Köszönjük

2013. december 04. 11:11

Ez az előre megkoreografálható (és, minthogy tudott volt, hogy nagyjából mikor dönt a bíróság alighanem tényleg előre megkoreografált) napon belüli kérdezz-felelek egyértelműen azt a látszatot célozza, hogy a Fidesz bírósági ítéleteket is felül tud bírálni.

2013. december 04. 11:11
igyirnankmi
Így írnánk mi

„Amit azonban tegnap Rogán frakcióvezető engedett meg magának, az minden eddigi csúcsot megdöntött. 11 nappal az ítélet után, az előzetes letartóztatásról szóló ítéleti rendelkezéssel szembeni jogorvoslathoz időzítve kijönni ezzel a videóval, amelyben – az index.hu sajtószakmai szempontból is tanulságos  megfogalmazását idézve »magáról az ítéletről nem mondott véleményt – „ezt majd a másodfokú bíróság megítéli” –, de felháborítónak nevezte, hogy a bíróság „rögtön, még a másodfokú eljárás előtt, luxuskörülmények közé” kihelyezte házi őrizetbe a nőt«. (Figyeljük meg egyébként, hogy a megfogalmazás milyen sikeresen kelti azt a téves látszatot, mintha közpénzből fizetnénk külföldi milliomosok házi őrizetét.) Történt mindez 10:30-kor, így mire a Budapest Környéki Törvényszék késő délután bejelentette, hogy házi őrizet helyett – a szökés veszélyére hivatkozva – ismét elrendelte az előzetes letartóztatást,  addigra a két hír természetesen összeállt. A közszolgálati hírgyár például a híreket az elegáns »nem sokkal korábban a Fidesz frakcióvezetője« átkötéssel kapcsolta össze. Azt az apró közjogi részletet, hogy a törvényszéki döntés nem a Fidesz frakció mostani, hanem az ügyészség korábbi indítványára született, nem sikerült megvilágítani. A koronát azonban a 19:40-kor jegyzett újabb Rogán FB-poszt tette fel, amely az igazságszolgáltatás ésszerű működésébe vetett hit visszaadásáért dicsérte meg a törvényszéket úgy, hogy a kommentekben előtörő hálálkodásra még egy gyenge, kacsintó szmájlis »nem én voltam, hanem a független bíróság«-ra se futotta a politikustól.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
David Karúszó
2014. augusztus 15. 18:50
Mindannyian emlékszünk, amikor valamilyen kedvezményt/enyhítést kaptak a Cozma-gyilkosság elkövetői. Jött is a megjósolható népi felhördülés, hogy "csak ennyi?!". Nem sokkal ezután Navracsics szóvá tette, hogy ez bizony nem járja, és a Kúriának tenni kéne valamit az ügyben. Erre a Kúria főmuftija beintett neki, mondván "ne dumáljon bele (a politika)" az igazságszolgáltatásba, mert "az független"; aztán még mondta azt is, hogy ez itt nem a római aréna, hogy a nép eldöntse, ki mit érdemel. (De az mennyire jól esett már a Kúriának, hogy az EU addig csűrte-csavarta a kormánnyal, amíg dobták a bírók korhatározásának tervét! Érdekes.) Csak azért citáltam ezt ide, hogy nem kell oktondi, több évet, fél életet az egyetemen töltő bírónak lenni ahhoz, hogy lássuk, mennyire van arányban a tett a büntetéssel. Az is nagy szégyen, hogy eddig még nem adta ki Írország azt a Tobin nevű tetvet, aki a halálba küldött két kisgyereket 2000-ben Szentendrén. Ha a bíró(nő) aránytalan büntetést szab ki egy magától elszállt, pénzemvandeizlésemnincs milliomosnőre, aki részegen négy embert küldött a halálba, akkor igenis be kell avatkoznia a politikának, hogy lássák, ez így nem kóser. Simán kaphatott volna 2-3 X 4 évet, és végleges jogosítvány megvonást, de megúszta maradványban még 2,5-3 évvel. Ordító aránytalanság. Az meg, hogy egyszerre jött ki Rogán videója, meg a rendelkezés a börtönbe szállításról már csak merő véletlen.
6qwasyx
2014. március 25. 18:10
Tudja Rogán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit.
6qwasyx
2014. március 25. 18:10
Látom a te agyadat már megpimpósította a fidesz ideológia. Szaga is van.
bini
2014. március 08. 09:36
Pont a Tobin ügy jutott az eszemben. Ott Sem állt az igazságszolgáltattás a helyzet magaslatán. Igaz akkor a Rendörség követte el az első hibát, mikor nem vonta be azonnal az utiokmányait. Ezek után akkor, mikor Magyarországon járt az ügyvédjénél nem vették azonnal örizetbe a birosági Itélet kapcsán. Most meg a Biroság adta elő magát és kiskaput nyított az esetleges szökési kisérlethez.A napi kétszer ellenörzi a járőr, ami nem egy megnyugtató, főleg mikor tudjuk, hogy szlovákiában ki is a család.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!