Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Az osztályharc fokozódik

2013. augusztus 21. 17:09

Kommunista szombatot tartott a magyar baloldali elit, vagyis a Magyarországi (vagyis nem Thürmer-féle) Munkáspárt, az LMP, a 4K, és az MSZP egy-egy vezetője.

2013. augusztus 21. 17:09
Tallián Miklós
hvg.hu

Kommunista szombatot tartott a magyar baloldali elit, vagyis a Magyarországi (vagyis nem Thürmer-féle) Munkáspárt, az LMP, a 4K, és az MSZP egy-egy vezetője. Ott volt továbbá Tamás Gáspár Miklós is, aki a többi fellépővel ellentétben tényleg olvasott róla, mi az a munkásmozgalom. Majd – nem túl meglepően – lezavartak egy olyan pódiumbeszélgetést, ahol a programpontok nagy részét Szijjártó Péter is képes lett volna felmondani, mivel még annyi kreativitást sem sikerült beleszőni, amennyit mondjuk Orbán, Lázár vagy Navracsics álmából felkeltve is hoz bármilyen szalagátvágáson vagy postaláda-avatón. (...)

A megjelentek egyetértettek abban is, hogy tiszteletük jeléül feltétlenül dísztáviratot kell küldeni Medgyessy »Több pénzt az embereknek!« Péternek, és hogy emellett feltétlenül támogatnák az alanyi jogon járó alapjövedelem bevezetését, aminek az államcsődön kívül más jelentős hatása ugyan nem lenne, de hát ez nem gazdasági szeminárium volt, hanem baloldali találkozó, annál rosszabb a tényeknek.

A beszámolók szerint ezek után a kitérők után érkezett meg a társaság a hitel-alapú (?) kapitalista gazdaság szükségszerű bukásához, illetve megdöntésének szükségességéhez, annak elismerése mellett, hogy jobbat eddig még senki sem talált ki. Ezen a ponton az érvrendszert gyakorlatilag lehetetlen megkülönböztetni Bogár Lászlóétól, illetve tetszőleges, világpolitikával foglalkozó kormánypárti megszólalástól, valamint a jobboldali sajtó témába vágó cikkeinek 99%-ától. Hozhatnék idézeteket is, de igazából teljesen felesleges, minimális erőfeszítéssel mindenkinek jut eszébe példa.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Taxin
2013. augusztus 21. 17:37
Fokoznátok, de hiába. Már lasvegasi uszitót kell importálnotok, mégis szarnak rátok.
Berecskereki
2013. augusztus 21. 17:29
A pislogót meg Tallián Miklós személyesítette meg?
GV0917
2013. augusztus 21. 17:27
Ebből egész cikkből csak annyit vettem észre, hogy a "szélsőbal"fikázása mellett igyekezett dilettánsnak beállítani a kormánypártokat. Igen, azt tudjuk, az MSZP és a Libás az igazi, ott a pénz és azt hiszik az ész is. Mármint a kis véleményalkotó zsurnaliszták szájíze szerint! Az LMP-n csodálkozom! Itt véli megtalálni a dédpapa szellemi örökét?Jó, jó, elhiszem,hogy a szíve is baloldalon dobog, csak nem akar leégni Mesterházyékkal.Kisé megviselte a pártszakadás. A szélsőbalnál talált vigasztalást. Akkor kár volt "zölbe borulni",mert a vörös és a zöld keveréke a BARNA. Az is szélsőség! Annyiban igaza van, hogy az Ő POLITIKÁJA MINDIG LEHET MÁS!Ahogy a jól felfogott érdeke kívánja. Úgy vált imázst,mint más inget!
Berecskereki
2013. augusztus 21. 17:23
"Hát kérem szépen, először is: ez még nem végleges bizonyítvány - ez csak afféle lenyomat, amit ideiglenesen kiosztottak...." "Röhög az egész osztály." Tán még a munkásosztály is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!