Három részre szakadt értelmiség

2013. szeptember 18. 08:00

A szárszói találkozó ellentmondásos visszhangja világossá tette, hogy az értelmiség mára már nem is ketté, hanem legalább háromfelé szakadt, újabb törésvonal mutatta meg magát.

2013. szeptember 18. 08:00
Lendvai Ildikó
Népszabadság

„Ha eddig nem, akkor ezen a nyáron például a szárszói találkozó ellentmondásos visszhangja világossá tette, hogy az értelmiség mára már nem is ketté, hanem legalább háromfelé szakadt, újabb törésvonal mutatta meg magát. Ez a harmadik csoport a politikai elkötelezettség eddigi értelmiségi magatartásformáit kérdőjelezi meg, ezt tartja káros vagy komikus, legjobb esetben idejétmúlt szereptévesztésnek. Nem az volt a bajuk Szárszóval, hogy ott sem született meg a korszakváltás vagy akár csak az ellenzéki összefogás receptje.

Sokkal inkább az, hogy a »szárszóiak« egyáltalán igényt formálnak a receptírásra, hogy szellemi emberként aktív politikai szerepet is játszanának. Ez az, amit az új, harmadik értelmiségi csoport iróniával és elutasítással kezel. Szemükben már nemcsak a politikai elit járatódott le, hanem az a szellemi elit is, amely nyíltan politizál, és vállalta egy adott politikai oldalhoz való tartozást. Ezzel mintegy a szemünk láttára leheli ki lelkét békés egymásmellettiségben az egykori »demokratikus ellenzék« és a szocialista »reformértelmiség« társadalmi képlete, amelyek egyaránt az értelmiségi lét és a politikai cselekvés természetes szimbiózisára épültek. 

Az a régi híres vita éled újjá az értelmiség szerepéről, amely többek között az »elkötelezett értelmiségi« ethoszát kimunkáló Sartre és a mindezt az »írástudók ópiumának« nevező Raymond Aron között zajlott. De hasonló nézetkülönbség volt az első világháború táján Thomas Mann és bátyja, Heinrich Mann között is. Thomas Mann 1918-ban még Egy apolitikus ember elmélkedései címmel ír esszét, testvére nyílt elkötelezettségét gyermetegnek bélyegzi, mondván, hogy a német értelmiségnek sokkal inkább a kultúra, a lélek, a művészet körül van keresnivalója, mint a társadalom, a politika, a szociális kérdések környékén. (Pályafutása későbbi szakaszait tekintve Thomas Mann persze már minden volt, csak apolitikus nem.)”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2013. szeptember 18. 09:20
A "szárszói piknik" csupán azért szúrt szemet a Cenzorkáéknak, mert megerősítette azt a felfogását az SZDSZ-nek, hogy még mindig ők súgják a "varázsigét" a gonosz "Hókuszpóknak". De hát mi van? Nekik nem jut semmi az eszükbe? Bográcsuk alatt élesztgetik a tüzet, de benne a tegnapi és tegnapelőtti "szósz" poshad. Egyetlen működő elem a TŰZ-ezt sem főzésre, hanem a tömeg felhevítésére használják!Orbán ellen! Olykor nagy a füstje valaminek, de jő egy friss szellő és elfújja szennyező füstöt! Ott nem marad majd más, mint por és hamu! Mert tagadásra egy kampányt építeni lehet ugyan, csak veszélyes. Visszaüt, mint a bumeráng!
Claypool
2013. szeptember 18. 09:09
Ez a "Mimi és Teddy vécéje" index poszt utóélete?
Rideg Planeta
2013. szeptember 18. 09:07
Jaj Ildi néni ne tessék már itt ilyen nevekkel dobálozni. Egyszerüen arról van szó, hogy a szérszói brigád hatalma lejárt. Az internet korában ők már nem tudnak manipulálni mint ahogy az ment kb a 2000-es évek közepéig
kispufi
2013. szeptember 18. 08:50
szerintem nem volt ellentmondásos az a visszhang, sőt, igen egyöntetű...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!