Indexre tettek

2013. augusztus 21. 17:38

Az Index érdekes, színes, elegáns, liberális, kiegyensúlyozottságra törekvő portál.

2013. augusztus 21. 17:38
Bogár László
Bogár László
Magyar Hírlap

„Az Index érdekes, színes, elegáns, liberális, kiegyensúlyozottságra törekvő portál. De csak azért lehet ilyen, mert az általa tiltójegyzékre tett személyek nevetség tárgyává tételének és/vagy megbélyegzésének piszkos munkáját »bátor és gerinces« módon a blogjainak »névtelen« ítéletvégrehajtóira hagyja. »Indexre kerülésem« történetével önmagában nem merném untatni a Magyar Hírlap olvasóit, ám úgy érzem, a következőkben összefoglalt történet messze túlmutat szerény személyemen, mert megmutatja a megbélyegzés és nevetségessé tétel kegyetlen mechanizmusát. Mivel néhány napja egy éven belül harmadszor kerültem az Index tiltólistájára, ez felbátorít arra, hogy összefoglaljak néhány gondolatot a mechanizmus működéséről.

Az első esetem 2012. április 15-én történt. Másnap a Corvinus Egyetemre voltam hivatalos, egy hallgatói körrel találkoztam, akik jelezték, hogy harminc fő körül szoktak összejönni általában. Ám 15-én, vasárnap délután felkerült az Index főoldalára egy hír az előadásomról, kiemelve pedig ez a mondat virított: »Jogtanácsosunk javaslatára nem fogom leírni, hogy Bogár László a Nemzet Hülyéje.« Érvelés, vita nincs, csak ítélet, a fenti hangfekvésben. Másnap harminc fő helyett több mint százan voltak kíváncsiak rám, és ez azt is jelzi, hogy a létrontó szándék nem mindig tud célba érni, az ingyenreklám pedig kétségtelenül jól jött, derűsen beszélgettünk, és sokan elmondták, hogy kifejezetten ez az Index-bejegyzés ösztönözte őket arra, hogy eljöjjenek.

A második eset 2013. július 14-én történt, a fő célpont ezúttal látszólag nem én voltam, hanem a Magyar Hyperion című új elméleti folyóirat, amelynek beköszöntő számába én is írtam egy cikket, és az Index bejegyzése ezt torolja meg. Javarészt velem foglalkozik, a címben is tőlem idéz, kétségtelen, kissé kevésbé útszéli stílusban, mint az előző esetben, és ráadásul úgy, hogy közben megint óriási ingyenreklámot csinál az új folyóiratnak. (Amit egyébként a szerkesztőség nevében ezúton is köszönök.)”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ciseaux
2023. január 03. 00:10
Hű! "Bár sok esetben nagyon szájbarágosan tetszik előadni.." Most nem fáradok azzal, hogy keressek ide egy bal-lib közgazdásztól valami agymenést, de Bogár professzort itt meg kell védjem. Egyik nagy erénye, hogy kitűnő magyarsággal, és "érthetően" tud argumentálni a legkacifántosabb pénzügyi és gazdasági témákban. Csak gondolja el, mit hallgathatott csak eddig pl. a Lengyel Lászlótól, mint érthetetlen, és rendre visszafelé elsűlő ötletelést!
kálmi
2023. január 03. 00:09
Azért nem tesz valamit ténylegesen, mert nincs tevőleges helyzetben, csak dumálni tud egyfelől, másfelől akinek módjában van tenni valamit, annak sem egyszerű. A munkavállalás területén valami rendet kellett vágni, mert a 2/3-ban ez is benne volt. Tényleg nagyon sokan szívták a pénzt a közösből sokszor duplán, és még többször sokszor semmi haszon fejében. A munkabér megduplázása lenne a megoldás, de miből? Ugyanez vonatkozik a beruházásokra is. Miből?Költségvetésben nincs rá pénz, az Eu meg arra ad, amire ad. A legszebb az egészben, hogy azok a szocialisták, és szdsz ifjak reklamálják a beruházásokat, akik, vagy akiknek az elődeik, tanítómestereik eladták a prosperáló cégeket, és kiüresítették az ország iparát. És ugyanezek reklamálják azokat az intézkedéseket, amelyekhez soha nem volt bátorságuk csak ahhoz, hogy a vegetáláshoz szükséges kölcsönt felvegyék. Mérget vehetsz rá, ha hatalomra kerülnének, bármelyik ellenzéki párt, nem nyúlnának azokhoz a rendeletekhez, ami a költségvetés konszolidálásához szükséges volt. Annyira nem hülyék, csak ígérnek, mert tudják, ha borul a költségvetés, akkor újra jönnek a szankciók, a bérek, nyugdíjak csökkentése, és a palotaforradalom. Úgyhogy Bogár tanár úr sem tud a nincsre jó javaslattal élni, mint ahogy én sem, és te sem, ha mélyen belegondolsz a bevételek és kiadások egyensúlyába, az ország vagyoni helyzetébe. A többi csak vágyálom, és mese.Ha ennél nem lesz rosszabb a helyzet hálát adhatunk. Ez van.
yetee
2023. január 03. 00:09
Három éve ki akadályozza a fideszt bármiben,droid?
hátakkor
2023. január 03. 00:09
az ellenzék annyira szánalmas, hogy nehéz nem töketlennek mutatni. Már Lengyel Kardigán László is coming outolt..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!