Nyílt levél a hallgatók rendszeres szociális támogatásáért!

2013. szeptember 20. 11:47

Úgy gondoljuk, hogy a pályázat lehetőségének megtagadásával az érintett hallgatók súlyos jogsérelmet szenvedtek el.

2013. szeptember 20. 11:47
Hallgatói Hálózat
Facebook


Tisztelt ELTE BTK Hallgatói Önkormányzat!

Több forrásból is úgy értesültünk, hogy szeptember 17-én körülbelül 50 hallgató rendszeres szociális támogatás pályázatának átvételét tagadta meg a Hallgatói Önkormányzat, mivel pályázatuk átvételére annak ellenére nem maradt idő, hogy a határidő lejárta előtt beálltak a leadásra váró sorba.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a rendszeres szociális támogatás pályázatok lebonyolítása esetenként irreálisan nagy munkaterhet róhat a HÖK egyes képviselőire, megértjük az a miatti bosszúságot is, hogy hallgatók tömegei az utolsó napra halasztják a pályázat benyújtását. Mégis úgy gondoljuk, hogy a pályázat lehetőségének megtagadásával az érintett hallgatók súlyos jogsérelmet szenvedtek el. Gondolnunk kell arra, hogy a szemeszter elején az elsőéves hallgatók nehezen igazodnak el az egyetemi ügyekben, a pályázat leadása ráadásul olyan időszakra esett, melynek egy részében számos hallgató még nyaralásának utolsó napjait tölthette. Nyilván a ti számotokra is ismert a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának a hallgatók anyagi helyzetére vonatkozó tavalyi felmérése, mely szerint a hallgatók közel fele szembesülne elemi megélhetési gondokkal, ha havi 15.000 forinttal kevesebből kellene gazdálkodnia.

Épp ezért elfogadhatatlan számunkra, hogy adminisztratív hiányosságok miatt akár egyetlen hallgató is elessen szociális támogatásától. A hallgatók hibáztatására az sem teremt jogalapot, hogy a rendszeres szociális támogatásról szóló felhívásba bekerült az a homályos és kiszámíthatatlan kitétel, mely szerint »a torlódások elkerülése érdekében« a Szociális Bizottság maximalizálhatja a naponta átvehető pályázatok számát.

Mindezek fényében arra kérünk benneteket, hogy akár a Hallgatói Hálózattal vagy az egyetem vezetésével együttműködve teremtsétek meg annak lehetőségét, hogy a kedden elküldött hallgatók is ugyanolyan eséllyel pályázhassanak rendszeres szociális támogatásra, mint bárki más, aki határidőre kész volt leadni igénylését.

A közös megoldás keresésének jegyében jelen levelet az ELTE rektora, az ELTE BTK dékánja és a HÖOK ügyvezető elnöke is megkapja.

Bízva a hallgatók jogait és érdekeit szem előtt tartó válaszotokban, baráti üdvözlettel,

Hallgatói Hálózat ELTE BTK

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2013. szeptember 21. 09:34
"„Több forrásból is úgy értesültünk, hogy szeptember 17-én körülbelül 50 hallgató " A HaHa nem körülbelül 50 taggal rendelkezik? S véletlenül nem ez a kb. 50 hallgató volt az, akik " a határidő lejárta előtt beálltak a leadásra váró sorba." De azért mégsem adták le a jelentkezésüket. Mert ők akkor - minő véletlen - még csak sorban álltak. Elmentek az alinskys jó ... oda! Férgek.
vigyor
2013. szeptember 21. 09:20
Az a helyzet, hogy ha a határidő leteltével becsukták az ajtót, akkor azok, akik már a sorban álltak, bizony határidőn belülieknek számítanak, és fogadni kell őket.
Zsolt75
2013. szeptember 21. 09:08
Na, vége a szünidőnek. Lassan megint tanulni kellene, úgyhogy hamarosan lesznek tüntetések is...
fogd a pénzt és kuss
2013. szeptember 20. 17:56
be köll állni a sorba időben. illen az élet, készüljetek, az adóhatóságot sem fogja érdekelni a nyafi, úgy segbedurrant hogy csak hüppögni fogtok....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!