Facebook-tilalom az osztrák közszolgálati médiánál

2013. október 07. 16:23

Az osztrák médiahatóság egyik szerve ismét megtiltotta az osztrák közszolgálati médiának (ORF), hogy a Facebookon jelen legyen.

2013. október 07. 16:23
Paál Vince, Nyakas Levente
Médiatudományi Intézet Blog

„Az osztrák szövetségi kommunikációs szenátus, az osztrák médiahatóság (KommAustria) szerve ismét megtiltotta az osztrák közszolgálati médiának (ORF), hogy a Facebookon jelen legyen. Ezzel a döntésével – sokak szerint – szembe megy az osztrák alkotmánybíróság határozatával. (…)

Az ORF vezetősége teljesen abszurdnak minősítette az újabb döntést. Szerinte ugyanis a közösségi online megjelenés minden médium számára fontos, és egyre inkább az lesz. Aki ezt nem veszi figyelembe, az nem érti a médiaszektor elmúlt években történt fejlődését. Az ORF kilátásba helyezte, hogy a döntést ellen minden törvényes eszközt igénybe vesz, vagyis az ügynek korán sincs vége.

Az osztrák eset azért érdekes, mert arra világít rá, hogy az EU versenyjogát, azaz a közszolgálati médiaszolgáltatók állami támogatására vonatkozó uniós szabályozás (közszolgálati közlemény) egyes rendelkezéseit, miként értelmezik egy-egy tagállamon belül az egyes szereplők. A Facebookon való személyes és intézményi megjelenést a médiahatóság »jelentős új audiovizuális szolgáltatás« bevezetéseként értelmezte (Közszolgálati Közlemény 84. pont), mely sértheti a hasonló piacon mozgó kereskedelmi szolgáltatók érdekeit, és a bevezetés tiltása mellett döntött. Az alkotmánybíróság ugyanakkor a közszolgálati közleménnyel összhangban lévőnek ítélte a Facebookon való jelenlétet, valószínűsíthetően azért, mert a közszolgálatnak az új technológiai és kommunikációs környezetben is el kell tudnia látnia alapmisszióját, csakúgy, mint az analóg környezetben, azaz a társadalom »ugyanazon demokratikus, társadalmi és kulturális igényeit« kell kielégítenie (Közszolgálati Közlemény 81. pont). A Facebook pedig tulajdonképpen az egyik platformja a társadalom elérésének, és eszköze a misszió, vagyis a közszolgálati feladatok teljesítésének. Hasonlóan tekint erre a közösségi oldalra más uniós tagállam nemzeti médiaszolgáltatója, például a brit BBC, a spanyol RTVE, az olasz Rai, vagy éppen a német ARD. A híradásokból az is kiderül, hogy valószínűleg más vagy körültekintőbb megítélés alá esne, ha az ORF saját közösségi média szolgáltatás indítását kezdeményezné.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2013. október 09. 12:00
Lehet anslussz lesz megint a vége, lehet Angéla bajuszt növeszt, és már keresi az sluszkulcsot az An-hoz.
Krupp Skya
2013. október 09. 06:56
Readig segicccs!!!!
Le vörösök proletárok!
2013. október 08. 01:28
Svábbogarakra ott nincs is szükség.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!