Tapossam ki a belemet - Harmadik félidő

2013. augusztus 28. 10:09

A műsor valóban érdekesebb egy átlagos bajnoki meccsnél, habár meglepetést éppoly kevéssé tartogat a néző számára.

2013. augusztus 28. 10:09
László Ferenc
Magyar Narancs

„Show-műsorosan villódzó reflektorok, gomolygó szárazjég sűrűjén átlábaló stúdióvendégek, valamint előhujjogó által kommandírozott, lelkes közönség - nem vitás, a Sport 2 hétről hétre megadja a módját a labdarúgó bajnoki forduló összefoglalójának. Monstre, kétórás műsorral adóznak a tizenhat első osztályú magyar csapat hét végi erőfeszítéseinek, tiszteletre méltó makacssággal őrizve a tünékeny látszatot, hogy van még miről beszélni a hazai futball témakörében. Nyilasi Tibor homlokráncolva körbekarikázza számunkra a képernyőt, hogy a védői hibákat szelíd korholással kielemezze, az ép humorérzék és a kedélyeskedő arrogancia között egyenlőségjelet feltételező Puhl Sándor rendre elmondja, miért is volt igazuk a bíróknak, a »minden mindegy« álláspontjára helyezkedő Szebeni István pedig úgynevezett költői kérdések többszöri elővezetésével sokkolja asztal- és stúdiótársait. A közös feladat egyszerre szolid, álságos és szívfájdító: érdekesebbnek kell mutatkozni a témánál. Az eredmény nem átütő ugyan, de azért a műsor valóban érdekesebb egy átlagos bajnoki meccsnél, habár meglepetést éppoly kevéssé tartogat a néző számára.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jancsipapa
2013. augusztus 28. 17:56
A Harmadik félidő talán még meg is felelne ,ha tényleg lenne igazi első meg második...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!