költöttek bankkonszolidációra.) A pénzvilág, bankok erre a kamatok mértéktelen emelésével válaszoltak. (Ezek a többlet pénzek egyrészt Amerikába vándoroltak, másrészt a centrum országok ezekkel a többletpénzekkel biztosították a saját országukban – a gazdaságnak elengedhetetlen – kitermelhető kamatszintek megtartását.) Ezek a kamatok minden megszorítás ellenére kitermelhetetlenek, sőt miután a megszorítások a fizetőképes keresletet drámaian csökkentik, a magas kamatokkal együtt ezek a tényezők a gazdaságukat súlyos resszeszióba döntötte. Ez pedig egy önmagát erősítő spirál. Keletközép-Európa ügye más. Itt a százszázalékos állami tulajdon lebontása, illetve ennek a lebontásnak a módja okoz gondokat. A gondok nagysága jól láthatóan attól függ, hogy termelő kapacitásaikból mennyit sikerült megőrizni, illetve ezeknek az EU csatlakozás alku folyamatában, milyen versenyfeltételeket sikerült biztosítani. Most látszik igazán, hogy a lengyelek és a csehek kemény tárgyalások során kialakított alkui mennyire hasznosak voltak. Bár kezdetben nehezebben indultak, (ne felejtsük a nagyképű lesajnáló nyilatkozatokat bizonyos körök részéről) termelőkapacitásaik, feldolgozó iparuk életképes részének megtartásával, mezőgazdaságuk versenyhátrányainak csökkentésével lényegesen jobb helyzetben vannak. ******************************************** Nálunk a nép vágyálmaiban a rendszerváltástól, a nyugat-európai szociális piacgazdaság életszínvonalát és szabadságát várta. A világ azonban közben megváltozott, a multinacionális vállalatok vezetése és irányítása a pénzemberek kezében került és az addig ismert álláspontjuk és viselkedésük alapjaiban változott meg. Az EU pedig elsősorban és messzemenően a saját érdekei érvényesítését tartotta szem előtt, az újonnan csatlakozott periféria országaival szemben. (Egy közeli hozzátartozóm a 70-es években egy multinál járt. Több vezetővel tárgyalt és – miután a fél iparágat ismerte – szóba került a valamikori magyarországi gyáruk megbecsült (és számon tartott) alkalmazottainak a sorsa. Amikor valakiről kiderült, hogy meghalt, az igazgató behívatta az illetékest és letolta, hogy erről miért nem tudnak. Utasította, hogy azonnal utaljanak ki segélyt a családjának. Nos ehhez képest 90 után megvásároltak egy rentábilisan működő nagy vállalatot - pusztán piacszerzési célból - amelyet 2 éven belül lényegében bezártak, több ezer dolgozóját pedig szélnek eresztették. A vállalat gépeiből pedig a másfélszeresét árulták ki, mint amennyit a vállalatért fizettek. Ennyi maradt a valamikori szociális gondolkodásukból.) Vezetőink naivitásból, kényszerek és zsarolások hatására, puszta gazemberségből és nyerészkedésből a valamikori állami tulajdon lebontását úgy végezték, hogy a vállalatokat úgynevezett szakmai befektetőknek adták el, méghozzá dömping áron (a túlkínálat miatt illetve a sietség okán). Ezek a befektetők értelemszerűen a konkurenciát képező termelőegységeket bezárták, hazai és nemzetközi piacaikat átvették. Itt végig lehetne menni a nemzetgazdaság különböző ágain. Az általunk feltőkésített bankok, gép és híradástechnikai ipar, építőanyag ipar, stb. stb. De az élelmiszer ipar és mezőgazdasági feldolgozó ipar felszámolása, a mezőgazdaság számára az EU által diktált hátrányos versenyfeltételekkel párosítva, az ország egyik legfontosabb komparatív előnyével rendelkező ágazatát lehetetlenítette el. A kereskedelem privatizációja pedig szabad utat engedett a nyugati – ott eladhatatlan árúk – magyarországi értékesítésének, kiszorítva az ily módon drága magyar termékeket. Ezt fejelték meg a közszolgáltatások eladásával, ami az ezeknek beszállító maradék magyar ipar felszámolását eredményezte (a vevő a továbbiakban a saját beszállítóitól vásárolt.) A következmények: A termelés Magyarországon lényegében megszűnt. Létesült néhány zöld mezős termelő beruházás, amely fontos, a magyar GDP döntő hányadát adja, de messze nem elégséges. Az iparból (termelésből) felszabaduló munkanélküli tömegek az államigazgatásban, a kereskedelemben és a szolgáltató ágazatokban próbáltak munkát és megélhetést találni (az elő és rokkant nyugdíjakat nem is említve). Ez egyéni túlélési technikának kiváló, de országos, nemzetgazdasági szinten katasztrófa. A pénz ugyanis belül forog, külső forrás (a termékek ellenértéke) nem érkezik az országba, sőt a kereskedelem révén (külső termékek behozatala) inkább távozik. Mindezt megfejelik a bankok magas kamatai, amelyet a lakósságnak és a hazai vállalati szektornak számolnak fel (lehetetlenné téve azok fejlődését és likvid finanszírozását) és amely pénzek szintén távoztak az országból, mint ahogyan az itt megtelepülő cégek nyereségei is, nagyon egyszerű könyvelési technikákkal. Ugyanez a helyzet a túlméretezett nagy beruházásainkat végző idegen vállalkozásokkal, ha egyéb kárt nem okoznak (kifizetetlen csődbe ment alvállalkozók tömegei). Tisztelet a kivételnek. (Hogy majd pénzügyi, meg kereskedelmi elosztó központ leszünk ? Néhányan jól élnének belőle, de az ország továbbra is éhen döglene. Ugyan….) Ezt egy ideig kompenzálták a privatizációs bevételek és amikor ezek eladható értékek híján elapadtak, a hatalmas arányú hitelfelvételek. Természetes következmény az általános elszegényedés, a nagy ellátó rendszerek katasztrofális állapota az elégtelen pénzügyi ellátás okán. Nos mit lehet itt tenni ? Először is le kell számolni, a szociális piacgazdaság nyújtotta életszínvonal álmával (legalábbis nagyon hosszú időre). Itt már a túlélés a tét, nem a meggazdagodás. Tőkénk nincs, csak adósságunk, ezért saját beruházásokat nem vagy alig tudunk indítani. Minden eszközzel elő kell segítenünk, hogy mások nálunk termeltessenek, nálunk ruházzanak be. Ugyanakkor a nem termelő, az általunk létrehozott infrastrukturát működtető és ezen keresztül a pénzünket szívó pld. Közszolgáltatási területeket vissza kell szereznünk. A pénzek mozgását és főleg kiáramlását meg kell adóztatnunk. Ha valamennyire is összeszedjük magunkat, újból létre kell hoznunk az élelmiszer és mezőgazdasági feldolgozó iparunkat, hogy mezőgazdasági termékeinket ne alapanyagként, fillérekért kelljen eladnunk. Segítségre ne számítsunk. Minden fillér ami itt marad, minden amit mi állítunk elő, az mások életlehetőségeit csökkenti, nekik konkurenciát jelent és elmaradt jövedelmet. Kenyér harc ez a javából és biztosak lehetünk benne, hogy törekvéseinket ott akadályozzák ahol tudják (a mancstól a kvóta rendszerig és a pénzügyi rendszerük segítségével, céljaik kiszolgálóinak nyakunkba ültetésével), mert nyilvánvalóan a felállított státuszkó fenntartásában érdekeltek. (Közös központi adók ? Hogy a fenébe álljunk akkor egyszer talpra. Talán a közös teherviselésért, de anélkül… Stb.) Visszatérve az EU-hoz. A válságot a kamatok letörése, maximálása nélkül lehetetlen megoldani. Nem százmilliárdos segélyeket kell a görögöknek adni az adófizetők pénzéből, amelyek azután a görög társadalom kizsigerelésének árával együtt a német francia és amerikai bankárok zsebében landol, hanem tisztességes kamat feltételeket kell biztosítani. (Azon a szinten, a valóban felvett hiteleiket simán fizetni tudnák.) Természetesen ez súlyos politikai döntéseket igényelne – elsősorban a németektől - akik érthető módon irtóznak a konfliktusoktól. Ha lépnének, a pénzügyi körök igencsak összehúznák a szemöldöküket. (Az oroszokkal való összefogásról nem is beszélve. Anyag + technológia.) A váltás minden kockázatát Németország viselné, miközben ő nyerné a leglevesebbet. Nincs kényszerítő erő. Ráadásul Németország felismerve a politikai és pénzügyi rendszer lényegét, ahhoz kitűnően alkalmazkodott, azt a saját hasznára fordította. Lényegében a mások tönkretétele árán biztosítja saját polgárainak, hogy dolgozhassanak magukért és az országukért, biztosítja a fejlődés lehetőségét. Viszont, ha teljesen tönkre megy a periféria, akkor hosszútávon a német kereskedelmi aktívummal mi lesz ? Ki tudja az árúikat megvenni ? A Sorosféle megoldásba – a szar szétkenésébe – persze nem akaródzik nekik bele menni, vagyis eszük ágában nincs változatlan feltételek mellett a nyakukba venni az ilyen kamatokkal terhelt adóssághegyet, amely idővel őket is fojtogatná. Egyelőre az marad, hogy mindenki megpróbál a saját lehetőségei szerint lavírozni, mert a valódi megoldás a pénz és hatalmi érdekek miatt lehetetlen. *********************************************************** http://delphoijosda.blog.hu/2012/11/03/xxiv_786/fullcommentlist/1#c18284000

Kéremszépen, azt tessék megérteni: Amikor a céheinket eladták, azokat becsukták, akkor ezen cégeknek nem csak a nemzatközi piacait nyúlták le, hanem a belföldit is. Vagyis ma a fogyasztás döntő része import árú (még az élelmiszer is ebben az országban!!!). Tehát jelen helyzetben az önellátásra sem vagyunk képesek. Ha a bérek emelkedésével járó fogyasztás növekedés, autmatikusan felborítaná a külkereskedelmi egyenleget (annak minden következményével), mert az emberek a pénzüket - miután hazai termék nincs - imprt árúra költenék. A 600 e ember aki termeléssel foglalkozik végletesen rossz arány. Ezért a hazai termelést kell növelni ahhoz, hogy jobban élhessünk. Ha alapvetően el tudjuk látni magunkat és a felesleget külföldön értékesítjük és ez a felesleg elegendő arra, hogy az elkerülhetetlenül külföldön beszerzendő (például energiahordozókat beszerezzük), akkor tudunk elprejutni. (Mit gondolnak véletlen az, hogy a különadók a termelőszektort elkerülték ? Nem véletlen, a hazai termelést kell emelnünk.)