Felmelegített veterántalálkozó

2013. július 19. 15:25

Egy ország, egy nemzet nem lehet egy életen át önmagával haragban. Márpedig a Farkasházy-szeánsz a szemléltető példája annak, hogyan kell haragban lenni.

2013. július 19. 15:25
Vámos György
Magyar Hírlap

„Farkasházy a saját megítélése szerint joggal tiltotta ki kertjéből a Magyar Hírlapot, az Echo Tv-t és két másik médiumot. Hangsúlyozom, ezzel a képzeletbeli árokban ő maga is újabb mélységet ásott ki, s ki kell mondania végre valakinek, hogy ez az árok betemethetetlen. Ebben az országban 1990 óta minden újabb és újabb szavazás után mi magunkat intéztük el még jobban. Önmagunk járultunk hozzá ahhoz, hogy morálisan újabb és újabb mélységekbe csúsztunk. Hogy juthat el egy országban bármelyik médium arra a pontra, hogy kijelentse: ezt vagy azt a közszereplőt nem hívja meg? Ebből adódóan aztán elmaradnak a természetes viták, pedig ideje lenne ráébredni, hogy a közeledés alapja a nézetek ütköztetése, a félreértések kibeszélése, egyszóval a párbeszéd lenne. Enélkül nem megy.

Egy ország, egy nemzet nem lehet egy életen át önmagával haragban. Márpedig a Farkasházy-szeánsz a szemléltető példája annak, hogyan kell haragban lenni. Hogyan jut el egy ország odáig, hogy ötvenszázaléknyi polgára nem tudja eldönteni, ha majd eljön a pillanat, kire szavazzon.

Azt hiszem, a legszánalmasabb ötlet a porondra betolt két bicikli volt B, M és X betűvel ellátva. Nem tudom, Farkasházy egyedül találta-e ki ezt a marhaságot, amely lehet, hogy ott humorosnak tűnt a közönség számára, távolról meg inkább kínosnak. Lehet itt hazaárulózni, kommunistázni, huszonhárom év után ezeknek a sémadumáknak már nincs jelentőségük, mert a magyar politikai közélet annyira lejáratódott, hogy ma már nincs is jelentősége annak, kinek lapult annak idején MSZMP-s tagkönyv a zsebében.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2013. július 19. 19:47
"egy ország, egy nemet nem lehet önmagával haragban"- itt laknak az országban, de nem a nemzethez tartoznak.
atila68
2013. július 19. 19:16
Szánalmas ahogy!
blumen
2013. július 19. 19:15
A kommentekben is látszik:ez már Marianna árok.Már próbálkozni sem érdemes betemetésével,mert mindkét? oldalnak fogalma sincs a DEMOKRÁCIA alapértékeiről.Saját beszükült világukban tudnak csak gondolkodni.
nyugalmazott tanár
2013. július 19. 16:59
"Márpedig a Farkasházy-szeánsz a szemléltető példája annak, hogyan kell haragban lenni. " Amit ezek éreznek, az nem harag. Az gyűlölet. Sugárzik belőlük és kiolthatatlan. Annyira átsüt minden tettükön és mondatukon a véres keresztény- és hungarofóbia, hogy jobbérzésű ember csak mesze elkerülni tudja ezeket az alakokat. Szóbaállni ezekkel már csak önmaga lejáratása árán tudna, bármilyen jóakaratú, naív lélek legyen az illető. Ennek a gyűlölködésnek évszázados gyökerei vannak egy szűk budapesti körben, amelyik mindeen másság elpusztítására törve garázdálkodik a magyarok toleráns társadalmán. És minden gyógyuló sebet újra felszaggat, hogy ébrentartsa a saját létének elemét, a gyűlöletet. Ez történik folyamatosan, nagyon szemléletesen most ezen a szóbanforgó eseményen is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!