Könyörgünk, ne legyen többé Jóbarátok!

2013. július 08. 09:00

Hiába reménykedik a rajongótábor egy folytatásban, vagy legalább egy filmben, ez valószínűleg nem fog megtörténni. És nem is baj.

2013. július 08. 09:00
kitbits
Velvet

„Matt Leblanc az egyetlen, aki saját spinoffot kapott a gárdából. Nagy reményekkel vágott neki, mérsékelt siker lett belőle, két évet ért meg (2004-2006.). Öt évig nem volt munkája (az IMDB szerint), majd az Episodes-ban kapott szerepet (magyarul Sikersorozat címmel adja az HBO Comedy), szóval ő alaposan kimaxolta a sorozatszínészséget, 2014-ig biztosan lesz elfoglaltsága.

Szóval hiába hihettük azt 2004-ben, hogy a sorozat főszereplői örökké A-listás sztárok lesznek menő filmszerepekkel, egyiküknek se jött össze úgy igazán. Hacsak nem gondolják úgy, hogy Jennifer Aniston maradandó nyomot hagyott a filmtörténetben, ami szívük joga.

És úgy egyáltalán: még ha össze is állna a stáb, a hat főszereplő már mind a negyvenes éveiben jár. Rettentően bizarr lenne egy olyan élethelyzet, amiben negyvenes pajtások cimbiznek egymással két-három, szomszédos lakásban (ráadásul úgy hogy van köztük egy házaspár is), legalábbis mi nem tudunk elképzelni olyan szituációt, amelyben ez életszerű lehet. Szóval Matthew Perry hiába küszködött a könnyeivel az utolsó forgatási napon, és hiába reménykedik a rajongótábor egy folytatásban, vagy legalább egy filmben, ez valószínűleg nem fog megtörténni. És nem is baj.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1000bocs
2013. július 13. 18:09
Főleg ne legyen több Szex és New York...
Békafa őrnagy
2013. július 13. 18:09
De legyen csak Jóbarátok és inkább azt nézzék a kölkök, mint a Fűrészt meg a Kaniláb Lectort (Botox Ildi??). Ugyanis a filmgyártás a többi művészeti ághoz hasonlóan a bányászbéka picsája alatt van, és akkor már inkább a felszabadult röhögcsélés, mint a féltégla hajigálása a gügyeládához. Már ha valaki egyáltalán be akarja gombolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!