Soha többé román a közmédiában!

2013. augusztus 21. 18:39

Következőnek ajánlom, hogy távolítsuk el a szlovák szót, hiszen tudjuk, hogy kik azok és mit akarhatnak.

2013. augusztus 21. 18:39
Klág Dávid
Cink

„Kelemen Hunor nem román. Mármint elvileg az, de jobbnak látták elhallgatni a híradóban. Ő ugyanis a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, köztudott nevén RMDSZ elnöke.

Persze az egész egy nappal azután, hogy Székesfehérvárban Népi táncok névvel konferálták fel a Román népi táncokat. (…)

Következőnek ajánlom, hogy távolítsuk el a szlovák szót, hiszen tudjuk, hogy kik azok és mit akarhatnak, például ha Pozsonyról van szó akkor nem írja le senki, hogy a szlovák főváros, legyen csak főváros, majd mindenki kiguglizza, hogy mit akartunk, sőt, ha már ott tartunk, a akkor a bolgárokat sem kellene képernyőre engedni, Bolgár György legyen például csak György, barátoknak Gyugyu, de itt ne álljunk meg, mert ott vannak például a moldávok, hát tudja egyáltalán bárki, hogy kik azok a moldávok? Nem tudják! Azt tudják, hogy a Szellemirtók 2-ben volt Vigo, a Kárpátok ostora, Moldávia bánata, mostantól legyen csak Kárpátok ostora és bánata a szinkronban, Moldávia helyére meg rakjuk be azt a temetői nyekergést dicsőséges fúvós intrót a M.A.G.Y.A.R. himnuszból, sőt ne álljunk most már meg, hiszen más nemzet nincs, csak a miénk, mi vagyunk az egyetlen, mi vagyunk a legjobb, ez a románcenzúra meg lassan olyan lesz, mint a szuperjég a Macskabölcsőben, csak egy tócsába kell beledobni és az egész világ segge befagy.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bsandor
2013. augusztus 22. 10:45
te elvileg hülye vagy,annyit tudsz a romániai közéletről mint én a Marsról,inkább kevesebbet
justiceforhungary
2013. augusztus 22. 09:43
kiutasítani az országból !
vidorka
2013. augusztus 22. 09:08
Kedves Közmédiás Seggnyaloncok! Elvtársak, elvtársnők és takonygerincű médiaprostik! Ennyire azért nem szar a magyar helyzet! ...még! ... bár most hogy közben hallgatom az MR1-et, lehet hogy mégis?
vigyor
2013. augusztus 22. 08:50
Szimpla barom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!