Turáni átok

2013. november 15. 14:30

Mellbevágó vélemény az iszlám dicsőítése olyasvalakitől, akiről mindezidáig azt hittük, hogy pártja a keresztény radikalizmus talaján áll.

2013. november 15. 14:30
Seres Attila
Népszava

Félre az álnaivitással! Aki csak most döbbent volna rá, hogy a Jobbik az iszlámot helyezi előtérbe a kereszténységgel szemben, annak nem mondhatunk mást: ébresztő! Mert még ha nem is adunk hitelt azoknak a pletykáknak, miszerint a radikális ellenzéki pártot Teheránból pénzelik, ezen kívül is számos bizonyítéka van a szélsőséges párt iszlám imádatának. Árulkodó jel például az Interparlamentáris Unió magyar-perzsa tagozatának összetétele, amely meglehetősen egyszínű. A huszonhat tagú tagozatnak tizenhat jobbikos - köztük Vona Gábor és Zagyva György Gyula -, és kilenc kormánypárti tagja van, valamint szintén ott találjuk a korábban jobbikos, most független Lenhardt Balázst. Miközben az ellenzéki demokrata pártok - beleértve a frakcióval nem rendelkezőket is -, nem képviseltetik magukat a tagozatban.

Hogy a Teherán-barát kormánypárti politikusok Vona-képviselő fentebb idézett véleménye után kezdték-e szégyellni magukat, vagy kezdettől csak jó bulinak tartották, s egy iráni turistaút reményében adták nevüket ehhez a kalandhoz, azt nem tudjuk. Tény, hogy az ATV.hu riporterének kérdéseire megpróbálták bagatellizálni tagságukat az IPU perzsa tagozatában. Mások - arra hivatkozva, hogy a társaság egy gittegylet, különösebb nemzetbiztonsági kockázat nélkül -, azzal mentegették magukat, hogy nem Irán Izrael-ellenes politikája, hanem a turáni népek kapcsolata miatt mutatnak élénk érdeklődést a tagozat iránt.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szabadhajdu
2013. november 15. 21:00
Vona-Zazrivecz mint turáni név. Ugye ez vicc?
MacElek
2013. november 15. 18:58
Vallásgyűlölőnek tetszik lenni?
3M..
2013. november 15. 18:52
Vona nem az iszlámot magasztalja, hanem a turáni testvériséget hangsúlyozza. Természetesen tiszteletben tartva az iszlámot, mint vallást. Szebb Jövőt!
Senye Péter
2013. november 15. 18:45
Egyet azért ne feledjünk: keresztények, zsidók és muszlimok ugyanabban az Istenben hisznek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!